Tanácsból is megárt a sok

Puha Andrea  2010.11.1. 13:35

Morgás, dacosan megfeszülő száj, kutató szemek. Valahogyan így láttam anyut aznap, mikor elvittek Budapestre.

A csúcsforgalomban fülig érő szájjal, nagyra nyílt szemekkel bámultam a fővárost, míg anyu bosszús megjegyzésekkel szurkálódott az egész út alatt. Éppen egy szmogette épület mellett araszoltunk, úgy láttam, gyönyörű, öreg és története van. Anyu szerint ronda volt és sötét a piszoktól. Mikor egy hajléktalan csoszogott el a kocsi mellett, sokatmondó tekintettel hátrafordult.
– Ezért akartál Pestre jönni?
Tüske volt ez, bármennyire igyekeztem, hogy ne szúrjon. Öt éve, mióta huzamosabb időt töltöttem Pesten, egyfolytában visszavágytam. Először a gimnázium befejezése után lett volna lehetőségem Budapestre jutni, de szülői tanácsra kiegyeztem Székesfehérvárban. Tudtam azt is, hogy ugyanez az iskola a fővárosban is van, átléphetek majd valamikor. Egy év késéssel ugyan, de végül itt kötöttem ki – sok- sok tanáccsal a hátam mögött. Ezek nagy része Budapest ellen szólt. Mert veszélyes, koszos, buták az emberek, a tömegközlekedés szörnyű, zajos, nagy, zsúfolt...

Behurcolkodtam a kollégiumi szobámba, kipakoltam, aztán lekísértem anyuékat az autóhoz. Beültem az anyósülésre, a GPS-szel bíbelődtem, mikor anyu még egy utolsó megjegyzést tett erre a borzalmas nagyvárosra.
– Én aztán nem tudnék itt élni!
– De én igen!
Határozottan vágtam vissza, de bennem volt a félsz. A sok negatív hozzászólás és vélemény kicsírázott bennem, annyira, hogy meginogtam. Egy hónap kellett hozzá, hogy rájöjjek, jó döntés volt. A vészjósló intelmekből egy sem jött be. Váltig hangoztatták, hogy el fogok tévedni. Görcsösen szálltam fel a trolira, buszra, villamosra. Azt mondták, az emberek buták, nem segítenek. Nem ez volt a tapasztalatom. Féltettek, hogy majd megtámadnak. Félve jártam az utcákon. Aztán egy hónap múltán kitapasztaltam, hogy felesleges a túlzott aggódás. A zaj nem zavart, hiszen nem hallom. A zsúfoltságot szeretem, mint ahogyan a tolongó embereket, arcokat, az újdonság varázsát is. A tömegközlekedés pedig pofonegyszerű.

Imádom Budapest épületeit, melyek egyik oldala szinte új, a másik fekete a kosztól. A Duna-partot és a Duna összes hídját. Szeretem turistaként járni a várost, figyelni a trolin civakodó párokat, szeretek végigsétálni a Váci utcán, elvegyülni az emberek forgatagában. Élvezem, hogy a saját életemet élem, és csak egy pont vagyok a tömegben.

Úgy érzem, megérkeztem.

Hozzászólások

@

Küldés