Füst

Madarász Ildikó 2010.10.28. 4:45

Most rágyújtanék! Pöfékelnék, jó nagy slukkokat szívnék...

Nagyokat sóhajtoznék, meg-megremegne ujjaim között a cigarettavég, a tüdőm tele lenne édes nikotinnal, a másik kezemmel a falhoz támaszkodnék, és a fejemet is ráhajtanám. Látványosan tudnék szenvedni! Mindenki láthatná, hogy valami nagyon nincs rendben, valami nagyon nem oké.

Odajönnének. Átfognák a vállamat. Tán a hátamon is végigsimítanának. Én a füstfelhőn át felnéznék rájuk, és újra a számhoz emelném a csikket. Talán nem mindenki kérdezne, talán nem mindenki merne hozzám szólni. Először. Aztán a többedik találkozásnál, amikor újra látnának a szenvedős pozitúrában, akkor már senki nem menne el mellettem szó nélkül.

– Mi a baj? Bántott valaki? Ki bántott? Miért? Azért? Csak azért?
– És otthon? A gyerek? Ja, hogy a gyerek!
– Nem mondod? Ezt el sem hiszem! Hisz, ti jóban vagytok! Jóban vagytok?
– Beszéltél már vele? Ja, hogy csak beszéltek! És semmi foganatja? Máshogy kéne hozzáállni!
– Most mit csinálsz? Mit csináltál eddig? És azt próbáltad, hogy...
– Van változás? Mondanod sem kell! Látom! Kérsz még egy cigit? Az enyém nem olyan erős.
– Szakemberhez vitted már? Én tudok egy jót. A Kornéléknak is ő segített. Azt mondták, hogy….
– Mennyit fogytál? Még mindig a gyerek? Pedig, szerintem te olyan jól csinálod. Jaj, ne légy már ennyire oda! Nem csak te vagy a felelős! Én a helyedben...
– Mondhatok valamit? Már nem bírjuk nézni a fancsali képedet! Szerintem a célravezető megoldás a következő lenne:...

És biztosan megtalálnám a megoldást. Sokan segítenének, talán kávéval is megkínálnának. A sok véleményből biztos tudnék valamit kihámozni, hogy az egyik segítő szándékú eseménybemutatáson keresztül okosabb lehetnék. Biztos, hogy az egyik módszer beválna, amit a dohányzó helyiségben hallanék, ha látnák a többiek, hogy mennyire nincs minden rendben, hogy mennyire nagyon nem oké valami…

De nem dohányzom! Nem tudok látványosan szenvedni! Nem merem senkinek sem elmondani! Szégyellem magam. Helyette is. Esténként megfojt a gombóc a torkomban. Hajnalban kelek, de már este kilenckor nem bírom nyitva tartani a szemem. Izzad a tenyerem. Vádolom magam és ostorozom csak a kérdéseket, amit csak magamnak tudok feltenni. Hol rontottam el? Pedig azt hittem, jól csinálom! Mi a megoldás? Van-e egyáltalán olyan, hogy megoldás, vagy ez már mindig így marad?

Nem dohányzom, és egyedül maradtam a kérdéseimmel és a kétségeimmel.

Segítség, dohányzó emberek! Most mi tévő legyek?