Improvizatív gasztronómiai délután


Bíró Szabolcs  2020.10.2. 0:20

Avagy tejfölös zúzaerőleves és a tenger gyümölcseiből készült rántotta.

Legszűkebb családunk főszakácsaként általában jó előre tudom, mi lesz a heti menü – ha nem is táblázom be napra pontosan a heti „étlapot”. Minden második szerdán azonban a menyasszonyom a nagynénjével ebédel a városban, és ilyenkor gyakran improvizálok valamit magamnak. Legutóbb sem történt ez másként: kinyitottam a hűtőt és a fagyasztót, gyorsan átnéztem, mi van itthon, majd szabadjára engedtem a fantáziámat…


Tejfölös zúzaerőleves

A fagyasztóban találtam fél csomag csirkezúzát. Mivel nagyon szeretem a belsőséget, rögtön tudtam, ez lesz a leves alapja. Amire még rábukkantam: maradék sör, fokhagyma, vöröshagyma, tejföl (ezt fehérjoghurttal is bátran helyettesíthetjük). Egy kis lábasba öntöttem négy deci vizet és nagyjából két deci sört, beledobtam a zúzát, három gerezd fokhagymát, egy egész vöröshagymát, és feltettem forrni. Amit fűszernek használtam: két húsleveskocka, pár szem egész bors, egyharmad kanál őrölt szerecsendió és másfél kiskanál só. Forrás után 40 perce főtt, ekkor belekevertem körülbelül két deci tejfölt, és még húsz percig főztem. Nem csalódtam a végeredményben: fantasztikus lett! (Az ételt sárgarépával és/vagy gombával, vagy tetszés szerinti zöldséggel lehet gazdagítani.)


Rántotta a’la frutti di mare

A fagyaszóban volt egy kisebb csomag (150 gramm) tenger gyümölcsei koktél – pont egy ilyen alkalomra szántam, mivel kettőnk közül csak én szeretem a herkentyűket. Nem csináltam semmi különöset: nagyon kevés olajat öntöttem egy serpenyőbe, arra ráborítottam a koktélt, amit finoman megsóztam. Két-három percig hagytam kis lángon pirulni a rákból, polipból, tintahalból és kagylóból készített összeállítást, közben felvertem két tojást. Amikor már megpirultak a tenger gyümölcsei (ez egészen kis időt igényel), egyszerűen ráöntöttem az alapra a tojást, és keményre főztem. Kissé félve kóstoltam meg, de mindenkit megnyugtathatok: mennyei ízek találkoztak a számban!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A sokoldalú málna

Faar Ida

A málna a legfinomabb gyümölcsök egyike. Fogyasztható nyersen, de kiváló desszertalap is. (Receptekkel.)

2023.8.15.    2


Sütik váratlan vendégeknek

Jády Mónika

Ha már nincs annyi időnk, hogy szárazsüteményt gyúrjunk-sodorjunk-szaggassunk...

2023.8.2.   


Ki nem hagyható zöldségek

Faar Ida

Paprika, paradicsom – ha gyermekünk nyersen nem szereti, kínáljuk neki ételek hozzávalóiként.

2023.8.1.   


Barátkozzunk meg a padlizsánnal!

Faar Ida

Törökparadicsom vagy tojásgyümölcs néven is ismerhetjük ezt az egyik legfinomabb zöldségfélét. (Receptekkel)

2023.7.25.   


A mozzarella „árnyalatai"

A mozzarella Olaszországból indult hódító útjára, mára a világ minden pontján kedvelt alapanyag, az otthoni és az éttermi konyhákon egyaránt.

2023.7.23.   


Hűsítő nyári finomságok

Faar Ida

Vitathatatlanul tombol a nyár. Jólesik ilyenkor minden, ami hűsít.

2023.7.14.    12


A nyár illata

Faar Ida

A sárgabarack leginkább nyers állapotában fejti ki áldásos hatását, de számtalan formában hasznosíthatjuk még. (Receptekkel!)

2023.7.10.    9


Nyári kerti parti

Faar Ida

Nincs jobb annál, mint amikor egy dolgos hét után a megfáradt ember családi-baráti körben tölti el a pihenésre szánt hétvégét. (Receptekkel)

2023.7.7.    16


Nemcsak a tengerészek kedvence

Faar Ida

A spenót az egyik legegészségesebb kerti zöldségféle. Ha jól készítjük, nagyon finom! (Receptekkel)

2023.6.1.   


Répatorta

Oriskó Erzsébet

Most próbálkozzunk meg ezzel az egyszerű, de finom recepttel.

2023.2.1.   


Csicsókakrémleves

Konkoly Zoltán

Csicsókakrémleves füstölt túróval és chipsszel.

2023.1.20.   


Csodálatos gyümölcsünk: az alma

Faar Ida

Bátran állítható, hogy az alma az emberiség egyik legrégebbi, gyógyító hatással is rendelkező tápláléka. (Receptekkel)

2023.1.20.    13