Megfoghatatlan


Vég Erzsébet  2007.5.24. 9:20

Először kicsit megrémített a feladat: e havi témánk. Mi is az a boldogság? Olyan megfoghatatlan!

Szerintem csak pillanatok az ember életében, huzamosan ritkán van jelen. „Faggattam” a régi bölcseket, átnéztem néhány idézetet, de egyikkel sem tudtam igazán azonosulni. A keleti filozófusok szerint a vágynélküliség maga a boldogság. Talán, de nekem ez egy kicsit érthetetlen.

Azt viszont tudom, hogy esetemben nem kell sok a boldogsághoz. Például egy jó könyv, vagy egy jó film is elég lehet. Egyik esetben a mély mondanivalós, katarzist előidéző, elgondolkodtató, az a fajta, ami jobbá teszi a nézőjét. Máskor pedig a laza, nevettetős.
Ugyanez vonatkozik egy színházi előadásra is. Boldoggá tud tenni már a tudat, ha színházba mehetek. Felvehetek egy szép ruhát és remélhetőleg egy jó darab segítségével elvarázsolnak a színészek, kizökkentve a hétköznapok taposómalmából.

Mostanában, mivel küzdök a kilókkal, boldoggá tud tenni, ha a mérleg nyelve egy kicsit kevesebbet mutat, mint legutóbb. Az is, ha képes vagyok legyőzni magam, és elutasítani például egy édes csábítást. Boldoggá tesz, ha tetszem magamnak és a páromnak, ha látom az érdeklődést és azt a bizonyos lángot a szemében.
Boldoggá tud tenni egy napsütéses, madárcsiripelős reggel vagy egy gyönyörű naplemente. Növeli a szerotonin szintemet egy hosszú, kényelmes vágta lóháton. Amikor az ember összeolvad a lóval és az őt körülvevő természettel. Egészen fantasztikus érzés és bevallom, ez gyakran hiányzik!
Mivel nem tudom kettéválasztani magamban a nőt és az anyát, boldoggá tesz, ha a gyerekeim egészségesek és szépen, rendes ütemben fejlődnek és nyílnak meg a világra.
Nagyon boldoggá tud tenni, ha hasonló gondolkodású emberek vesznek körül és „világot lehet váltani” velük. A hajnalig tartó beszélgetésektől egy hétre elegendő töltést kapok.

Levesz a lábamról, ha egy ember figyelmes velem. Ez az egyik legnagyobb kincs és nekem mindig melengeti a szívemet, ha valaki meglátja, hogy most éppen nem szabad hozzám szólni vagy nagyon is vágyom egy beszélgetésre, simogatásra. Mindig is azt vallottam, hogy a másikra szánt időnél és figyelemnél nincs nagyobb ajándék a földön – ehhez én is igyekszem tartani magam több-kevesebb sikerrel.
Talán furcsán hangzik, de boldoggá tud tenni egy normálisan átaludt éjszaka. Amikor egyik gyerekhez sem kell felkelni, és reggel kipihenten lehet ébredni.

Hogy ezek apróságok? Lehet. Nekem mégis fontosabbak, mint mondjuk egy karib-tengeri utazás. De hamis képet sem szeretnék festeni magamról. Bizonyos fokig a pénz is boldoggá tud tenni. Jól esik, ha nem kell aggódnom azon, hogy megvegyek-e egy jó minőségű cipőt a gyereknek. Nagyon szeretném például megnyerni a lottón az 5+egyest. Ez általában egy aggyal még felfogható összeg szokott lenni, amiből azt hiszem, futná egy kellemes, szép házra és elköltözhetnénk végre a jelenlegi szolgálati lakásból.

Összefoglalva: egész egyszerűen akkor érzem jól magam a bőrömben, ha körülöttem, és velem minden stimmel. Ha rend van a családomban a gyerekeim, a szüleim és nővérem körül, és ha mindenki egészséges. Ha végezhetem a dolgom legjobb tudásom szerint, majd pedig pihenhetek, elvonulhatok, hódolhatok a hobbimnak. Csak ennyi. Rend, egészség, nyugalom, békesség.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Boldog nő

Debnárová Eva

Itt azonban felmerül a fő kérdés: „Mikor válok nővé?”

2007.5.27.   


Boldogság -- aranymadár

Šipošová Miroslava

Van egy közmondás, amely így hangzik: mindenki a maga szerencséjének a kovácsa…

2007.5.26.   


Boldogságra áhítozva

Molnár Miriam

Az emberek állandóan két dolog után áhítoznak: az igazi szerelem és a boldogság után.

2007.5.23.   


Boldog vagyok!

Póda Erzsébet

Mostanában egyre gyakrabban érzem magam boldognak.

2007.5.21.    1


Mi kell a nőnek?

Jády Mónika

Mint már a hónap témájához csatlakozók közül többen is jelezték, mindenkit valami más tenne boldoggá…

2007.5.19.   


Hol lakik a Boldogság?

Bernád Emese

Valószínűleg mindenki életében eljön az a pillanat, amikor irdatlanul magasba szökik az „elégedetlenségi” mutató:…

2007.5.18.   

A rovat további cikkei

Mitől lesz boldog egy nő?

Sábitz Katalin

Hát nem attól, ha minden titkos gondolatát kitalálják...

2007.5.15.    1


Nők, élet, boldogság

Szabó Kata

Mire van szüksége a nőnek? Szerintem ez teljesen individuális. És persze függ az ember életkorától. Meg sok mindentől.

2007.5.10.  3   


Boldogság nélkül az élet mostoha

Nagy Erika

Hogy mi teszi a nőket boldoggá? Nem tudom, csak azt, hogy nekem mi kell ahhoz, hogy boldog legyek.

2007.5.8.