Micsoda mélység!

Póda Erzsébet 2010.1.13. 13:23

A véleménynyilvánítás fontos dolog. Tisztán tartja az elménket, hozzátartozik a mentálhigiénéhez.

Jó az, ha az ember elmondhatja, mi bántja, minek örül, hogyan látja a világot, esetleg abban önmagát.
Jó, ha eszmét cserélhetünk a hétköznapi problémáinkról, munkahelyi gondjainkról, gyereknevelésről, a bennünket is érintő politikai kérdésekről. A lelkünk könnyebb lesz, hiszen a bántó, nehéz gondolatainkat, érzéseinket kimondva sokszor béklyóként bénító súlyokat rakunk le magunkról.
Jó, ha megtárgyaljuk a hétvégén látott mozifilmet, az éppen elolvasott regényt, a tévésorozatot – egész felemelő élményként éljük meg, milyen egyéni is a véleményünk, s lám: pozitív vagy negatív kritikát is tudunk gyakorolni.
Jó, ha van valaki, akivel megoszthatjuk titkainkat, aki előtt feltárhatjuk valódi énünket.

Előfordul azonban, hogy az embernek nincsenek bizalmas barátai, rendes ismerősei. Vagy vannak, de nem akar előttük rossz színben feltűnni, ezért mondanivalóját disztingvált módon adja elő, öncenzúráján sokszor átszűrve, intelligens, okos, művelt emberként láttatva magát. A súly tehát ott marad, mélyen belül, tovább terheli, tovább húzza lefele, s nem bír megszabadulni tőle.

Ilyenkor lép a képbe a virtuális világ, az internet, avagy a háló, a világháló, amely azon kívül, hogy rendkívül hasznos dolog, ma már olyan csatornaként is működik, melyen az emberi tudat (vagy lélek?) minden szennye és mocska is levezethető.

Az internet világába lépve megszámlálhatatlan információ birtokába juthatunk. Emberek millióinak véleményét ismerhetjük meg a különböző témájú és színvonalú blogokon és fórumokon. Olvashatunk megindító, vagy épp elrettentő történeteket, kultúrált, kultúrálatlan vagy épp ordenáré véleményt. Mint minden jó kezdeményezésben, amelyet emberek bocsátanak útjára, idővel a szépen és jón kívül megjelenik a csúnya és rossz, sőt a rosszabbnál is rosszabb. Mert az emberek, sajnos ilyenek. Kevesen tudják értékelni az igazán jelentős dolgokat, nem becsülik meg a kis szépségeket, de még a természettel sem tudnak értelmes ember módjára bánni.

Így van ez az internettel is. Az ott megjelenő írásokhoz általában hozzá lehet szólni, természetesen álnéven, vagy névtelenül is. Egy-egy jó (vagy kevésbé jó) filmről, könyvről, vagy kiállításról, esetleg más eseményről a neten megjelent bejegyzéshez, cikkhez fórumok is tartoznak. Ahol az épp arra tévedő, vagy célzatosan azt kereső ember kinyilváníthatja saját véleményét. A fentebb említett mentálhigiénés okok miatt ezt nagyon jó ötletnek tartom, mármint a fórumozást. Egy ideje azonban óvakodom a fórumok olvasgatásától, mert egyre elterjedtebb jelenség, hogy az eddig „normálisnak” tartott webhelyeken is eldurvult a véleménynyilvánítás. Ez pedig számomra már ellenszenves. Egyre jellemzőbb az egymás sértegetése, provokálása, méghozzá egyáltalán nem intelligens, értelmes emberhez méltóan. Az még csak hagyján, hogy szókincsünk mélyebb rétegeiből válogatott szavakkal illetik egymást, vagy fejezik ki magvasnak egyáltalán nem mondható gondolataikat. Ami visszataszítóbb, az, mások pocskondiázásán és az ocsmány szavak használatán kívül, maga a hozzászólások tartalma, a gondolatok szennyessége.

Olvastam már véleményt olyan valakitől, aki magát egyetemi docensnek nevezte, a leírt szövege azonban hemzsegett a helyesírási hibáktól. Olyantól is, aki „begurult” attól, hogy a másiknak ellentétes volt az álláspontja, és oldalakon keresztül írta a pszichotrillerbe illő mocskos gondolatait arról, mit csinált, és mit fog csinálni az egyetemista lányokkal. Nem mellesleg professzorként tüntette fel magát (egész élethűen írt az egyetemi életről), és nem felejtette el ezt bejegyzésenként felemlegetni. Ez persze nem bizonyítja, hogy valóban egy professzorról volt szó, lehetett akár egy beteges fantáziájú takarító is, viszont mégiscsak felmerült bennem a gondolat: mi van, ha mégis? Mi van, ha valóban ilyen tanárokra, professzorokra bízzuk a fiatalok nevelését, oktatását...? Mert az nem lehet, hogy az interneten csupa iskolázatlan, képzetlen ember csetel, és fórumozik! Egy pozitív filmkritika kapcsán szintén ordenáré szövegbe botlottam. A fórum már nem is a filmről szólt, hanem arról, mekkora volt a költségvetése, ki mennyit „kaszált” belőle, ki hogyan gazdagodik meg abból, hogy másokat moziba csalnak... Csak ámultam a mérhetetlen emberi irigység láttán!

A vélemények tartalma és formája egyre riasztóbb képet nyújt. Végezzünk csak egy gyors magánfelmérést akár a napilapok online változatain! A fórumbejegyzések többsége tartalmaz legalább egy csúnya szót, és több személyre szóló durva sértést. Vajon az emberi tudatnak ama ismeretlen részéből jönnek ezek a megnyilvánulások, amelyről a pszichológusok beszélnek? Ez az ismeretlen halmaz valóban ennyire sötét lehet? Micsoda mélységek rejtőzhetnek a lélekben? Micsoda negatív erők munkálkodhatnak az emberben?

Biztos, hogy az internet hasznos és jó találmány. Az, hogy az ember nem(csak) jóra használja, kizárólag rajta múlik. De a mérhetetlen szennyet tekintve, amit az ember az interneten is maga után hagy, elkeseredve kell tudomásul vennem, hogy az emberi tudat valószínűleg még csak fejlődése alsó fokán tarthat. Ez pedig több, mint riasztó – tekintve a követhetetlenül gyors technikai fejlődést...