Gyanta, smink, melltartó

Póda Erzsébet  2008.9.27. 17:41

Manapság minden erről szól: légy szép nő, és tiéd a világ! Persze csak a szépség világa…

Hogy a szépség a legfontosabb, azt ma már a kislányok is tudják. A téma a fiúkat általában nem igazán érinti. Nem érdekli őket, hogy farmert vagy szövetnadrágot, inget vagy pólót viselnek-e. Ők amúgy is jól kijönnek egymással: vannak köztük bátrak és gyávábbak, de tudnak közösen játszani, nem suttogják egymás fülébe, hogy: ne barátkozz a Petivel! Igaz, a kiközösítéshez azért ők is értenek, viszont hamarabb felállítják az egyértelmű rangsort. A lányok már kiskoruktól művészei a divatozásnak meg az intrikának. Hol ezzel barátkoznak, hol azzal, hol az egyik lányt közösítik ki, hol a másikat – persze a hangadók mindig a csinos, „menő kiscsajok”. Hogy mindez miből, honnan ered? Magyarázat akad bőven, a pszichológia sok mindent kitalált már, jócskán szolgál elméletekkel. A lényeg az, hogy márpedig ez így működik.

Nem könnyű a mai iskolás lányoknak! Valami megmagyarázhatatlan kényszer miatt egész kicsi koruktól kezdve túlöltözik, túlkozmetikázzák, túlfiúzzák, túlharsogják egymást. Tulajdoníthatjuk ezt az ádáz reklámok hatásának, vagy felfoghatjuk a fogyasztói társadalom átkaként, de szerepet játszhatnak az ellenőrizhetetlen és minősíthetetlen tartalommal megjelenő tiniújságok. A lányok mintha minden energiájukat erre fordítanák, mint ahogy teszik is ahelyett, hogy sokkal érdekesebb, értékesebb dolgokkal foglalkoznának, érdeklődnének a világ, vagy legalábbis szűkebb környezetük dolgai felől. Ez a női sors, mondhatnánk, mint ahogy így is volt ez mindig – csakhogy ez nem igaz. (Volt alkalmam ugyanis megtapasztalni, két azonos korú gyerekcsoport találkozása alkalmával, hogy míg a hazai hatodikos kislányok elsősorban egymás ruházatával, kiegészítőivel és azzal volt elfoglalva, ki kihez ne szóljon – erdélyi kortársnőik fújták az ottani politikai helyzetet, tisztában voltak vidékük nevezetességeivel és értékeivel, érett véleményük volt mindenről. Tehát lehet ezt másképp is.)

Vagyis a női sors eddig sosem látott módon teljesedhetne ki, legalábbis a mi kultúránkban, hiszen sokkal több lehetőség adott számára, mint az elmúlt évszázadokban bármikor. A régi sztereotípiák élnek ugyan, de már vannak kis- és nagykapuk is, amiken bár folyhatna, egyelőre azonban nem igazán zajlik a női forgalom. A lányok manapság inkább fordulnak a divat, mint az önművelés felé. Hatodikos, hetedikes általános iskolás lányok szaladgálnak festett hajjal, körömmel, lapos kis mellkasukon kemény merevítős, „push-up” melltartót viselnek, s kilóg a pocijuk a divatos csípőnadrágból és rövidke topból. Előszeretettel használják a hasonló stílust képviselő anyukájuk szókincsét, akikkel együtt járnak a szoliba meg gyantázásra is. Ha megjelenik egy fél milliméteres szőrszál a lábukon vagy a karjukon, pánikrohamot kapva kapnak a borotva, szőrtelenítő krém után, vagy futnak a kozmetikushoz, de addig sem vesznek fel rövidnadrágot, rövid ujjút vagy szoknyát. Ma már nem a fiúk járnak a lányok után, hanem épp fordítva. A pedagógusok ámuldozva számolnak be arról, milyen agresszív módon közelednek a lányok a fiúkhoz – a szerelem nevében. (Sokan az egyenjogúság túlzásba vitt emlegetésének tulajdonítják a jelenséget, pedig nem erről van szó!) A „nem trendi” anyák kétségbeesve próbálják megakadályozni, hogy kislányuk a fent említett módit kövesse. Ha nem engedik, akkor a lányuk titokban borotválja magát, vagy az osztálytársnőjétől kap segítséget: annak „kinőtt” melltartóját. A „maradi” szülő erőfeszítései sikertelenek, mert a kis csemetét képtelenség meggyőzni arról, hogy életükben nem ez a legfontosabb, ha egyszer menő kortársnői is ezt csinálják. Ráadásul kegyetlenül kiközösítik, ha megpróbál árral szemben úszni. Nincs ezen mit csodálkozni, így volt ez mindig, bólogatnak a bölcs öregek...

Hogy miért és mitől váltak idollá a pihétlen, kifestett, divatcuccokat viselő, magazinmodelleket utánzó kislánykák, azt ki-ki eldöntheti saját belátása, véleménye szerint. Meg azt is, hogy jó ez vagy nem? A lényeg: eddig soha nem látott mértékben rakjuk a terhet gyermekeink (elsősorban a lányaink) vállára, azzal, hogy elraboljuk tőlük a gondtalan gyerekkort. Hamis ideálokat teszünk eléjük, álságos módon piedesztálra emeljük őket a gyermekek jogainak tiszteletben tartása jegyében, miközben odafigyelés helyett pénzzel vagy divatcuccokkal halmozzuk el őket, így igyekszünk megszabadulni a gyereknevelés valódi feladataitól és a felelősségtől.

A lányokat említettem, bár a fiúk sincsenek sokkal jobb helyzetben. Nekik azonban mégiscsak könnyebb, hiszen nem kell szorító melltartót viselniük, sem háromnaponként szőrteleníteniük. (Bár… a legújabb reklámok szerint manapság már inkább a sima testű férfiakat kedvelik a sima testű nők.)

Lehet, hogy nem trendi a gondolkodásmódom, de nem bírom megérteni, mire jó ez az egész? Annyit látok csupán, hogy sokkal jobb lenne, ha minden szülő legalább alapszinten foglalkozna, beszélgetne, figyelne a gyermekére, annak még olyannyira képlékeny lelkére, tudatára, és nem csak pénzzel, anyagiakkal traktálná. Napi fél óra még a legelfoglaltabb szülő esetében is akad, amit az ilyen-olyan korú gyerekével tölthetne – persze nem a kozmetikusnál…

Olyan jó lenne, ha a kislányokat is arra ösztönöznénk, fedezzék fel a mindenséget, ha szélesre nyitnánk előttük is a tudás és a lehetőségek kapuját! Ha nem tuszkolnánk be őket a butikokba és szépségszalonokba, leszűkítve érdeklődési körüket a gyantázásra, sminkelésre, melltartóviselésre, azt hazudva, hogy az ő világuk csupán ennyiből áll!

Hozzászólások

@

Küldés