Düh


Puha Andrea  2010.1.28. 6:48

Duzzogtam. Nem: inkább dühöngtem. Ültem a buszon, az ablaknál, és rohadtul nem érdekelt, hol van Kisbér.

Kedvem támadt végigkarcolni az ablaküveget, letépni az ülés huzatját, sőt, menet közben kiugorni a buszból. De csak ültem és szorongattam a kezemben a jegyet, meg a pénztárcámat. Kezdett melegem lenni a kabátban, ám az sem érdekelt. Képzeletben üvöltöttem mindenkire.

– Hé, mi van? – bökött oldalba barátnőm. Éppen a buszsofőrrel ordítottam gondolatban.
– Semmi. – mormogtam, és kibámultam az elméletben összekaristolt ablakon.

Igen, talán az ügyfélszolgálaton ingott meg először a lelki békém, mikor a támogatásom átutalásával kapcsolatos problémákat próbáltam elsimítani. A hölgy, aki fogadott, közben telefonált, így nehezen tudtam olvasni a szájáról. Csak ültem a széken és próbáltam képben maradni, mikor szólt, hogy végeztünk. Kicsit furán nézett rám, még a telefonkagylót is eltartotta a szájától, mikor végre megértettem, mit akar. A szeméből láttam, hogy nem először mondja. Elköszöntem.

– Hol van Kisbér?
– Nemtom’…

Aztán a bank. A kollégiumi díjamat mentem átutalni. Kikaptam a sorszámomat, máris beállhattam a sorba. A digitális kijelző után arra saccoltam, vagy a 2b, vagy a 26-os ablakhoz kell mennem. Besétáltam, huszonhatos sehol. Marad a 2b. Egyes, kettes, hármas ablak. Haladás: 2a sehol. Már-már azon kezdtem gondolkozni, hogy nem kell-e nekirohannom az ablaknak, valahol a kettes és hármas számú között, hogy eljussak a 2b-hez, mint Harry Potter a tizenegyedik és háromnegyedik vágányhoz, mikor a szemem sarkából feltűnt, hogy az egyik pasi már nagyban vidul rajtam. Felé fordultam, mire közölte, hogy ugyan, fáradjak már fel az emeletre. Bűbájos mosollyal megköszöntem. Az emeleten egy férfi várt a huszonhatosnál. Valahol az átutalás közepén kérdezett tőlem valamit, amit nem értettem. Próbáltam más szögből nézni a száját, hátha megvilágosodom, de kicsit nehézkesen ment. Kábé úgy nézhettem ki, mint aki egy kobrát próbál megbűvölni, mert a pasi felvont szemöldökkel rám nézett, előre dőlt, majd valószínűleg feljebb emelte a hangerőt, mert érthetőbb lett a szájmozgása. Mondjuk előbb is rájöhettem volna, hogy ha valakinek a képébe mászom, attól még nem fog jobban artikulálni. Kicsit feszülten hagytam ott a bankot, de nem törődtem vele. Sosem voltam az a típus, aki könnyen felhúzza magát az ilyesmin. Belepakoltam a táskámba a pénztárcát. Előszedtem a fülhallgatót. Benyomtam valami pörgős számot.

A buszsofőrökkel mindig is érdekes volt a viszonyom. Volt, amelyikükkel jól kijöttem, de volt, aki síkhülyének nézett. Ma pont az utóbbihoz volt szerencsém. Valahogy sikerült betáncolnom a busz elé, úgyhogy jól lehordott. Mázli, hogy süket vagyok, legalább nem hallottam. Viszont éreztem. Az ilyesmit úgy lehet érezni, de úgy… mint ahogyan azt is megérzem, ha szólítanak, vagy ha valami történik. Olyankor az ember arcán végigkúszik a hideg vagy a forróság, az adott helyzettől függően. Győrbe kértem jegyet, úgy tudtam, egyenes járatra szálltam fel, mire megint hang kikapcs, artikuláció a nullán, piros lámpa meg villog ezerrel. A sofőr mozdulataiból negyedszerre leesett, hogy át kell majd szállni valahol, de akkor az emberem már jócskán kiabált meg röhögött. Hülyegyerek-feeling újra.

Dühöngtem. Persze, meg lehet mondani az embernek, hogy:,, Hallássérült vagyok, szájról olvasok, tessék úgy beszélni!”, de húsz év után kicsit belefárad az ember. Különben is, vagyok olyan makacs és büszke, hogy nem mondom meg, mert így is meg akarom állni a helyem. Optimista vagyok, és hatalmas az öniróniám, de időnként gyűlölöm, hogy magyarázkodnom kell, mert nem hallok. De csak időnként. Túl rövid az élet ahhoz, hogy ilyeneken rágódjak.

– Ez Kisbér! – mutatott az útjelzőtáblára barátnőm.
– Tényleg – mosolyogtam.

Elvégre az a fő, hogy végül a dolgok megoldódnak.



Hozzászólások

Sanyi, 28. 01. 2010 08:01:43 :)
Nagyon jó vagy Andi! Nekem tetszett! Valóban létezik olyan, hogy az ember nem artikulál, inkább felemeli a hangját akaratlanul. Megmondom őszintén, hogy ez velem is előfordul néha. Hogy miért van ez? Talán reflex, talán az is hozzájárul, hogy nagymamám nagyot hall és vele kiabálni kell? Nem tudom! Talán senki sem tudja! Mindamellett tényleg nagyon tetszett az írásod. Csak így tovább :))
    
Pandi, 28. 01. 2010 19:27:42 Re: :)
Köszi Sanyi!:) Örülök, hogy tetszett!:) Szerintem megszokás és reflex.:) Igen, szerintem az is hozzájárul, hogy a nagymamád nagyot hall, de ott szükséges is, hogy hangosabban beszélj, ő ugyanis nem feltétlenül szájról olvas. :) Vagyis hangok után értelmez:) Csak ugye nálam pont ezért nincs értelme hangosabban beszélni, mert artikuláció után értelmezem a mondanivalót. Ez néha viccesen jön ki, mikor veszekedek valakivel, és érzem h kiabál, akkor néha sokkolom azzal h: Ne kiabálj, úgyse hallom :D Khm:))
viola, 28. 01. 2010 23:21:15
Szia! Tetszett az irásod.De... még hosszu évek allnak elotted,es gondolom nem akarod duhosen eltolteni.Hogy hallasserult vagy nincs a homlokodra irva,jobban jarsz ha kozlod a masik emberrel ,igy kikerulod a konfliktusokat.Nem kell ezt szegyenlened, te igy is egy nagyon ertekes ember vagy.
    
Pandi, 29. 01. 2010 00:09:10 Re:
Nem a szégyenről van szó...
Erzsébet, 29. 01. 2010 08:34:59
Én is sokszor dühös vagyok, pedig már "nem vagyok mai gyerek", de a dolgok néha a fejem fölé tornyosulnak, vagy egyszerűen nem tudom kezelni azokat. Azt is tudom, hogy nem érek el vele semmit, mégis... Néha kell is dühösnek lenni, nem jó "lenyelni" a negatív energiát. Talán ha csak egy mozdulattal jelzed, hogy te nem hallasz, rögtön észbe kapnak. Nem fognak sajnálni, nem fognak kinevetni, hanem azonnal melléd állnak. Tudod, úgy, mint én, amikor megismertelek:))).
    
Pandi, 29. 01. 2010 18:29:44 Re:
Igen, néha jó dühöngeni..:) Jelzem..jelzem..csak néha olyan gyorsan történik minden, meg van mikor érdekes szemlélni a reakciókat..:) Tudom, de ne feledd, nem mki olyan mint Te:)
Lilla, 30. 01. 2010 10:48:26
Nekem tetszik, hogy felvállalod, hallássérült vagy. És hasonló helyzetbe nem hallássérült is kerül, nem ezen múlnak szerintem az ilyen esetek. Tipikus példa ez arra, ami a rendelőkben folyik!
    
Pandi, 30. 01. 2010 12:57:33 Re:
Az egy icipicit más..:) De igaz, halló emberek is kerülnek ilyen helyzetbe:)
Kata, 02. 02. 2010 07:10:44 hangok nélkül
Szia Andrea!Most találtam rá erre az oldalra nagyon tetszenek az írásaid.. Főleg mert én is végigélem ezeket a szituációkat amit te..Üdvözlettel Kata
    
Pandi, 02. 02. 2010 13:35:38 Re: hangok nélkül
Örülök neki, hogy tetszenek, köszönöm, hogy olvasod:)
@


Kapcsolódó cikkek

Semmi

Puha Andrea

Látom, hogy beszél, mozog a szája, és mikor felém néz, azt mondja: semmi.

2012.7.9.    4


Dilemma

Puha Andrea

„Mellékesen megjegyezném...” Törlés. Fejcsóválás. Homlokdörzsölés. „Egyébként hallássérült vagyok."

2012.3.14.  1    13


Esernyő

Puha Andrea

Képzeld el, hogy egy szobába vagy zárva, ahol sötétség van, áthatolhatatlan és végtelen...

2011.10.10.  1    9


Önvizsgálat

Puha Andrea

Beszélgetés. Pluszkilók. Mellméret. Turcsi orr. Bandzsa szem. Széles csípő. Plasztikai sebészet. Totális átváltozás.

2011.7.8.    10


Lista

Puha Andrea

Mindenkinek van egy listája. Egy lista arról, hogy mit szeretne.

2010.8.16.  8    21


Suttogás

Puha Andrea

Hanyatt feküdtem az ágyamban és hallgattam a csendet.

2010.6.23.  5    7

A rovat további cikkei

Nemsokára

Puha Andrea

Az ajtónyitásnak van valamije, hangja, amit az ember észrevesz...

2013.6.28.   


Hangmás

Juhász Fanni

A hallássérült gyerekek sok esetben másnak érezhetik magukat egészséges társaikkal szemben. (Videóval)

2013.2.19.   


Látni a hangokat

Juhász Fanni

Milyen érzés látni a hangokat? Nézni a dallamokat? (Videóval)

2013.2.6.   


Ismétlés

Puha Andrea

Azt mondják, a történelem ismétli önmagát. Vannak helyek, ahol az emberrel megesnek ugyanazok a dolgok.

2012.9.21.   


Csonttörés szimfónia

Puha Andrea

Amikor már minden másként ropog.

2012.9.13.  2    6


Kint meg bent

Puha Andrea

Valami annyira furcsa volt. Több zaj, kevesebb zaj. Több zaj, kevesebb zaj.

2012.9.5.  1