Nők, élet, boldogság


Szabó Kata  2007.5.10. 18:44

Mire van szüksége a nőnek? Szerintem ez teljesen individuális. És persze függ az ember életkorától. Meg sok mindentől.

Tizenhét éves koromban tökéletesen boldognak éreztem magam: azt hittem, enyém a világ – és részben persze az enyém is volt.

Akkoriban nem is vágytam másra, csak hogy sikeresen leérettségizzek -- de mire odáig jutottam, elért Ámor nyila. Többször is. Ha jobban belegondolok, annyiszor voltam szerelmes, hogy ha az a nyíl szúrt volna, simán felfoghattam volna akupunktúrás kezelésnek is az egész posztpubertás életkoromat. Azért átmentem az érettségin. Ettől legalább jó anyámnak is boldogságot okoztam.

Valahogy mégsem ez utóbbi a legmaradandóbb élményem abból az időszakból, inkább az a boldogságérzés, amikor a kertmoziból sétáltunk haza a zuhogó nyári esőben. Nem volt nálam senki boldogabb!

Amikor dolgozni kezdtem, tökéletesen boldog voltam attól, hogy rendelkezem némi készpénzzel, amiből tudtam utazgatni, világot látni. Előbb a barátnőmmel, később a párommal.

Tökéletesen boldognak éreztem magam, mikor egészséges gyerekeket szültem, akik életrevalóak, ügyesek, szépek. Most már mindannyian együtt örülünk az életnek, a világnak, a házunknak, a kutyáinknak, meg annak, hogy körülöttünk mindenki jól van. Amikor lehet, együtt utazunk, sízünk, úszunk, és igyekszem őket arra nevelni, hogy ők is megtalálják az életben azt a sok kis jót, ami van. Mert van. Nekem minden olyan kereknek tűnik.

Nem olyan nehéz egy embert, egy nőt boldoggá tenni, a lényeg csak annyi, hogy neki is akarnia kell!

A mai lányok rettenetesen görcsölnek, méghozzá jelentéktelen dolgok miatt. Néha csak azért, hogy a legócskább anyagú, de a legmenőbb áruházban vásárolhassák meg az éppen legdivatosabb rucit, aminek rajtuk se kéne, hogy legyen, úgyis mindenük kilátszik belőle. Persze most azt hihetik, hogy a csini kis alakjukat irigylem, de higgyék el, kérem, nem vagyok az az irigykedő fajta. A sok petefészek-vezeték, vese, húgyhólyagproblémájukat, ami csak ezek után fog jelentkezni, szintén nem fogom irigyelni. Kirándulni nem járnak, mert előbb az itthoni meg a külföldi plázákban próbálnak több-kevesebb sikerrel egy-egy vastag pénztárcájú krapekot pecázni maguknak. Pedig ezeken a helyeken kivétel nélkül csak a kimondottan fiatal lányokra vadászó (én úgy szoktam mondani: pelusthajkurászó) nős pasik járkálnak egyedül -- ez pedig akárhogy is veszzük, nem túl nagy diszciplína.

Tudnának ezek a lányok egy szál rózsának is örülni? Vagy annak, hogy egy hasonló korú fiú értelmesen képes elbeszélgetni vele? Igaz, abból már én is kinőttem, hogy naivan azt várjam, ok nélkül is kapok virágot, viszont az ünnepekkor nagyon fontos gesztusnak találom. Bár ilyenkor tavasszal mindig van a vázámban tulipán, aranyeső vagy orgona. A fiamnak pedig minden alkalommal elmondom, többször is, hogy mennyire fontos a nő számára a virág. Remélem, szerzek a leendő barátnőinél egy-két jó pontot.

Na de félre a fiatalság kritizálásával! Én most annak örülnék legjobban, ha a buldogom csak a felét feküdné ki az eperbokraimnak, amiket nemrég vettem, és nem az összeset…

Szerintem tanítani kellene a boldogságot, és meglátni a szépet meg a jót. Na meg humorral élni! Leckéket vehetnénk Rejtőtől, Fable-tól, Hašektől -- és még sorolhatnám. Mert a humorunkat semmilyen körülmények között se lenne szabad elveszítenünk! (Lehet az a baj, hogy nem olvasunk eleget?!)

Nemrégiben női zsúrt tartottam. Eljött hozzám két kedves barátnőm, gyermekestől. Férjeink dolgoztak, mi pedig úgy döntöttünk, együtt töltjük a hétvégét. Az öt gyerek letáborozott a nappaliban és a vendégszobában, mi „lányok” kiültünk a teraszra, és hajnalig beszélgettünk, szórakoztunk egymás életből merített történetein. És olyan jól éreztük magunkat, ahogy már nagyon régen.... Még gyerekeskedni is kedvünk szottyant: hajnalban, mikor a férjem hazaért, bebújtunk a gardróbba, hogy megijesszük. Nem ijedt meg. Azt mondta, rég látott ennyi jókedvű, boldog nőt együtt. Reggel, amíg aludt, megfőztük az ebédet, a gyerekek a kutyákkal játszottak, mi pedig fogadalmat tettünk, hogy hagyományt teremtünk a közös laza hétvégékből, mert ez jár nekünk.

Én például ettől vagyok boldog. És Ön?

Foto: Mihály Krisztián



Hozzászólások

palko, 16. 05. 2007 23:20:07
nagyon tetszik az iromanyod
    
kati, 18. 05. 2007 14:06:42 Re:
köszi
Viki, 23. 05. 2007 08:29:53
nagyon tetszet a cikk. sok nő példát vhetne a cikk írójától, mert csak így érdemes élni, amikor odafigyelünk egymásra, foglalkozunk egymással és szórakozunk. nemcsak minidg lemondunk mindenről a sok munka miatt. köszönöm, hogy utat mutatott másként is lehet éni nemsak hajtással! V.
@


Kapcsolódó cikkek

Boldog nő

Debnárová Eva

Itt azonban felmerül a fő kérdés: „Mikor válok nővé?”

2007.5.27.   


Boldogság -- aranymadár

Šipošová Miroslava

Van egy közmondás, amely így hangzik: mindenki a maga szerencséjének a kovácsa…

2007.5.26.   


Megfoghatatlan

Vég Erzsébet

Először kicsit megrémített a feladat: e havi témánk. Mi is az a boldogság? Olyan megfoghatatlan!

2007.5.24.   


Boldogságra áhítozva

Molnár Miriam

Az emberek állandóan két dolog után áhítoznak: az igazi szerelem és a boldogság után.

2007.5.23.   


Boldog vagyok!

Póda Erzsébet

Mostanában egyre gyakrabban érzem magam boldognak.

2007.5.21.    1


Mi kell a nőnek?

Jády Mónika

Mint már a hónap témájához csatlakozók közül többen is jelezték, mindenkit valami más tenne boldoggá…

2007.5.19.   

A rovat további cikkei

Hol lakik a Boldogság?

Bernád Emese

Valószínűleg mindenki életében eljön az a pillanat, amikor irdatlanul magasba szökik az „elégedetlenségi” mutató:…

2007.5.18.   


Mitől lesz boldog egy nő?

Sábitz Katalin

Hát nem attól, ha minden titkos gondolatát kitalálják...

2007.5.15.    1


Boldogság nélkül az élet mostoha

Nagy Erika

Hogy mi teszi a nőket boldoggá? Nem tudom, csak azt, hogy nekem mi kell ahhoz, hogy boldog legyek.

2007.5.8.