Ételek vándorúton

Faar Ida 2012.10.9. 4:47

Egykoron jó dolga volt a sarki fűszeresnek: minden áldott nap a közelből beszerzett friss áruval várta a vásárlóit.

A vásárlók pedig, karjukon a kosaraikkal, boldogan válogattak a garantáltan hazai idényáruk között.

Napjainkra mindez már a múlt enyészetévé lett: a fűszeres csődbe ment, a vásárló monumentális bevásárlókocsiját tologatja a csillivilli, szuper-hiper-gigamarket patikatisztaságú sorai között, az árukínálat pedig nem ismer határokat. A fokhagyma kínai, a virág holland, a paradicsom spanyol, a szőlő olasz, a sajt francia, az alma német, a paprika marokkói – s több ezer kilométert utazik, amíg a boltok polcaira kerül. Nem mondom: szépek, frissek, kívánatosak – talán túlságosan is tökéletesek –, csak ki tudja, mi minden szennyezi be őket az útjuk során. Mennyire volt „gondos” a gazda, aki termesztette (vegyszermaradványok), s az utazás mennyire terhelte meg az egyébként is fulladozó természetet (szállítójárművek széndioxid kibocsátása)

Vajon hány hazai termelőt tettek tönkre az alacsony áraikkal, s emellett még hova tűnt el az idényszerűség élvezete, hiszen minden kapható egész éven át. Felmerül hát a jogos kérdés: jó ez így nekünk? Lassan rá kell ébrednünk, hogy egyáltalán nem – s keresni kezdjük a hazai ízeket. Higgyék el: nincs finomabb, mint az első tavaszi eperszem, a fáról leszedett meggy, a pirosan mosolygó zamatos alma... Utánozhatatlan ízt biztosít a makói hagyma, s nincs igazi kolbász hazai fokhagyma nélkül.

Aki mindezt – és sok más hazai alapanyagot – nem próbálta, szegényebb a templom egerénél...