Iszonyat a plakáton!

Debnárová Eva  2007.9.7. 13:39

Az utcán sétálgatva elárasztanak bennünket az információk: autók, emberek, újdonságok...

Még több minden zúdul ránk, ha sétálás közben körül is nézünk! Nemrég az utak mentén Szlovákia-szerte iszonytató bilboardokat helyeztek el. Hatalmas plakát, szörnyű reklámmal. Reklám ez egyáltalán? Vagy mi akar ez lenni? Egy torz, nyálkás magzat egy emberi tenyéren. Mellette kérdés az élethez való jogról.

Ijesztő, irtózatos látvány! Ijesztő a fiatalok, idősek, nők és férfiak számára. És vajon mennyibe kerülnek azok a hatalmas reklámtáblák? Kinek van erre pénze? Ki adta rá? Miért nem fektették be okosabb dolgokra? A rengeteg pénzt, amit e hatalmas bilboardokra költöttek, inkább a megelőzésre, felvilágosításra fordíthatták volna, vagy átutalhatták volna a gyerekotthonok számára. Hiszen ott, a gyermekotthonokban épp azok a gyerekek élnek, akiknek ugyan meghagyták az életre való jogot, viszont nem kaptak sem szeretetet, sem anyatejet, sem nevelést. Nem adtak nekik SEMMIT, csak életet. Ennyi elég? Ennyi olyan szörnyen kevés! Ezektől az emberektől kellene elvenni a gyermeknemzésre való jogot. Még az állatvilágban sem viselkednek az egyedek olyan kegyetlen módon az utódaikkal, mint az emberek...

Mire jó ez a plakát? Mire jó ez a szörnyű, megrázó kép? Ennek hatására ugyan egyetlenegy nő sem fog másként viselkedni az adott szituációban – legyen akár hívő, akár nem. Manapság elméletileg védett a magánéletünk, nem kerülhetnek rólunk a nyilvánosság elé olyan információk, amit nem akarunk. Akkor mire jó ez az egész? Egész biztosan okosabb dolog a nem kívánt terhesség esetén orvoshoz fordulni, mint az angyalcsinálóhoz, nem? Vagy a huszonegyedik században újra feltámad az inkvizíció? Az embernek – a nőnek – nem lesz joga egy-egy nehéz szituációban saját magának döntenie saját magáról, testéről-lelkéről?

Ébresztő! Egyetlenegy nő sem megy el közülünk abortuszra fájdalom, félelem, rettegés és kétségbeesettség nélkül. Ez egy kegyetlen döntés számára. Aki nem élte át, nem tudhatja, mit él át, és milyen árat fizet a nő egy ilyen lépésért.

Elgondolkodtató: Az unokanővérem szeretne örökbe fogadni egy kisbabát. A kiválasztott csecsemő négyhónapos, jelenleg gyermekotthonban van, és hihetetlen sok az elintéznivaló az adoptálás körül! Az unokanővéremnek és a férjének orvoshoz, pszichológushoz kell járniuk, annak bizonyításaképpen, hogy képesek a gyereknevelésre. Mellesleg már van egy tizenhárom éves fiuk, és annak idején, házasságkötésükkor, senki sem tesztelte őket, vajon képesek-e a szülői feladatra...? A fiuk egyszerűen megszületett, ők pedig felnevelték. Jól nevelték. Okos, ügyes, kitűnő tanuló.

Vele is megbeszélték, hogy örökbe fogadnak egy „testvérkét“. De furcsa dolog megmagyarázni neki, miért kell annyi helyen megméretteni magukat, miért gördítenek eléjük ennyi akadályt. Hiszen már van egy saját gyermekük, szeretnének felnevelni egy másikat, akit a szülei eltaszítottak maguktól. Szeretetet, örömöt akarnak adni neki, nevelést, és szidást, és nyaralást -- mindent, amit a szülő megad a gyerekének.

Ha szükség lesz rá, a feministák zászlaja alá állok, és én is harcolni fogok a nők jogaiért. Harcolni fogok a megértésért, az egészséges megítélésért, az egyenlőségért és egyenrangúságért.

Lehet, hogy annak, aki kifizette a plakátokat, nem kéne férfinak lennie...

Fordította: Póda Erzsébet

Hozzászólások

@

Küldés