Nem adom meg magam!

Puha Andrea 2008.7.1. 13:59

Furcsa dolog féltékenynek lenni. De mindenekelőtt fájdalmas.

Vannak, akik nem is titkolják féltékenységüket, s rázúdítják arra, aki kiváltotta belőlük ezt az érzést. Mások gyűlölnek féltékenynek lenni, mert utálnak ilyen rabságban vergődni. Ők visszafojtják ezt az érzést. Próbálják nyugtatni magukat, hogy nem érdemes. Ez azonban nehéz. Nehéz, s csak egy másik emberrel való mély beszélgetés, esetleg az idő hoz enyhülést a háborgó léleknek.

Petra szerelmes volt egy haverjába. Sokáig, és titokban. Félt bevallani, kezdeményezni. Végül elkésett. Két és fél év titkos imádat után a fiú „becsajozott”.

Petra sírt. Tudta ugyan, hogy úgysem jött volna össze Petivel, de mégis: míg a fiú facér volt, kicsit a magáénak érezte. Ezek után féltékeny volt Peti barátnőjére. Magában elismerte, hogy ez nem ésszerű, sőt, egyáltalán nem helyénvaló, s próbálta elnyomni a felszínre törő haragot.

Ismerte Petrát. Közel is laktak egymáshoz, itt-ott összefutottak, s anno még egy óvodába is jártak. Fél füllel elcsípte a róla szóló pletykákat, miszerint megvolt a lány híre, de magában tudta, érezte, hogy nem igaz. Az embernek annyi irigye van, s a pletyka minden száj után színesebbre kerekedik. Sokan rebesgették, hogy Petiék majd úgyis szétmennek, de Petra érezte, hogy komolyabbról van szó. S a nők sok mindent megéreznek… Telt-múlt az idő, de Petiék még mindig együtt voltak.

Petra kerülte Peti tekintetét. Ha találkoztak is véletlenül, rendesen köszönt. Nem akart olyan lenni, mint a hisztis féltékeny lányok. Úgy érezte, tartozik ennyivel a méltóságának. Magában azért néha dédelgette a pletyka alapján jellemzett barátnő képét, s bár biztosra nem tudhatta, hogy milyen, igyekezett inkább nem gondolni rá.

Közben lassacskán enyhült a fájdalom, s Peti látványától se állt görcs a hasába. Ha nyilatkoznia kellett Peti barátnőjéről, azt mondta, nem igazán ismeri. Ami lényegében igaz is volt. Másfél, két év után egy nap a szobájában ült. Éppen megint szerelmesen álmodozott, de Petire már nemigen gondolt, s ha mégis, akkor szelíd szeretettel, nosztalgiázva. Egyszer csak berregni kezdett a telefonja. SMSt kapott: „Képzeld, a Peti csajával dolgozom, tök jó fej, rólad is csak csupa jót mondott.”

Petrán átsuhant egy múló fájdalom, ami aztán örökre tovaillant. „Hát mégiscsak rendes…Jól választottunk. Ő is. Meg én is…” Gyorsan visszaírt: „Tudom, hogy aranyos lány.” És ezt őszintén gondolta.

Tulajdonképpen megnyerte a harcot. Győzedelmeskedett a féltékenység felett.