Mikrohullámon


R. Bálint Renáta  2005.4.1. 10:02

Ma már szinte minden konyhában megtalálható a mikrohullámú sütő. Viszont a legtöbb esetben csak ételt melegítünk benne…

…esetleg fagyasztott élelmiszert olvasztunk ki benne. Pedig használatával nagyon hamar elkészíthető a család meleg vacsorája. A mai időhiányos világban tehát jó szolgálatot tesz a fáradt háziasszonyoknak, akik segítségével nagyobb erőfeszítés nélkül is alkothatnak konyhakölteményeket. Nézzük csak, mit kell tudnunk a mikrohullámú sütő használatáról!

Mindenekelőtt leszögezzük, hogy nem pótolja, és nem teszi feleslegessé a hagyományos tűzhelyeket. Hétvégén, vagy ha időnk megengedi, természetesen hagyományos módon sütünk, főzünk. A mikrosütő a rohanó világ találmánya, elsősorban a hétköznapi esték használati eszköze. Alapelve, hogy a kívánt hőt magában az ételben gerjeszti, úgy, hogy a mikrohullám az élelmiszerben lévő vízmolekulákat rezgésbe hozza. A gyors rezgéstől hő keletkezik, és ez az étel szélétől a közepe felé halad – így az ételt felolvasztja, felmelegíti, vagy megfőzi.

Az ételeket folyadék és zsiradék nélkül, vagy csak kevés hozzáadásával tesszük a sütőbe. A legtöbb esetben az ételt először rövid ideig a legnagyobb teljesítményfokozaton felforrósítjuk, majd – ételek szerint – alacsonyabb fokozaton főzzük tovább. Dupla mennyiségű élelmiszer elkészítéséhez kétszer annyi idő szükséges. Nagyobb mennyiségnél ajánlatos az ételt időközönként átkeverni, hogy a hőkülönbség kiegyenlítődjön. Az ételeket, a főzést követően 1-10 percig lefedve pihenni hagyjuk. Ezalatt a meleg az ételben egyenletesen eloszlik, tehát az étel még tovább fő. Ajánlatos az ételeket lefedve főzni.

A mikrohullámú sütőben való főzésre minden edény alkalmas, amelyen a mikrohullám áthatol. Ilyenek az alumíniumtálkák, a tűzálló-, az üveg- (kivéve kristály), a porcelán- (fém és aranyszegély nélkül) és a kerámiaedények. (Festett kerámiát csak akkor használhatunk, ha a minta a máz alatt van.) És természetesen a speciális, mikrohullámú sütőhöz való edények. Fém nyársakat és kapcsokat is használhatunk, de csak akkor, ha a húsadagok sokkal nagyobbak, mint a fém.

A mikrohullámú sütő egyik nagy előnye, hogy a tápanyagok, a vitaminok és ásványi anyagok megmaradnak az ételben, és az élelmiszerek természetes színe, sajátságos íze alig változik.

Alföldi rakott hús
Hozzávalók: 50 dkg darált sertéshús, 20 dkg rizs, 15 dkg kelbimbó vagy kelkáposzta, 1 szál sárgarépa, 2 alma, 2 dl joghurt, 1 ek. mustár, ételízesítő, fél db citrom reszelt héja.
A rizst egy tűzálló tál aljára tesszük, megszórjuk ételízesítővel, és meglocsoljuk 5 ek. vízzel. A darált hús felét rásimítjuk, erre pedig rátesszük a megtisztított, csíkokra vágott almát, sárgarépát és a kelt. Megszórjuk reszelt citromhéjjal, végül befedjük a maradék sertéshússal. A joghurtot és a mustárt összekeverjük egy kiskanálnyi ételízesítővel, és a húsra öntjük. Közepes fokozaton 10 percig sütjük, majd 5 percig állni hagyjuk.

Gombás padlizsán
H.: 1 db nagyobb padlizsán, 1 fej hagyma, 30 dkg gomba, 2 ek. olaj, só, fehér bors, 1 pohár tejföl, petrezselyem, majoránna, pirospaprika.
A gombát felszeleteljük, a hagymát apróra vágjuk. A padlizsánt vékonyan meghámozzuk, és szeletekre vágjuk. A tűzálló tálba olajat öntünk, beletesszük a hagymát, és letakarva 3 percig pároljuk. Ezután belekeverjük a gombát és a petrezselymet és megfűszerezzük. Betakarjuk, és 10 percig sütjük a mikrosütőben. A padlizsánszeleteket lapos tűzálló tálba helyezzük, kicsit megsózzuk majd 8 percre letakarva a mikróba tesszük.
A gombát összekeverjük a tejföllel, és ráöntjük a párolt padlizsánra. Megszórjuk pirospaprikával, majd fedő nélkül 5 percre visszatesszük a mikrosütőbe. Reszelt sajttal is gazdagíthatjuk. Franciakenyérrel kínáljuk. (Közepes fokozaton dolgozunk. Ha az ételt így nem tartjuk teljesen megpároltnak, visszatehetjük 2-3 percre erős fokozatra.)



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Kulináris segédek

Praktikus konyhai eszközök és tippek a mindennapokhoz, hogy könnyebb legyen a konyhatündérkedés.

2024.3.4.   


Saláták

Faar Ida

Itt az ideje, hogy belevessük magunkat a tavaszba, és az első zöldségek korlátlan fogyasztásába! (Receptekkel)

2024.2.22.    18


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2024.1.11.    13


Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2024.1.10.    13


Gyógyító fűszerek

Joó Fruzsina

A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat.

2024.1.7.    2


Szilveszter éjjelére

Kiss Adrienn Éva

A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)

2023.12.31.    5


Szilveszterezzünk!

Póda Erzsébet

A konyhában természetesen szilveszter idején sem tétlenkedhetünk.

2023.12.28.  1    16


Szilveszterre elkészül

R. Bálint Renáta

Alábbi receptjeinket mindazoknak ajánljuk, akik otthon szilvesztereznek.

2023.12.28.    6


Az ünnep favoritja: a mézeskalács

Takács Anita

Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.

2023.12.15.    10


Piment: édes, fűszeres bor

Busai Hajnalka Lilla

Forralt bor receptje II. Richárd király udvarából, amit a mostani munkahelyi összejövetelekre is elkészíthetünk.

2023.12.9.    16


Gesztenye: nemcsak nasi

Faar Ida

Sült gesztenye, gesztenyés sütemény, gesztenyepüré. Csupa-csupa finomság! (Receptekkel)

2023.11.18.    13


A sokoldalú tök

Jády Mónika

Az ősz beköszöntével a boltok polcain megjelentek a különféle színű és méretű tökök, és jelen lesznek még jó ideig.

2023.10.19.    4