Instant leves lustáknak és fogyókúrázóknak


Bíró Szabolcs  2012.10.13. 5:56

Avagy a világ leghosszabb elnevezésű legrövidebb receptje

Hozzávalók (1 személyre): 1 húsleveskocka, 3 deci víz, 2 deci sovány tej, egy félliteres bögre

Elkészítése:
A vizet feltesszük forrni a tűzhelyre vagy a gyorsforralóba. Ha felforrt, három decilitert öntünk belőle a bögrébe, majd alaposan elkeverjük vele a leveskockát (amely lehet hús- vagy zöldségleveskocka is). Amikor teljesen felengedett, hozzáöntünk még két deciliter sovány tejet, és már kész is az instant levesünk.

Ínyencek reszelhetnek bele sajtot, vagy dobhatnak bele pirított kenyérkockákat. Kicsit több kalóriát tartalmaz, de ízletes lehet, ha egy tojás sárgáját a leveskockával együtt a bögrébe öntjük, ilyenkor persze csak ezután jöhet rá a forró víz. Aki nem fogyókúrázik, sovány tej helyett nyugodtan használhat tejszínt is.

Kiegészítés, kifejezetten fogyókúrázóknak:
Ha valami szilárdabbat is harapnánk utána, a tojás fehérjét (melynek sárgáját korábban már felhasználtuk a leveshez) egy kevés sertészsíron süssük meg, majd pirítsunk egy vékony szelet tönkölybúzakenyeret, kenjük meg vajjal, és helyezzük rá a tojást.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A tavasz vitaminbombái

Faar Ida

Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)

2023.4.9.    25


Répatorta

Oriskó Erzsébet

Most próbálkozzunk meg ezzel az egyszerű, de finom recepttel.

2023.2.1.   


Csicsókakrémleves

Konkoly Zoltán

Csicsókakrémleves füstölt túróval és chipsszel.

2023.1.20.   


Csodálatos gyümölcsünk: az alma

Faar Ida

Bátran állítható, hogy az alma az emberiség egyik legrégebbi, gyógyító hatással is rendelkező tápláléka. (Receptekkel)

2023.1.20.    13


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2023.1.11.    13


Szilveszteri vendégváró egytálételek

Nagy Erika

Előre is elkészíthetők, és biztos sikert aratunk velük!

2022.12.28.    6


Karácsonyi aprósütemények

Faar Ida

Kicsik, finomak, sokáig eltarthatók...

2022.12.15.    5


Az ünnep favoritja: a mézeskalács

Takács Anita

Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.

2022.12.14.    10


A jótékony étcsokoládé

Joó Fruzsina

Már régóta tartják az étcsokoládét az egyik legősibb gyógyszernek.

2022.12.7.    21


Babot vegyenek!

Faar Ida

Készíthető belőle leves, saláta, főzelék, édesség, püré, gulyás, de még pogácsa is.

2022.11.20.    7


Gesztenye: nemcsak nasi

Faar Ida

Sült gesztenye, gesztenyés sütemény, gesztenyepüré. Csupa-csupa finomság! (Receptekkel)

2022.11.18.    13


Novemberi örömök

Póda Erzsébet

November hava kulináris élvezetekben gazdag hónap. Nézzük csak, mit tartogat!

2022.11.5.    21