Szerepcsere


Póda Erzsébet  2005.6.1. 19:16

Mit nyavalygunk, hogy nekünk nőknek milyen nehéz? – kérdezik a férfiak. Nem is értik, mi bajunk…

…mit akarunk, mit szeretnénk, hogyan gondolkodunk? Pedig annyi szerepet osztott ránk a sors, hogy ha nem nőnek születtünk volna, akkor egész biztosan összeroppannánk a sok feladat alatt. Munkaügyi, gyereknevelési, pszichológiai, ápolói, gazdálkodói, tisztes feleségi és tüzes szeretői szerepben kell nap, mint nap helytállnunk.

És még hogy mi vagyunk a gyengébb nem?! Büszkélkedünk is eleget a teherbírásunkon – csak éppen sem megbecsülést, sem elismerést nem kapunk érte senkitől. Próbálnánk csak ki a férfiéletet, fenyegetőznek a férjek: az első nap belerokkannánk! Hát akkor most belevágunk – kipróbáljuk (persze csak a Netbarátnő oldalain), hogy milyen is a férfiélet!

A nő (férfiszerepben) a mozgalmas munkanap után betér a sarki kiskocsmába egy-két korsó stresszoldó söröcskére. Semmi kedve ugyanis megállni a napköziben a gyerekekért, aztán szatyrokat cipelni a szupermarketből veszekedő csemetéi miatt idegeskedve, és izzadva. És nem érez nagyobb elhivatottságot a vacsorafőzésnél való segítkezéshez sem. Ezen kívül nem szeret a honismeretről beszélni, meg matekpéldákat oldani a gyerekeivel -- idegesíti, hogy az iskolában felesleges feladatokkal tömik utódai fejét. A sikeres vendéglői stresszoldás, és a politikai helyzet idegen férfiakkal/nőkkel való megtárgyalása után belép az ajtón.

--Hahó, megérkeztem! – szól be a családnak. Cipőjét a sarokba rúgva beesik a nappali heverőjére. – Jaj, de fáradt vagyok! – konstatálja, s a levegőbe szagolva, finom illatokat felfedezve máris megkérdezi: mi lesz vacsorára? Férje, kissé ziláltan és idegesen csapkodja a tányérokat a konyhában. Magas fejhangon kiabálja: megint elkéstél, pedig megígérted, hogy szerdán korábban hazajössz, jól tudod, hogy a barátaimhoz készültem! Pedig a nő nem tudta jól, elfelejtette, de ezt semmiképp sem vallja be.

-- Jaj, drágám, letelt a munkaidőm, a főnök pedig rám sózott ezt-azt. Nem mondhattam nemet. Tudod, hogy értetek teszek mindent – és besunnyog a konyhába a terített asztal mellé. Férje duzzogó arcát látva, majdnem elmegy az étvágya, de azért csak nekifog a falatozásnak. A gyerekek is az asztal köré ülnek, egymás szavába vágva kérdezgetnek, és mesélik a velük történteket, de a nő rövid idő után az asztalra csap, mert így nem lehet nyugodtan enni! Különben is kérdezgessék az apjukat, így aztán sértődötten bevonulnak a gyerekszobába. Végre csendben és nyugodt körülmények között elfogyasztja a vacsoráját. A tányért félretolja, és természetesen nem rakja sem a mosdóba, sem a mosogatógépbe. Egyáltalán nem indítja meg felhalmozott ételmaradékos edények látványa. Eszébe sem jut, hogy esetleg elmosogathatna.

Ezután a nő kiveszi a hűtőből a lehűtött sört, és lábát a dohányzóasztalra rakva, hullafáradtan a tévé elé heveredik. Miközben a család a háta mögött kiabál, a gyerekek veszekednek, aztán bőgnek, az apjuk kiabál, és pakolást rak az arcára, a mosógép pedig majd szétveri a fürdőszobafalat (meg kéne igazítani a talapzatot), a nő felhangosítja a tévét, hogy a világban zajló eseményekről halljon is valamit.

Kicsit elszundít, majd a furcsa csend hallatán felriad. Rövid szundija alatt a férje megfürdette, és ágyba dugta a gyerekeket, azután összerakodott és kiteregette a mosott ruhát. Most a nő harisnyáján felszaladt szem foglalkoztatja, meg a gyűrött blúza. – Vesd le a beizzadt blúzodat, holnapra vasalok ki tisztát – mondja a férj az orrát fintorgatva. Majd felsorolja a napi problémáit, a munkahelyi gondjait, meg a szülői értekezleten elhangzottakat, amelyek közül a nő semmit sem jegyez meg, mert a filmet nézi, és nem képes kétfelé figyelni. Különben is fárad, az egész napos gürcölés elszívta az összes erejét. Azért néha hümmög valamit, nehogy úgy tűnjön, hogy nem érdekelik a családban zajló események.

A film után gyengéden átkarolja arcpakolásos férjét, aki erre hevesen ellenkezni kezd valami fáradt vagyok-kal, mire a nő feldühödik, és kimegy a konyhába, hogy a mérgét evésbe fojtsa. Felfalja a reggelire vásárolt felvágottat, meg a maradék virslit, talál hozzá egy csokor újhagymát is, és iszik rá még egy kis sört. A férje is a konyhába jön utána az összeszedett üres sörösüvegekkel, és mosogatni kezd. A nőnek fogalma sincs miért, de a férje valami miatt megint duzzog. Megkérdezi, mi baja, a válasz: semmi. Ki érti ezeket a férfiakat? Visszamegy a tévéhez, aztán, mivel már éjfélt ütött az óra, menne a hálószobába, de a férje rászól, hogy mosakodjon meg.
Bár szerinte teljesen felesleges hullafáradtan a zuhanyrózsa alá állni, azonban megteszi, mert éjszaka nem akar veszekedést. A kötelező fogmosás után beesik a férje mellé, és magához szorítja. Erre a férfi kijelenti, hogy fáj a feje -- különben is a nő hagyma- és sörszagot áraszt magából…

Másnap reggel kávéillat és rohangálás ébreszti főhősnőnket. Aki kócosan, a hasát vakargatva elfoglalja a vécét, és elolvassa a tegnapi sajtót. Közben a családtagjai legalább hússzor kopognak, ezen nagyon berág, és elüvölti magát. Nincs több kopogás. Aztán míg a többiek készülődnek, komótosan elfogyasztja a kikészített reggelijét, felhörpinti a kávét, majd keresni kezdi a ruháit. A blúza a székre készítve, de a harisnyáját sehol sem találja. – Hol a harisnyanadrágom? – kiáltja. -- A fiókban – hangzik a válasz, de a nő hiába áll a szoba közepén, nem találja. Megereszt egy cifra kifejezést, drágája odarohan, kihúzza a legfelső fiókot, s íme ott a keresett ruhadarab! Hogy csinálta ezt a férje – érthetetlen a nő számára… De ez az üvöltözés kifejezetten hasznosnak bizonyul.

Miután kis családja elrohan az autóbuszra, a nő beül a kocsiba, különben elkésne, és a reggeli forgalomban cikázva, a szőke hajú férfisofőröket szidva éppen időben érkezik a munkahelyére. A bejáratnál rácsap a portás fenekére, morcos képét látva megjegyzést tesz annak szexuális életére, és jókedvűen megy az irodájába. Az ajtót kinyitva megcsapja a friss kávé illata. Kollégái, a csinos, kisportolt testű és ápolt huszonéves kandúrbabák már az asztalára készítették egy dossziéban az aznapi elintéznivalót, s kis csészében az illatos második reggeli feketéjét is.
És frissítően sürgölődnek főnöknőjük körül, hogy megkönnyítsék a dolgát, és jól induljon számára a nap ilyen segítőkész, értékes – és jóképű – munkatársakkal…



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.   


Ünneplés

Póda Erzsébet

Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.

2022.12.11.    6