Gyorskaják
Többnyire alig van időnk arra, hogy rendesen süssünk-főzzünk.
Rohanós hétköznapokon, vagy akár szünidőben is, nagy munka közepette gyakran alig jut időnk arra, hogy rendesen süssünk-főzzünk.
Ilyenkor a legkönnyebb választás egyszerűen leforrázni egy zacskó porlevest, aztán bedobni a mikrohullámú sütőbe egy mirelit pizzát vagy hamburgert. Ám ilyenkor is bátran lehetünk ugyanolyan ínyencek, mint ráérősebb napjainkon, hiszen pár egyszerű, bárhol beszerezhető hozzávalóval pillanatok alatt sokszorosára növelhetjük az ízélményt.
A porlevesnél klasszikus módszer, hogy a forrásban lévő vízbe a koncentrátumon kívül egy-két tojást is beleütünk, s míg a leves megfő, lereszelünk némi füstölt sajtot. Ügyeljünk arra, hogy még forrón tálaljuk a levest, és azon nyomban szórjuk a tányérba a reszelt sajtot, ízlés szerinti mennyiségben (ajánlom a sajtot kicsit vastagabbra reszelni). Néhány fajta porlevesnél egy csipetnyi ételízesítő hozzáadása is csodákra képes…
A mirelit pizzánál már kissé több hozzávalóra lesz szükségünk. Már csak mosolyogni tudok, amikor meglátom a reklámot, mely szerint X és Y pizzákat olasz szakácsmesterek is ajánlják – holott a valóságban bármelyik sarki pizzéria messze felülmúlja ezeket a mélyhűtött kerekeket. Nézzük csak meg: a tészta tetején valami felismerhetetlen masszát látunk, és ezt merik nekünk eladni pizza néven…! Sebaj, könnyen túljárhatunk az eszükön! Nem is kell hozzá más, mint pár deka gépsonka, egy kis ketchup, reszelt sajt, konzerv kukorica és néhány vékony szelet paradicsom. Először terítsük szét a sonkát a pizzán, majd jöhet a kukorica és a paradicsom – amilyen sorrendben éppen jól esik! Végezetül alaposan szórjuk tele reszelt sajttal (ha nem szeretnénk reszelni, tökéletesen megfelel a füstölt lapsajt is), és rakjuk be a mikróba! Bevált szokás, hogy félidőben, amikor már forró a tészta, kivesszük a pizzát, és óvatosan ráütünk egy tojást a közepére. Ezután visszatesszük sülni, míg jónak nem érezzük. Végül ketchuppal is ízesíthetjük…
A hamburgernél ismét elég az egyszerűbb megoldás. Egy salátalevél, egy-két karika paradicsom, meg esetleg némi lapsajt elég is hozzá, hogy feldobjuk az ízét. 30-45 másodperc a mikróban, és kész is van!
Jó étvágyat!
Hozzászólások
A rovat további cikkei
A sokoldalú málna
A málna a legfinomabb gyümölcsök egyike. Fogyasztható nyersen, de kiváló desszertalap is. (Receptekkel.)
2023.8.15. 2
Sütik váratlan vendégeknek
Ha már nincs annyi időnk, hogy szárazsüteményt gyúrjunk-sodorjunk-szaggassunk...
2023.8.2.
Ki nem hagyható zöldségek
Paprika, paradicsom – ha gyermekünk nyersen nem szereti, kínáljuk neki ételek hozzávalóiként.
2023.8.1.
Barátkozzunk meg a padlizsánnal!
Törökparadicsom vagy tojásgyümölcs néven is ismerhetjük ezt az egyik legfinomabb zöldségfélét. (Receptekkel)
2023.7.25.
A mozzarella „árnyalatai"
A mozzarella Olaszországból indult hódító útjára, mára a világ minden pontján kedvelt alapanyag, az otthoni és az éttermi konyhákon egyaránt.
2023.7.23.
Hűsítő nyári finomságok
Vitathatatlanul tombol a nyár. Jólesik ilyenkor minden, ami hűsít.
2023.7.14. 12
A nyár illata
A sárgabarack leginkább nyers állapotában fejti ki áldásos hatását, de számtalan formában hasznosíthatjuk még. (Receptekkel!)
2023.7.10. 9
Nyári kerti parti
Nincs jobb annál, mint amikor egy dolgos hét után a megfáradt ember családi-baráti körben tölti el a pihenésre szánt hétvégét. (Receptekkel)
2023.7.7. 16
Nemcsak a tengerészek kedvence
A spenót az egyik legegészségesebb kerti zöldségféle. Ha jól készítjük, nagyon finom! (Receptekkel)
2023.6.1.
Csodálatos gyümölcsünk: az alma
Bátran állítható, hogy az alma az emberiség egyik legrégebbi, gyógyító hatással is rendelkező tápláléka. (Receptekkel)
2023.1.20. 13