Mikulás és karácsonyvárás holland módra


Jády Mónika  2013.12.5. 2:39

Egyik unokatestvérem évekig élt Hollandiában. Az ő elbeszélése alapján készült az alábbi cikk.

A hollandok Mikulása, a Sinterklaas Spanyolországban lakik. Segítőjével, az apródruhába öltözött Zwarte Piettel, azaz Fekete Péterrel minden év novemberében, egy szombati napon, nagyjából három héttel az ünnep előtt áthajózik gőzhajóval Hollandiába, és december 6-ig ott is marad. A Fekete Péterek már november közepétől jelen vannak az üzletközpontokban, nagyobb tereken, és megajándékozzák a kicsiket.

A Sinterklaas érkezése nagy esemény, a tévé élőben közvetíti. Karneváli forgataghoz hasonlít az egész, zenével, léggömbökkel, a Fekete Péterek édességeket osztogatnak. 2001 óta Sinterklaas-híradó is van a tévében, három nappal az érkezés előtt megy az első adás, december 4-én az utolsó.

Érdekes szokás a versfaragás. Még novemberben vagy december első-második napján összeül a család, és egy kalapból mindenki húz egy nevet. Hogy kiét, azt nem árulják el egymásnak. Mindenki annak vesz ajándékot, akinek a nevét kihúzta, és egy csipkelődő versikét is kell írni a kisorsolt személyről.



A holland gyerekek már december 5-e előtt pár nappal kirakják a cipőjüket, esténként énekelnek (nagyon sok Mikulásváró dalocskájuk és versikéjük van) – és reggelre ott a cipőben a meglepetés. A Sinterklaas ugyanis többször is hozhat ajándékot. A hagyomány szerint a kéményen keresztül juttatja be a házba. Persze, csak azoknak, akik a nagykönyvébe bejegyzettek alapján jók voltak az év során. Azt mondják, azokat a gyerekeket, akik rosszul viselkedtek, Zwarte Piet magával viszi a zsákjában Spanyolországba. Sok helyen az ajándékokat anyagból készült csizmákba rakják, amelyeket a kandallóra vagy jól látható helyre akasztanak. Tudni kell még, hogy Sinterklaas egy szürkésfehér lovon közlekedik – a kémény alá készített csizmába illik répát rakni a pacinak.

Az igazi nagy nap viszont december ötödike! Ekkor összeül a család, és a csemeték nagy izgalommal várják Sinterklaast. Majd egyszer csak valaki megzörgeti az ajtót, a gyerekek odafutnak, és az ajtó előtt találják a várva várt csomagot. Ezen a napon a felnőttek is kapnak ajándékot, a névre szóló csipkelődő versikével. A gyerekek játékokat kapnak, a felnőttek CD-t, könyvet, parfümöt. Ruhaneműt viszont nem szokás ajándékozni.


Amint távozott Sinterklaas, már el is kezdődik a karácsony. Talán nincs is olyan ház és kertecske, amelyet ne díszítenének fel girlandokkal, színes égőkkel. December közepe táján már a karácsonyfát is felállítják. December 29-én vagy 30-án viszont már le is szedik a díszeket.

Karácsonykor általában vadételek kerülnek az asztalra, például vadnyúl, őz, de pulykát is fogyasztanak. Süteményeket otthon nem nagyon sütnek, inkább megveszik az üzletben. Tipikus édesség az oliebol, a porcukorral megszórt gömbölyű fánk. Ez a hollandoknál olyan, mint nálunk a karácsonyi kalács.
A betűcsokoládé sem maradhat ki: mindenki keresztneve kezdőbetűjét kapja. Ez egy régi hagyományra vezethető vissza: régebben a Mikulás-napi ajándékokat lepedővel takarták le. Egy-egy kenyértésztából sütött betű jelezte, hogy melyik ajándékot kinek szánták. Valamivel később aztán a pékek édes tésztából készítették el ezeket.

Újabban vita lángolt fel: két évvel ezelőtt egy művész, a Curacaóból származó Quinsy Gario egy „FeketePéter rasszista” feliratú pólóban zavarta meg Sinterklaas ünnepét. (A rendőrök bilicsben vezették el.) Azóta is volt tünetetés: a sötét bőrűeknek sértő, hogy Sinterklaas segítője fekete (Zwarte Piet arca feketére, szája pirosra van festve, fekete göndör fürtök keretezik az arcát) – a rabszolgaságra való utalást látják benne. Az ellentábor azt mondja: egy ártatlan gyermekünnepről van szó, Fekete Péter a hagyomány része. Mindenesetre az ENSZ sem látja szívesen Fekete Pétert. Vannak olyan közösségek, ahol gyorsan megoldották a kérdést: festetlen arcú fiú lett Sinterklaas segítője.



Hozzászólások

, 15. 12. 2015 17:47:23
szia
@


Kapcsolódó cikkek

Jöjj el hozzánk Télapó!

Puha Andrea

A szakállas, piros ruhás, pirospozsgás arcú, pocakos öreg minden gyermek csodavilágának egyik tartópillérje.

2007.12.4.   


Kis télapológia

Bernád Emese

Közelednek az ünnepek, amit a kereskedők jóvoltából nem lehet nem észrevenni.

2007.12.4.   

A rovat további cikkei

Regölés, farsangolás

Huszár Ágnes

A magyarság téli néphagyománya is rendkívül gazdag: ide tartozik a regölés, farsangolás érdekes szokása is

2024.1.5.    8


Karácsonyi asztal, ételek és hiedelmek

Huszár Ágnes

A nép életében faluhelyen a 20. században a nagy ünnepekhez vidékenként és vallásonként változó szokások és étrendek kapcsolódtak.

2023.12.19.  2    36


Karácsonyvárás régen

Oriskó Renáta

A karácsonyi időszak ünnepeink, szokásaink terén a leggazdagabb és legváltozatosabb.

2023.12.16.   


Luca napja

Huszár Ágnes

A téli ünnepkör, az adventi időszak egyik jeles napja Luca-nap, amely december 13-ra esik.

2023.12.12.    32


Hogy kellemesen teljen az ünnep

Faar Ida

Megint eltelt egy esztendő, ismét apró fények gyúlnak a sötét utcákon.

2023.12.12.   


Mikulás

Huszár Ágnes

December hatodikára esik a gyerekek egyik legkedveltebb ünnepe, a Mikulás-nap.

2023.12.5.    34


Szent András és a férjjóslás

Huszár Ágnes

Novembert a népi kalendárium Szent András havának nevezi. Íme, néhány ehhez kötődő hagyomány.

2023.11.28.    15


Halottak napjára

Póda Erzsébet

Ez a nap szól mindarról, ami élet, és mindarról, ami halál.

2023.10.30.    44


A menyasszonyrablás eredete

PR-cikk

Tényleg magyar szokás? A mai modern esküvők elsősorban a szórakozásról szólnak, de mihez is kezdenénk a hagyományok nélkül...,

2023.6.22.   


A misztikus napforduló

Póda Erzsébet

A nyári napforduló éjszakáján bármi megtörténhet és minden kívánság teljesül...

2023.6.20.