Tanácsból is megárt a sok


Puha Andrea  2010.11.1. 13:35

Morgás, dacosan megfeszülő száj, kutató szemek. Valahogyan így láttam anyut aznap, mikor elvittek Budapestre.

A csúcsforgalomban fülig érő szájjal, nagyra nyílt szemekkel bámultam a fővárost, míg anyu bosszús megjegyzésekkel szurkálódott az egész út alatt. Éppen egy szmogette épület mellett araszoltunk, úgy láttam, gyönyörű, öreg és története van. Anyu szerint ronda volt és sötét a piszoktól. Mikor egy hajléktalan csoszogott el a kocsi mellett, sokatmondó tekintettel hátrafordult.
– Ezért akartál Pestre jönni?
Tüske volt ez, bármennyire igyekeztem, hogy ne szúrjon. Öt éve, mióta huzamosabb időt töltöttem Pesten, egyfolytában visszavágytam. Először a gimnázium befejezése után lett volna lehetőségem Budapestre jutni, de szülői tanácsra kiegyeztem Székesfehérvárban. Tudtam azt is, hogy ugyanez az iskola a fővárosban is van, átléphetek majd valamikor. Egy év késéssel ugyan, de végül itt kötöttem ki – sok- sok tanáccsal a hátam mögött. Ezek nagy része Budapest ellen szólt. Mert veszélyes, koszos, buták az emberek, a tömegközlekedés szörnyű, zajos, nagy, zsúfolt...

Behurcolkodtam a kollégiumi szobámba, kipakoltam, aztán lekísértem anyuékat az autóhoz. Beültem az anyósülésre, a GPS-szel bíbelődtem, mikor anyu még egy utolsó megjegyzést tett erre a borzalmas nagyvárosra.
– Én aztán nem tudnék itt élni!
– De én igen!
Határozottan vágtam vissza, de bennem volt a félsz. A sok negatív hozzászólás és vélemény kicsírázott bennem, annyira, hogy meginogtam. Egy hónap kellett hozzá, hogy rájöjjek, jó döntés volt. A vészjósló intelmekből egy sem jött be. Váltig hangoztatták, hogy el fogok tévedni. Görcsösen szálltam fel a trolira, buszra, villamosra. Azt mondták, az emberek buták, nem segítenek. Nem ez volt a tapasztalatom. Féltettek, hogy majd megtámadnak. Félve jártam az utcákon. Aztán egy hónap múltán kitapasztaltam, hogy felesleges a túlzott aggódás. A zaj nem zavart, hiszen nem hallom. A zsúfoltságot szeretem, mint ahogyan a tolongó embereket, arcokat, az újdonság varázsát is. A tömegközlekedés pedig pofonegyszerű.

Imádom Budapest épületeit, melyek egyik oldala szinte új, a másik fekete a kosztól. A Duna-partot és a Duna összes hídját. Szeretem turistaként járni a várost, figyelni a trolin civakodó párokat, szeretek végigsétálni a Váci utcán, elvegyülni az emberek forgatagában. Élvezem, hogy a saját életemet élem, és csak egy pont vagyok a tömegben.

Úgy érzem, megérkeztem.



Hozzászólások

toth zsuzsi, 03. 11. 2010 20:57:12
ez gyönyörű!! én is ezt éreztem, mikor megérkeztem álmaim egyetemére, álmaim városába - szerintem ez az egyik legszebb érzés a világon. nagyon örülök, hogy mások is átélik ezt. és annak még jobban, hogy így le tudják írni. gratulálok, szívből!
Viola, 03. 11. 2010 23:46:33
Jol van na.....,hat en ilyen vagyok,mindenen aggodok.Nem konnyu am szulonek lenni! Legy jo es vigyazz magadra!
@


Kapcsolódó cikkek

Tanácsra várva

Póda Erzsébet

Mindenki más mindig jobban tudja, nekünk mit kéne tennünk.

2010.10.31.   


Füst

Madarász Ildikó

Most rágyújtanék! Pöfékelnék, jó nagy slukkokat szívnék...

2010.10.28.   


Rossz tanácsadó

Halász Kata

A legrosszabb tanácsokat mindig kizárólag saját magamtól kaptam.

2010.10.22.    5


A tanácsadás tudománya

Kabók Zita

Gondoljunk csak bele: ha valaki helyett egyszer döntést hozunk, állandóan ránk fog hagyatkozni!

2010.10.21.   


Azt tanácsolom…

Nagy Erika

Azon gondolkodom, mi késztet egy fiatal lányt arra, hogy egy fiú miatt annyira magába roskadjon, hogy rossz ránézni.

2010.10.20.  1    3


Don´t stress!

Csepy Enikő

Avagy: mit érnek a tanácsok érettségi előtt?

2010.10.19.    1

A rovat további cikkei

Párterápia – online

Jády Mónika

Az embernek sokszor, sokféle tanácsra van szüksége:

2010.10.14.   


Határozatlanság

Fodor Tekla

Örök életemben határozatlan voltam, számomra a döntéshozatal kész kínszenvedés.

2010.10.12.  2   


Nem értem

Dráfi Emese

Nem értem már ezt a világot, komolyan nem értem.

2010.10.6.  3