Füst


Madarász Ildikó  2010.10.28. 4:45

Most rágyújtanék! Pöfékelnék, jó nagy slukkokat szívnék...

Nagyokat sóhajtoznék, meg-megremegne ujjaim között a cigarettavég, a tüdőm tele lenne édes nikotinnal, a másik kezemmel a falhoz támaszkodnék, és a fejemet is ráhajtanám. Látványosan tudnék szenvedni! Mindenki láthatná, hogy valami nagyon nincs rendben, valami nagyon nem oké.

Odajönnének. Átfognák a vállamat. Tán a hátamon is végigsimítanának. Én a füstfelhőn át felnéznék rájuk, és újra a számhoz emelném a csikket. Talán nem mindenki kérdezne, talán nem mindenki merne hozzám szólni. Először. Aztán a többedik találkozásnál, amikor újra látnának a szenvedős pozitúrában, akkor már senki nem menne el mellettem szó nélkül.

– Mi a baj? Bántott valaki? Ki bántott? Miért? Azért? Csak azért?
– És otthon? A gyerek? Ja, hogy a gyerek!
– Nem mondod? Ezt el sem hiszem! Hisz, ti jóban vagytok! Jóban vagytok?
– Beszéltél már vele? Ja, hogy csak beszéltek! És semmi foganatja? Máshogy kéne hozzáállni!
– Most mit csinálsz? Mit csináltál eddig? És azt próbáltad, hogy...
– Van változás? Mondanod sem kell! Látom! Kérsz még egy cigit? Az enyém nem olyan erős.
– Szakemberhez vitted már? Én tudok egy jót. A Kornéléknak is ő segített. Azt mondták, hogy….
– Mennyit fogytál? Még mindig a gyerek? Pedig, szerintem te olyan jól csinálod. Jaj, ne légy már ennyire oda! Nem csak te vagy a felelős! Én a helyedben...
– Mondhatok valamit? Már nem bírjuk nézni a fancsali képedet! Szerintem a célravezető megoldás a következő lenne:...

És biztosan megtalálnám a megoldást. Sokan segítenének, talán kávéval is megkínálnának. A sok véleményből biztos tudnék valamit kihámozni, hogy az egyik segítő szándékú eseménybemutatáson keresztül okosabb lehetnék. Biztos, hogy az egyik módszer beválna, amit a dohányzó helyiségben hallanék, ha látnák a többiek, hogy mennyire nincs minden rendben, hogy mennyire nagyon nem oké valami…

De nem dohányzom! Nem tudok látványosan szenvedni! Nem merem senkinek sem elmondani! Szégyellem magam. Helyette is. Esténként megfojt a gombóc a torkomban. Hajnalban kelek, de már este kilenckor nem bírom nyitva tartani a szemem. Izzad a tenyerem. Vádolom magam és ostorozom csak a kérdéseket, amit csak magamnak tudok feltenni. Hol rontottam el? Pedig azt hittem, jól csinálom! Mi a megoldás? Van-e egyáltalán olyan, hogy megoldás, vagy ez már mindig így marad?

Nem dohányzom, és egyedül maradtam a kérdéseimmel és a kétségeimmel.

Segítség, dohányzó emberek! Most mi tévő legyek?



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Tanácsból is megárt a sok

Puha Andrea

Morgás, dacosan megfeszülő száj, kutató szemek. Valahogyan így láttam anyut aznap, mikor elvittek Budapestre.

2010.11.1.  2    6


Tanácsra várva

Póda Erzsébet

Mindenki más mindig jobban tudja, nekünk mit kéne tennünk.

2010.10.31.   


Rossz tanácsadó

Halász Kata

A legrosszabb tanácsokat mindig kizárólag saját magamtól kaptam.

2010.10.22.    5


A tanácsadás tudománya

Kabók Zita

Gondoljunk csak bele: ha valaki helyett egyszer döntést hozunk, állandóan ránk fog hagyatkozni!

2010.10.21.   


Azt tanácsolom…

Nagy Erika

Azon gondolkodom, mi késztet egy fiatal lányt arra, hogy egy fiú miatt annyira magába roskadjon, hogy rossz ránézni.

2010.10.20.  1    3


Don´t stress!

Csepy Enikő

Avagy: mit érnek a tanácsok érettségi előtt?

2010.10.19.    1

A rovat további cikkei

Párterápia – online

Jády Mónika

Az embernek sokszor, sokféle tanácsra van szüksége:

2010.10.14.   


Határozatlanság

Fodor Tekla

Örök életemben határozatlan voltam, számomra a döntéshozatal kész kínszenvedés.

2010.10.12.  2   


Nem értem

Dráfi Emese

Nem értem már ezt a világot, komolyan nem értem.

2010.10.6.  3