Menekülés a mámorok világába

Csepy Enikő 2011.12.12. 6:11

Valószínűleg ma már senki sem fog elájulni a hírtől, hogy egy 15 éves srácot drogelvonóra kellett küldeni, vagy hogy éppen túladagolta magát.

Morbidnak hangzik, hogy senkit nem izgat – inkább úgy fogalmazok: egy percre megrendíti, elgondolkoztatja az embert, majd megnyugszik, hogy ő nincs ilyen veszélyben. „Buta kölyök, jó dolgában nem tudott mit csinálni“ – gondolja, és éli tovább megszokott életét.

De tényleg csak úgy „poénból“ csinálta ezt az a bizonyos fiú, meg a több ezer fiatal társa?

Minap volt egy érdekes beszélgetésem. Vagy nevezzem inkább vitának? Legyen két fél közti nézeteltérés, ahol a saját igazunkat akartuk bebizonyítani. Felvetődött a téma, hogy minek költenek annyi pénzt a fiatalok fűre és egyéb fajtáira. Hogy cigire, az még hagyján! A felnőttek is ugyanúgy károsítják magukat vele, holott tudják, árt az egészségüknek. Vagy inkább csak egyszerűen ignorálják magát a gondolatot. De visszatérve a témához vitapartnerem többé-kevésbé gyakori használója a fűnek. Ebből kifolyólag feltettem neki a kérdést, mért is dobott ki már számtalanszor 5 eurót azért, hogy egy kis anyagot szerezzen magának? (Leszögezem, nem kemény drogról van szó, egyszerű marihuánáról.). Hisz ha belegondol, amennyi pénzt kifizetett, már több értékes dolgot is vehetett volna magának. Vagy simán berakhatta volna hetente a malacperselybe és gyűjtögethette volna. A válasz tömör volt és egyszerű: „hogy jobb legyen minden.“

Számomra ez nem jelentett mást, mint hogy a fiatalok többsége csak azért szokik rá a könnyebb illetve erősebb drogokra, mert szebbé szeretnék varázsolni a körülöttük levő világot. Igen, ott a gazdag gyerek példája – túl sok a pénze, nem tud mit kezdeni magával. Szerintem ez tévhit. Az a gazdag csemete, akinek a szülei annyi pénzt adnak, hogy fedezze a nem túl olcsó drogkiadásait (mert tegyünk hozzá, ők nem a legvacakabb anyagot fogják szívni), az a szülő csak a lelkiismeretét akarja nyugtatni azzal, hogy ő anyagilag támogatta gyermekét. Miközben talán egész nap csak annyit szólt hozzá, hogy tessék itt egy százas. Itt van a „lelki trauma elásva”! Ha a szülő nem veszi a jelet, hogy fia vagy lánya több időt szeretne vele tölteni, akkor a gyereknek nincs más választása, mint megkeresni magának azt a boldogságot, amit a szülői szeretet nem képes számára megadni.

Említett személyünk ennek pont ellentéte. Nincsenek olyan szülei, hogy hetente százasokkal traktálnák. Ellenkezőleg! De most nem is ez a lényeg. A válaszán vagyok még mindig kiakadva, immár a másodikon, mert hogy tovább faggattam. Szerinte jó élete van (ami persze igaz is lehet), nincsenek lelki sérülései, de számára az, hogy tudatmódosító szereket használ, csak a jobbat teszi még tökéletesebbé.

Ez számomra felfoghatatlan. Ha van egy jó életünk, akkor boldogok vagyunk. Pofonegyszerű a képlet. Akkor miért van az, hogy valakiknek ez sem elég. Miért nem tudják élvezni az adott jót úgy, ahogy az van? Én még mindig kitartok amellett, hogy az ilyen szerekkel csak el akarnak rejteni valamit. Egy olyan sérelmet, melyet csak abban a bizonyos „még jobb életben“ tudnak elfedni. Tehát nem boldogok és nem elégedettek, ha változatni akarnak az alaphelyzeten. Ha boldogok lennének, nem keresnének másik megoldást. Nem hódolnának be újra és újra annak a bizonyos mámornak.

Az egy másik dolog, hogy a fiatalok hatalmas többsége csupán kíváncsiságból próbálja ki a füvet ebből a „mennyire jobb úgy“ szlogenből kifolyólag. Ezek többsége aztán rájön, hogy párszori „beállás“ tényleg vicces meg szép és jó, de hosszú távon nem vezet semmihez.

Az, aki mindenféle tudatmódosító szer nélkül vidáman és emelt fővel éli az életét illetve csinálja végig a nehéz helyzeteket, akkor igazi húsvér ember! Ez jelenti számomra a túlélőt – azt az embert, aki nem szorul semmi másra, csak önmagára, barátaira és a családjára. Mert a szeretet a legjobb tudatmódosítószer a világon!