Arcok nélkül


Puha Andrea  2010.1.8. 17:24

Freud azt mondja, az emberek személyiségének három alkotóeleme van.

Van az ösztön én, ami magába foglalja az ösztöneinket, azt, amit valóban érzünk, gondolunk és tennénk. E fölött áll az én, ami a személyiségünk, a saját döntéseink halmaza. S az én felett helyezkedik el a felettes én, ami a szocializáció során kialakult morális, kulturális, erkölcsi értékeket foglalja magába. Az én próbálja az ösztön éntől hajtva, a felettes éntől korlátozva megtartani az egyensúlyt a személyiségünkben, lelkünkben. Ez nehéz feladat, egyrészt, mert lelkiismeret-furdalás lép fel a felettes énnel szemben, másrészt ideges szorongás az ösztön énnel szemben.

Egészen egyszerűen arra próbálok utalni, hogy az emberekben vannak alapvető szükségletek, ösztönök, vágyak, amiket az erkölcsi és morális elvek miatt nem tudunk kielégíteni. Teszem azt, utáljuk az anyósunkat, legszívesebben megfojtogatnánk, ordítanánk, de nem tesszük, mert bizonyos elvárások, az illem, a törvény ezt nem engedi. Nem örülne a kedvesünk sem, sittre pedig azt hiszem, senki se vonulna be a saját anyósa miatt. Ellenben elkezdhetjük anyósviccekkel bombázni a baráti körünket, s ezzel levezethetjük a feszültséget. Freud azt mondja, a nevetésre és a viccekre nagy szükség van, ezáltal ugyanis olyan energiákat szabadítunk fel, amelyek kellenek az ösztönök elfojtásához. Persze, az ösztönök elfojtása sem megy olyan egyszerűen, ahogy gondoljuk. Általában, ha elfojtunk valamit, tudatalattinkban megjelenik valamilyen formában, például azt álmodjuk, hogy anyósunk temetésén vagyunk.

Talán az ösztönök elfojtásának lehet valami köze a fórumbetyárkodásokhoz is. Sokan önmagukat nem vállalva bután, primitív módon lealázzák a másikat, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal telehintve a fórumoldalakat. És hazudnak, mint a vízfolyás. Megtehetik. Az internet világában nincsenek valódi nevek, valódi arcok és adatok. Legalábbis sosem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ki ír velünk a gép másik oldalán. Bárki „kitalálhatja saját magát”. Lehetünk nők, férfiak, öregek, fiatalok, ártatlanok és bűnösök. Végre lerázhatjuk magunkról a morális elveket, és tehetünk valami „rosszat”. A bűn mindig is vonzotta a társadalom tagjait, csak voltak, akik ellen tudtak állni, voltak, akik nem. Meg amúgy is, a bűn tág fogalom, nem igaz?

Vajon hány olyan ember élhet a földön, aki átlagos családapaként, családanyaként él a világon, látszólag boldog család tagjaként, ám az interneten, más néven vagy névtelenül felvállalja érzelmeit, és online megcsalja párját? Igen, úgy, hogy sohasem találkoztak a „harmadikkal”, csak a világhálón. Meghökkentő, nem? Pedig volt már olyan válás, amit az egyik fél online hűtlenkedése vont maga után. És itt nemcsak flörtölésre gondolok. Az interneten a felszínre törnek az ösztönök. Féltékeny barátnők szólnak be névtelenül a rivális csajnak, felháborodott sógornők írnak névtelen e-maileket anyósuknak, ártatlan szende lányok vedlenek át gátlástalan, „kiéhezettnő16” nevű cset-felhasználóvá. Meg merjük tenni, mert nincs, aki elítéljen érte, aki korlátok közé zárna. Mondhatnánk, hogy valaki mást játszunk, de nem. Csupán szabadon engedjük magunkat, vagy ha úgy tetszik: kiéljük ösztöneinket.

Elég szomorú, hogy a mai világban tele vagyunk korlátokkal, és önmagunkat sem merjük felvállalni. Pedig csak őszintének kellene lennünk, egyenesnek és rugalmasnak. Hogy a toleranciát ki ne hagyjam! De arra, azt hiszem, még várhatunk.



Hozzászólások

Sanyi, 16. 01. 2010 18:50:24 grat.
Andi drága, ez a Freud-os indítás zseniális, nekem nagyon tetszik és az is, ahogy összefoglalod az egészet a végén. Gratulálok :)
Pandi, 17. 01. 2010 00:15:40
Köszi Sanyi:) Legalább valamire jó, hogy ilyet is tanulok fősulin:)))
@


Kapcsolódó cikkek

Forum Hungaricum

Robert H.Raven

Amikor az ókori Rómában született egy gyerek, akkor a rómaiak mindig a gyermek érdekeit tartották szem előtt…

2010.1.18.  44   


Micsoda mélység!

Póda Erzsébet

A véleménynyilvánítás fontos dolog. Tisztán tartja az elménket, hozzátartozik a mentálhigiénéhez.

2010.1.13.   


Névtelenül bátran

Jády Mónika

Webmagazinunkban 2007 októberében a terhesség-megszakítás volt a Hónap témája.

2010.1.11.  15   


Ocsú a búza között

Nagy Erika

Divat ma fórumozni, véleményt mondani, csak az nem mindegy hogy mindezt miként cselekedjük meg.

2010.1.6.  3   

A rovat további cikkei