UtóPista


Madarász Ildikó  2012.6.5. 5:23

Mindenkinek van egy paradicsomi víziója. Utópiai!

Mindannyian mások vagyunk, más álmokkal, más vágyakkal, más elképzelésekkel, más igényszintekkel, más és más kapcsolatképzelgésekkel. De minden nő párra vágyik Bakuban, a skandináv államokban, Brazíliában, és minden kis busman kamaszlány a nagyvadászba szerelmes, aki éppen csak 150 centiméter magas.

Ideákat mindenki produkál, az egész földön. Van, aki ideagyártásban is szerény és csak bizonyos kereteken belül próbál vadászterületet kijelölni magának, de ebből van a kevesebb. Túlnyomó többségben idealizált pasikat gyártanak a nem túl realista kamaszlányok, az elvált asszonyok és a megözvegyült mamikák.

Milyen is legyen?

Persze Utópiában a pasik pont olyanok, mint amit megálmodtunk magunknak. Magasak, szőkék, barnák, tüzes feketék, égő szeműek, dagadnak a karjukon az izomtömegek, borzoltan ápoltak. De mit kezdjen az a kis busman lány egy ilyen pasival, aki két napon belül szomjan hal a Kalahári-sivatagban, mind az összes szőke, barna, tüzes fekete hajkoronájával együtt.

Hát ezért beszélek én, egy nem egységes Utópiáról! Mert a szép és jó nem mindenhol ugyanazt jelenti!

De miért akarnánk szép pasikat? Vagy jó pasikat? Volt egy korszakom, amikor a kimondottan rosszfiúk tetszettek. És tudtam, hogy rosszak, tudtam, hogy tönkretesznek, hogy meggyötörnek, de belegebedtem, annyira odavoltam értük, érte!

Van, aki listákat ír – a fejében –, hogy hol legyen szőrös, milyen cimpaállása legyen, meg ilyenek, mert ő a külső személyiségjegyek nagy guruja és tudja például, hogy a cimpa nélküliek csököttek. Persze erre egy eszkimólánynak esélye sincs, ugyanis a cimpákat szőrös sapka borítja, így oda minden első benyomás a cimpákat illetőleg.

De Utópiában mindenki olyan párt kaphat, amilyet akar.

Aki szőkét, szőkét kap, aki kedveset akar, az kedveset kap, aki gazdagra vágyik gazdagot kap, aki a legjobb vadászt akarja, megkapja az apacsok törzsfőnökének fiát Kismedvét. Utópiában mindenki párt talál és boldog vele, és persze elégedett, mert álmai valóra váltak.

De aztán, amikor Utópiában bekövetkeznek az unalmas hétköznapok – akkor jönnek a bajok!
Kiderül, hogy szőke félisten ostoba!
Hogy a kedves mackó lusta, mint a föld!
Hogy a gazdag önző és figyelmetlen!
Hogy az égő szemű hirtelen haragú!
Hogy a nagyszerű vadász csapnivaló az ágyban!
Hogy a szenvedélyes nemtörődöm!
Stb. stb. stb.

Utópiában káosz kezdi felütni a fejét!

Rájönnek a vágyálmokat kergetők, hogy könnyebb búvártalpakkal valcert járni, mint a karján dagadó izmokkal rendelkezővel együtt mosogatni…

Utópia szertefoszlik olyan gyorsan, mint ahogy megszületett.

És mi marad utána?

Az első kétségbeesés után a nagy semmi!
Aztán a maradnak a fotók, a képzelt szituációk, amiket utópiában szerettünk volna megélni, de ma már tudjuk, hogy csak az elménkben létezik.

A valóság ennél sokkal izgalmasabb!

Egy nagy játék, ahol sokszor mindegy, hogy a dobókockával hányat dobunk, a lépések száma nem függ össze a célba érkezés mikorjával és miértjével.

A lényeg, hogy mindenki beér: vagy így, vagy úgy.

És milyen érzés is, amikor tudjuk, hogy a férfi, aki olyan messzire van attól a bizonyos férfiideáltól, amit játékos kamaszkorunkban megálmodtuk magunknak, mégis csak kizárólag nekünk teremtett a Jó Isten, csakis jókedvében? Valahogy érezzük, hogy nyílni foga az ajtó. Valami ősi erőtér kezdi belengeni a szobát, irodát, osztálytermet, éttermet, a buszmegállóban megmerevedik a szél, a partin elhalkul a zene, az utcán feltódul a lég.

Tudjuk, hogy valami más, hogy valami hatás a zsigereinkben kezdődik, és általa minden józaneszünket elveszítjük, a levegő is nehezebbé válik, a légzés egyszerűen feladattá válik, a hangok pedig mélyen a torkunkban maradnak.

És az ajtó kinyílik, vagy felbukkan a sarkon, vagy ő hozza ki a cigánypecsenyét, vagy ő száll le a vonatról, vagy ő mellé kerülünk kémia órán, vagy ő az új koordinátor, vagy ő büntet meg gyorshajtásét, vagy...

A szituáció végtelen, az esély pedig a miénk.

De csakis akkor, ha jön a zsigereinkben az érzés, mert anélkül reménytelen.

És ki az én férfiideálom?

Magas, mocsárszemű, nagy, tömpe orrú, Popey kezű – hihetetlen erős alkar, zéró izomzatú felkarral párosítva – szabadszellemű, mosogatni szerető, kissé magas hangú idea, aki mellett a házasságban is önmagam lehetek. Kedves, előzékeny, drága, akit Utópiában nem találtam volna meg sohasem...



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Látszatideál

Nagy Csivre Katalin

Álmomban egy hófehér ruhás ismeretlen nő csenget élesen, közben türelmetlenül kopog az ajtómon.

2012.6.14.    30


Én, te – mi

Huszár Ágnes

„Először a számítógép, aztán az evés, utána a torna, majd a haverok, és ha ez mind rendben van, akkor jöhetek én.”

2012.6.11.  2    6


Az ideális: metroszexuális?

Kovács Andrea

Nem igazán tudunk mit kezdeni a metroszexuális férfival, hiszen ő még nálunk is szebb akar lenni.

2012.6.1.    21


A férfiideál

Száz Ildikó

Az ideális férfi olyan (is) lehetne, mint amilyen Subagio volt, a kirándulóhajó fedélzetének egyik pincére.

2012.5.28.    15


Megjött a ló, de hol a herceg?

Angyal Sándor

Álmodozni lehet, de mindig eljön az idő, amikor azok az álmok szertefoszlanak, és mögülük előtűnik a valóság.

2012.5.24.   


Változó ideál

Halász Kata

Az ideális férfinak az a legfőbb ismérve, hogy tulajdonságai folyton változnak.

2012.5.21.    4

A rovat további cikkei

Mese és valóság

Nagy Csivre Katalin

A kis Marika, négyéves, vidám, szöszke, huncut kislány, egyetlen gyermek, a család kedvence.

2012.5.15.   


Mentsvár vagy útmutató?

Csepy Enikő

Kislánykoromban úgy képzeltem el jövendőbelimet, mint ahogy az a mesékben meg van írva.

2012.5.7.