Túrótorta sütés nélkül
Ma kivételesen receptet ajánlunk önöknek – a kánikulára való tekintettel sütés nélküli tortát!
Mi emberek is, csakúgy, mint a Föld többi teremténye, szeretünk lustálkodni, kiváltképp kánikulában. Ám ilyenkor is szeretünk nassolni, a lehető legkevesebb erőbefektetéssel – íme a megoldás!
Ebben az embert próbáló kánikulában már kijelenthetjük, nem tesz jót még a makkegészséges embernek sem a tűzhely mellé állnia. Ugyanakkor – fent említett időjárási viszonyok és lustaságunk miatt a cukrászdáig elmenni is felér egy sivatagi túrával. De továbbra is ennénk valami finomat, hideget. Viszont mivel a legtöbb háztartásban még nincs saját lámpásból előbújó dzsinn – és talán még Garfield sem annyira elvetemülten édesszájú, hogy eladja a lelkét az öreg Lucifernek egy kis sütiért - így mit tehet az elkeseredett honpolgár?
Hát természetesen csal! Méghozzá lelkiismeret-furdalás nélkül. Bár az alapanyagokat nem mi gyúrtuk össze és sütöttük meg fáradtságos munka árán (sőt, a legtöbb nem is bioalapanyag, ráadásul hizlalnak is), ám az eredmény legalább annyira finom lesz, mint amilyen könnyű elkészíteni.
Lássuk tehát a hozzávalókat:
- piskótaalap, körülbelül akkora, amekkora egy 26 cm átmérőjű tortaformát kitölt
- 1 dl szűrt almalé (természetesen választható más gyümölcslé is ízlés szerint, a lényeg, hogy szűrt legyen, ne rostos!)
- fél kg túró
- 10 dkg porcukor
- 1 citrom leve és reszelt héja
- 1 (közepes) narancs leve és reszelt héja
- 1 csomag zselatin
- 5 dl tejszín
- 2 csomag (Bourbon) vaníliás cukor
Elkészítés:
A túrót a villával összetörjük, elkeverjük a porcukorral, hozzáadjuk a lereszelt citrom és narancs héját, illetve a narancs kifacsart levét.
A zselatint a csomagolásán lévő utasítás szerint elkészítjük, hozzáadjuk a citrom levét.
A tejszínt a vaníliás cukorral kemény habbá verjük.
A zselatint a túróhoz adjuk, elkeverjük, végül óvatosan összeforgatjuk a felvert tejszínnel.
A 26 cm átmérőjű tortaforma aljára behelyezzük a kész piskótaalapot. Ha nagyobb kicsit az alap, mint a tortaforma, vágjuk körbe – inkább nagyobb legyen, hogy biztosan „résmentesen” kitöltse. Ezután lassan itassuk át az alapot 1 dl almalével, majd mikor mind „felszívta”, a már elkészült – és ekkor még kissé folyós állagú - krémet simítsuk a tortaformába, majd tegyük be a hűtőbe minimum 2 órára. Az alapanyagoktól nagyban függ, mikor készül el, ezért a legjobb, ha úgy időzítjük – ha esetleg vendégeket várnánk – hogy inkább hagyjunk rá, és 3, esetleg 4 órát is pihentessük a hűtőben. Tulajdonképp akkor van kész, ha már „megszilárdult” a krém, de személyes tapasztalat alapján, a kevésbé jó minőségű alapanyagokból elkészített tortának is elég volt maximum 3 óra.
Tetejére szórhatunk díszítés gyanánt lereszelt fehér- és étcsokoládét, vagy boltokban megvásárolható, ún. tortagyöngyöt, esetleg néhány szem friss málnát, áfonyát, epret, formázott narancsszeletet.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
A tavasz vitaminbombái
Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)
2026.4.6. 25
Böjt, húsvét
A hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó időszak a böjt időszaka. Ilyenkor tilos a mulatozás, és a húsételek fogyasztása. A konyhában is mások a teendők.
2026.3.31. 9
Keksztekercs
Az egyik legfinomabb és legegyszerűbb süti, amit szinte mindenki szeret. Az ünnepekre is bátran elkészíthetjük, biztos, hogy sikert aratunk vele.
2026.3.30.
Cékla, a szuperzöldség
A céklát nem mindenki szereti, pedig egészséges, változatos módon készíthető el, és igenis finom. (Receptekkel)
2026.3.27. 1 31
Gyógyító fűszerek
A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat. Ezeket hasznos számon tartani.
2026.3.23. 2
Nincs farsang fánk nélkül
A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)
2026.2.9. 1 20
Farsangoló
Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)
2026.1.22. 13
Szilveszter éjjelére
A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)
2025.12.30. 5
Az ünnep favoritja: a mézeskalács
Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.
2025.12.16. 10
Gasztronómiai karácsonyi ajándékok
A legszebb ajándék sokszor az, amibe egy kevés időt és figyelmet is belefőzünk. Újabb, ezúttal gasztronómiai tippjeink.
2025.12.5.
