Vajon ki ő és hol van a hazája?


Nagy Erika  2012.5.9. 5:23

Az, hogy egyre kevesebb gyerek vesz kezébe manapság könyvet, talán abból is adódik...

...hogy a felnőttek is elszoktak ettől a csodálatos tevékenységtől, pedig nem árt tudatosítani, hogy a szülők és pedagógusok kultúrához való viszonya meghatározó lehet a gyermek számára. Ha írókról, költőkről beszélgetünk, akkor mindenkinek Jókai, Móricz Zsigmond, Márai, Petőfi, Arany vagy éppen József Attila jut az eszébe, s ezzel nincs is semmi baj. Azzal azonban már igen, hogy ha rátévedünk a kortárs irodalom területére, teljes a sötétség.

A költészet napján egy alapiskolába hívtak, hogy kötetlenül beszélgessek a tanulókkal. Nemes cselekedet. Az első pillanatban láttam, tapasztaltam, hogy az irodalom nem tartozik a kedvenceik közé, bár a tananyagot többé-kevésbé megtanulják, szavalnak is, de csak azokat a verseket, amelyeket kötelező tudni: a Szózatot Vörösmartytól vagy Petőfi Nemzeti dalát. Szavalják, de nem értik, ez látszik az előadásukon, és sajnos senkinek nem jut eszébe, hogy léteznek kortárs szerzők is, akiknek művei a gyerekekhez közelebb állnak, nyelvezete érthetőbb a számukra. Fontos, hogy a kortárs magyar irodalmat helyzetbe hozzuk, de az még fontosabb, hogy hosszú időn át helyzetben is tartsuk.

Szomorúan tapasztalom, hogy ritka az olyan pedagógus, aki veszi a fáradságot arra, hogy a tananyagon kívül „belopja” a kortárs irodalmat az órára. S hogy mi ennek az oka? Nagy valószínűséggel megállapítom, hogy azért, mert tantervben szabályozzák, hogy mit kell tanulni a gyerekeknek, s a pedagógus mereven ragaszkodik ehhez. Pedig ha nem így lenne, akkor a kilencedikes tanulók arcán nem tükröződne az: "az meg kicsoda?" kérdés, ha meghallják Duba Gyula, Grendel Lajos vagy Tőzsér Árpád nevét. Még szerencse, hogy egyre több iskola nyitott a rendhagyó irodalom órára, ahol a tanulók közel kerülhetnek a kortárs szerzőkhöz, akiknek feltehetik kérdéseiket munkásságukkal kapcsolatban. Ez nagyon fontos, mert így a fiatal olvasónemzedék is kedvet kap a kortárs irodalomhoz, és a „bennfentes” szemszögéből beszélgethetnek a mai magyar irodalmi életről.

A családi könyvtár, a gyermekkönyvek és az otthoni meseolvasás hiánya miatt a gyerekek többségének hiányos a szókincse, beszéde és gondolkodása a kortársaikéhoz képest elmaradott. Sajnos általános tapasztalat, hogy a tíz éves kor felett a gyerekek kevesebbet olvasnak, és hogy a tizenöt évesek körében végzett nemzetközi szövegértési felmérésen a magyar diákok olvasási készsége alig éri el az átlagos szintet. Ezen pedig el kell gondolkodni és tenni kell ellene. De ki lesz az, aki ezt felvállalja?

Talán a szülő, a pedagógus…



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Micsoda szeptember!

Nagy Csivre Katalin

Korai kelés, ostoba tanulnivalók, ideges, agyonhajszolt tanárok, hasfájós gyerekek.

2023.9.12.   


Bukottak s kitüntetettek

Nagy Csivre Katalin

Szívből gratulálok a lurkóknak a bizonyítványhoz: a bukóknak, s a kitüntetetteknek is... Mert mindenkinek van itt helye!

2022.6.20.   


Mi legyen a tízórai?

Jády Mónika

A fejlődésben lévő szervezet még nem tud hosszabb ideig energiát tárolni, rendszeres tápanyag-utánpótlásra van szüksége.

2021.9.13.    20


Iskolás lettem!

Kovács Márta

Minden gyermek életében elérkezik a nagy pillanat: első osztályos lesz.

2018.9.6.    10


Iskolakezdésre

Jády Mónika

Csoportba való beilleszkedés, konfliktusok, alkalmazkodás, teljesen új környezet, tananyag – nem könnyű az iskolakezdőknek.

2018.9.2.    29


Gyerekkor és digitális világ

Huszár Ágnes

Az év elején megszokott kérdés az iskolában, ki mit kapott karácsonyra. Vajon mi kerül szóba a leggyakrabban?

2018.1.22.    4


Hozzáállás kérdése

Huszár Ágnes

Iskolás gyerekekkel készült rádióriportot hallgattam a minap...

2017.12.9.  1    24


Kezdődik az iskola

Jády Mónika

Csoportba való beilleszkedés, konfliktusok, alkalmazkodás, teljesen új környezet – nem könnyű az iskolakezdőknek.

2017.9.1.    10


Tanulj, fiam!

Bányai Ilona

Az iskolakezdéssel sok családban felmerül az állandó dilemma: kell-e és ha igen, mennyi segítség kell a gyereknek a tanuláshoz.

2013.9.19.   


Hogyan éljük túl anyagilag az iskolakezdést?

Faar Ida

Tetszik, vagy sem – ennek a nyári szünidőnek is vége lesz lassan, a gyerekek legnagyobb bánatára.

2013.8.27.    10


Diák-szóvirágok

Huszár Katalin

Középiskolai tanárként arra törekszem, hogy diákjaim minél több tudás birtokosai legyenek.

2013.6.5.    28


A tanulásról – nemcsak félévkor

Kovács Márta

Amíg kisebb a gyerekünk, kevesebb a követelmény, és játékosabb formában történik a számonkérés is.

2013.1.28.    10