Anyák és lányaik(1)

Póda Erzsébet  2004.2.2. 14:50

Divatos, de hasznos dolog a pszichoanalízis. Véget nem érő depressziók, párkapcsolati kudarcok, egyéb sikertelenségek okai deríthetők fel segítségével.

Az analitikussal karöltve leáshatunk az emberi tudat mélyébe, hogy kibányásszuk minden rossz gyökerét. A szakirodalom szerzői nagy buzgalommal írják meg könyveikben az emberi lélek tulajdonságait, és előszeretettel elemzik az anya-gyerek kapcsolatot.

A legdivatosabb irányzat szerint az emberiség neurózisának eredendő oka az anya-gyerek kapcsolatban található meg. Minden negatív élményünkért, rossz szokásainkért és komplexusainkért az anya okolható. Az apa minden felelősség alól fel van mentve. A szakirodalom nem sűrűn szól arról, hogy a családok húsz százalékában az apa szexuálisan bántalmazza kiskorú lányát vagy lányait. És arról sem, hogy mindkét szülő nevelési hibáit megsínyli a gyerek, nemcsak az anyáét. Csak éppen az apát eddig mintha nem is tekintették volna igazi, felelősségteljes, nevelést gyakorló szülőnek.

Senki sem lehet tökéletes, mindannyian követünk el hibákat. A szülők is, akik egy része túl engedékeny, más része mértéktelen szigorral nevel, és csak elenyésző azok száma, akik valóban „jó munkát végeznek”. És valamennyi szülőtípusra jellemző, hogy más-más „gyerekanyaggal” dolgozik. Az egyik gyereknek nem számít a szigor, a másiknak a lazaság válik hasznára, a harmadikat mindig ráncba kell szedni. Az egyik gyereket megsínyli a szülők válása, a másik gyerek fel se veszi, és még sokáig sorolhatnánk. Tehát a szülők is csak emberek, akiket szintén tökéletlen szülők neveltek. De legalább már tudjuk, hogy a szülői szerepet még mindig spontán gyakoroljuk. Mert bár polcok sorai kínálják nekünk a gyereknevelésről szóló könyveket, azokból sem tudjuk kiolvasni a számunkra legideálisabb nevelési módszert. A nevelési tanácsok között ugyanis nehéz eligazodni, hiszen sokszor homlokegyenest eltérnek egymástól.

Sokáig azt sulykolják belénk, hogy szófogadónak kell lennünk, szüleinket tisztelnünk kell. A kisgyermek kezdetben istenként tekint szüleire, a későbbiekben is elsősorban az ő elvárásainak akar megfelelni. Nem is tehet másként, hiszen még nem alakult ki a saját világnézete. A gondok a pubertáskorban kezdődnek, mikor a gyerek öntudatra ébred. Sokan azonban még ezután sem tudatosítják, hogy felnőttek, a saját életüket kell élniük, tetteikért a továbbiakban saját maguk felelnek.

Az anya-gyerek kapcsolat különlegesen erős, hiszen minden más kapcsolattól különbözik. Végülis: anya csak egy van. Az anya-lánya kapcsolat viszont ellentmondásokkal, ám ugyanakkor érzelmekkel teli meghitt kötelék. Megesik, hogy „túlnőjük” az anyukánkat, de az is, hogy sosem növünk fel. (Ez utóbbiban a férfiak sem maradnak le, gondoljunk csak az anyós-meny konfliktusokra. Az okok között első helyen szerepel, hogy a férfiak nem képesek leválni az anyjukról.)

A munkahelyünkön megtehetjük, hogy félvállról vesszük a kollégánk, vagy főnökünk kellemetlen megjegyzését, és nem foglalkozunk a kérdéssel tíz percnél hosszabb ideig. Ugyanerre viszont nem vagyunk képesek az édesanyánkkal szemben. Sokszor elég egyetlenegy szó – és hetekig rágódunk rajta, hánykolódunk álmatlanul éjszakákon át. Az anyánkhoz fűződő viszonyunk az egyik legerősebb lelki kapocs. Az ő véleménye még akkor is számít nekünk, ha történetesen egyszerű varrónő, mi pedig tudományos adjunktusnők vagyunk. Ez nem is baj. A gondok akkor kezdődnek, ha örök gyermekek maradunk, és nem tudjuk megítélni, hogy történetesen jót akar-e nekünk, vagy egyszerűen csak ösztönösen manipulálni próbál.

Az édesanya feltételek nélkül szereti a gyermekét – ez az alaphelyzet. Ha ezen kívül kellemesen el lehet vele társalogni művészettörténetről, természettudományi témákról, vagy japán életfilozófiáról, akkor igazán szerencsésnek érezhetjük magunkat. Csakhogy az anya-lánya (anya-gyerek) kapcsolatnak nem ez a lényege. Hanem az, hogy vele biztonságban érezzük magunkat, hozzá bármikor betoppanhatunk hívatlanul is, kisírhatjuk magunkat a vállára borulva, panaszkodhatunk másnap reggelig, és diétás korszakunkban is teletömhetjük magunkat finom süteményeivel.
És mindig érezzük, hogy feltételek nélkül szeret minket.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés