Muffin, hagymaleves, csirkehús


Kabók Zita  2020.2.13. 1:17

Hétvégi ajánlatunk (nemcsak) konyhatündéreknek...



Olívás, feta sajtos muffin

Hozzávalók (12 darabhoz): 2 bögre finomliszt, 3 teáskanál sütőpor, 50 dkg vaj, 1 tojás, 100 g feta sajt, 1 bögre tej, 1 bögre felaprított, kimagozott olívabogyó, 1 teáskanál őrölt rozmaring

A sütőport és a lisztet összekeverjük, majd a megolvasztott vajat kikeverjük a tojással. A sajtot felszeleteljük 1 cm-es kockákra. A vajas masszát, tejet, sajtot, olívabogyókat, valamint a rozmaringot a liszthez adjuk és jól kikeverjük. A tésztát a papírformákba kanalazzuk és 190 Celsius fokon 20-25 percig sütjük. Melegen kínáljuk, sajttal vagy füstölt hússal.



Francia hagymaleves cipóban

Hozzávalók: 30 dkg vöröshagyma, 4 dkg vaj, 6 dl húsleves (ha nincs, akkor vízben feloldott leveskocka is megteszi), őrölt bors, szerecsendió, só, 1 dl tejszín, 1 dl száraz fehérbor

A vöröshagymát felkarikázzuk, és vajon aranyszínűre sütjük. Ha már finoman illatozik, felöntjük a húslevessel, és borssal, szerecsendióval ízesítjük. Levesünket 10 percig főzzük, majd hozzáöntjük a bort, és még egyszer átforraljuk, majd beleöntjük a tejszínt is. A forró levest tálalás előtt cipóba öntjük, és reszelt sajttal meghinthetjük.

A cipó receptje
(Hagyományos krumplipogácsa recept, kb. 4-5 cipóra elegendő)

Hozzávalók: 1 kg liszt, 25 dkg vaj, 1 kocka élesztő, 2 szem közepes nagyságú főtt burgonya, 3-4 evőkanál, só, 1,5 dl tejföl, 1 tojás, fél deci tej


Összegyúrjuk a hozzávalókat, majd a tésztát kelni hagyjuk. Közben megfőzzük, és lereszeljük a krumplit. Kinyújtjuk a tésztát kb. két cm vastagságúra és rászórjuk a reszelt krumplit. Hajtogatjuk, majd még egyszer kinyújtjuk, és cipókat formázunk belőle. A tetejét megkenjük tojással és 180 Celsius fokon kb. 20 percig sütjük. Ha túl vastag a tészta, akkor kanállal egy picit kiszedünk a cipóból, vigyázva, nehogy átszakadjon.




Lecsós csirke

Hozzávalók: egy egész csirke (de készíthetjük csak csirkemellből is), 60 dkg zöldpaprika, 30 dkg paradicsom, 1 dl olaj, 2 fej vöröshagyma, cseresznyepaprika, pirospaprika, só

A megtisztított, megmosott csirkét feldaraboljuk, és megsózzuk. A serpenyőben felforrósítjuk az olajat, és ezen a csirkedarabokat pirosra sütjük. Az elősütött csirkéket egy lábasba szedjük. A tüzet mérsékeljük a megmaradt zsiradék alatt, melyre pirospaprikát szórunk, és azonnal belekeverjük a cikkekre szeletelt paradicsomot. Kevés vízzel felengedjük, majd mikor felforrt, a csirkére öntjük, és megsózzuk. A húst fedővel letakarva pároljuk. Amikor puhulni kezd, hozzáadjuk a felszeletelt zöldpaprikát, ízlés szerint cseresznyepaprikát teszünk hozzá, és készre főzzük. Párolt rizzsel vagy kuszkusszal tálaljuk.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A tavasz vitaminbombái

Faar Ida

Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)

2026.4.6.    25


Böjt, húsvét

Póda Erzsébet

A hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó időszak a böjt időszaka. Ilyenkor tilos a mulatozás, és a húsételek fogyasztása. A konyhában is mások a teendők.

2026.3.31.    9


Keksztekercs

Csikmák Mónika

Az egyik legfinomabb és legegyszerűbb süti, amit szinte mindenki szeret. Az ünnepekre is bátran elkészíthetjük, biztos, hogy sikert aratunk vele.

2026.3.30.   


Cékla, a szuperzöldség

Faar Ida

A céklát nem mindenki szereti, pedig egészséges, változatos módon készíthető el, és igenis finom. (Receptekkel)

2026.3.27.  1    31


Gyógyító fűszerek

Joó Fruzsina

A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat. Ezeket hasznos számon tartani.

2026.3.23.    2


Nincs farsang fánk nélkül

Jády Mónika

A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)

2026.2.9.  1    20


Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2026.2.2.    13


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2026.1.22.    13


Szilveszter éjjelére

Kiss Adrienn Éva

A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)

2025.12.30.    5


Receptek karácsonyra

Nagy Erika

Ötletek halételekre és karácsonyi süteményekre.

2025.12.18.    2


Az ünnep favoritja: a mézeskalács

Takács Anita

Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.

2025.12.16.    10


Gasztronómiai karácsonyi ajándékok

A legszebb ajándék sokszor az, amibe egy kevés időt és figyelmet is belefőzünk. Újabb, ezúttal gasztronómiai tippjeink.

2025.12.5.