Tíz idézet a békéről


Kiss Adrienn Éva  2015.3.6. 2:03

Talán nem fogalmazzuk meg nap, mint nap, ám béke nélkül lehetetlen a kiegyensúlyozott élet.

A béke mindannyiunk legbelsőbb vágya. Talán nem fogalmazzuk meg nap, mint nap, ám e nélkül szinte lehetetlen a nyugodt, kiegyensúlyozott élet. Fontos a béke a világban, a környezetünkben, de talán a legfontosabb az, hogy saját magunkkal jó viszonyt ápoljunk.
A most következő idézetek mind ezeket a témákat boncolgatják.


„A békét nem lehet erőszakos eszközökkel fenntartani; csakis megértéssel lehet elérni.” Albert Einstein

„Ha a háború gondolatával találkozol, állítsd azzal szembe a béke erősebb gondolatát. A gyűlölet gondolatát a szeretet sokkal erősebb gondolatával kell megsemmisíteni.” Abdolbahá

„A béke egy mosollyal kezdődik.” Teréz anya

„Jusson eszünkbe minden nap, minden percben, minden másodpercben, és kiváltképp jusson eszünkbe minden reggel, amikor felkelünk, hogy ha önmagunk számára elfogadjuk a békét, akkor a világon minden eleven lélek egy kis békéhez jut. Így alakul át a világ, nem pedig úgy, ha megtámadjuk azokat, akik a támadás pártján állnak.” Gerald G. Jampolsky

„Az értés diadalt tud aratni ott, ahol a fegyverek csődöt mondanak.” G. Hajnóczy Rózsa

„A békéhez nem bombák kellenek, hanem jóakarat és emberi együttérzés.” Szent-Györgyi Albert

„Az erőszak a gyengék végső menedéke.” Isaac Asimov

„Háború kirobbantására, azt hiszem, mindenki képes, ám aki megtalálja a módját a béke megteremtésének, az mindenképpen tiszteletet érdemel.” Zahi Hawass

„A barátság mindenekfölött fegyverszünet, hatalmas szellemi érintkezés a köznapi részletkérdések felett.” Antoine de Saint-Exupéry

„Amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ meg fogja ismerni a békét.” Jimi Hendrix




Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Tizenöt tanács saját magamnak

Nagy Erika

Jó tanáccsal tele a padlás, nem is nagyon szívesen fogadjuk őket.

2016.5.24.    17


Tíz idézet a hitről

Kiss Adrienn Éva

Hinni, de miben? Ismerős lehet ez a dilemma mindenki számára.

2015.2.13.   


Tíz idézet a boldogságról

Kiss Adrienn Éva

Boldogság: pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet.

2015.1.16.    20


Tíz idézet a háláról

Kiss Adrienn Éva

Az egyik legalapvetőbb és legfontosabb emberi érzelem a hála.

2014.11.28.    30


Tíz idézet a házasságról

Kiss Adrienn Éva

Akadnak, akik érdekből vagy kötelességből kötnek házasságot, míg másokat az őszinte szerelem és odaadás vezényel.

2014.11.14.    23


Tíz idézet a barátságról

Kiss Adrienn Éva

Az emberi kapcsolatok egyik legnemesebbje a barátság. Minél több igaz barátunk van, annál értékesebb, annál jobb emberekké válhatunk.

2014.10.29.    37

A rovat további cikkei

Az út neve: önbizalom-építés

Oriskó Renáta

Eldöntötted, hogy változtatsz. Már nem nézel hátra.

2024.1.21.    30


Tíz idézet nőkről – nőktől

Póda Csenge

Tíz idézetes sorozatunk következő része. Ezúttal a nőnap alkalmából.

2023.11.22.    34


Most van itt az ideje

Póda Erzsébet

Itt a tél előttünk, akkor is, ha bizonyára élvezhetünk még az idén őszi időjárát.

2023.11.7.   


5+1 dolog, ami miatt minden férfi izgul

PR-cikk

A férfiaknak igenis vannak érzelmi igényei, akárcsak a nőknek. Szeretik szeretve érezni magukat...

2023.10.29.   


Öt tipp a napindításra

Póda Erzsébet

Öt reggeli rituálét ajánljunk a figyelmetekbe, hogy könnyebben induljon a napunk.

2023.3.19.    2


Karrierlehetőségek 2023-ban

Milyen karrierlehetőségei lesznek egy nőnek 2023-ban? Érdekes részletek a cikkben!

2023.2.14.