Játszmák, ajándékok


Póda Erzsébet  2011.1.4. 5:13

Ajándékok (ex)feleségektől, feleségjelöltektől (ex)feleségeknek, feleségjelölteknek...

Arról már rég tudtam, hogy az iskola első évfolyamától kezdve szokás megajándékozni egymást karácsonykor. (A kis és nagy lurkók kihúzzák egy kalapból azon osztálytársuk nevét, akinek majd meglepetést kell adniuk a téli szünet előtti utolsó tanítási napon.) Az viszont csak egy-két éve jutott a tudomásomra, milyen elterjedt egy külön karácsonyi ajándékozási kategória, mely a nők között dívik. Mégpedig a „vetélytársnő” megajándékozásának „divatja”...

Kati barátnőm hét éven át szinte rettegve várta a legszebb ünnepet. Élettársa előző felesége ugyanis drága ajándékokkal halmozta el őt (melyeket a volt férj, immár Kati élettársa szállított haza). Ezeket a nagyméretű tárgyakat aztán jól látható helyre kellett kitennie, ugyanis az élettárs ragaszkodott előző felesége nagylelkűségének eme „élő bizonyítékaihoz”. Kati már az első, masnival átkötött, hatalmas dobozt (egy díszes virágállványt) ki akarta dobni a szemétbe, pasija azonban megfenyegette, ha nem fogadja el exfelesége „ízléses” ajándékát, számoljon azzal, hogy ő azonnal elköltözik. Kati ezért éveken át tűrte, hogy az exfeleség – méretes ajándéktárgyak képében – részévé váljon az életének. A díszes állványon kívül különböző dobozkák, vázák, szobrok, tálak, kristály és réz ajándéktárgyak foglalták el Kati nappalijának egyik előkelő szegletét, melyet barátnőm egész évben utálkozva kerülgetett. Az élettárs aztán úgy gondolta, mégsem jó Katival élni, ezért egy szép napon továbbállt – maga után hagyva exfelesége ajándékait. Barátnőm, dühe levezetéseképpen, nagy műanyagzsákokba dobálta a tárgyakat (elégtétellel hallgatva a törések hangjait), és mélységes megkönnyebbüléssel dobta ki az éveken át hevesen gyűlölt „ajándékokat" a kukába.

Éva barátnőm fordított helyzetben találta magát. Elvált férjének új felesége küldözget neki ajándékokat. Az exférj, Péter, szorgalmasan szállítja az újabb feleség „kedvességeit”. Mert az új nej nemcsak Péter gyermekeinek küld karácsonyi meglepetéseket, hanem Évának is. A gyerekeknek szánt ajándékhoz Éva nem fűz kommentárt, a neki szánt csomagokat azonban az első alkalomtól kezdve felbontatlanul visszaküldi a címzettnek – természetesen az állandó futár (exférje) által. Az új feleség azonban nem adja fel: a stabil elutasítások ellenére minden év legszebb ünnepén csomagot küld férje elvált feleségének. Hogy mit rejthet a díszes doboz, azt csak a feladója tudhatja – Éva ugyanis még egyszer sem bontotta ki a csomagot. Viszont az új feleségnek sikerül barátnőm valamennyi karácsonyát rendre elrontania...

Zsuzsi szintén rendszeresen kap karácsonyi meglepiket pasija előző feleségétől. Ám Zsuzsi humorral kezeli a dolgot. Az ajándékokat szépen továbbadja anyukájának, húgának, szomszédasszonyának, barátnőjének – aszerint, melyikőjüknek tetszik meg éppen az adott darab. Ildi is hasonló cipőben jár, ő azonban, Zsuzsival ellentétben, hatalmas hisztériás jeleneteket rendez. A szerencsétlen kézbesítő (ez esetben is a férfi) évről évre szemléli behúzott nyakkal, amint Ildi sikítva csapja a falhoz a másik nő ajándékát, vagy rátapos, esetleg apró darabokra tépi. Anikónak is szerette volna megkeseríteni a legutóbbi karácsonyát exférje új választottja. Ő azonban szintén bontatlanul küldte vissza a csomagot. Másnap emailt kapott, melyben az „új nő” sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Anikó elutasította a szerencsét hozó szárított négylevelű lóherét, melyet saját kézzel préselt, s melyet oly nagy gonddal és „szeretettel” csomagolt be szerelme exfeleségének az ajándéknak szánt Ízek, imák, szerelmek című könyv lapjai közé. A levél burkolt utalásokat is tartalmazott azt illetően, mekkora hibát követett el Anikó, hiszen „e gesztusával magára haragította a négylevelű lóherét”, és az új esztendő csupa szerencsétlenséget és bajt hoz majd a fejére.

Úgy látszik, sok nő nem elégszik meg csupán azzal, hogy sikerül összejönnie egy foglalt pasival. Nem tud örülni a helyzetnek, hogy a férfi végül őt választja. Nem tudja értékelni, hogy otthagytak érte csapot-papot, feleséget, gyerekeket. Nem tudja élvezni a szerelmet, a boldogságot – ehelyett a rosszindulatban, az elhagyott nő zaklatásában, megalázásában leli örömét. Vagy fordítva: képtelen elfogadni a helyzetet, hogy elhagyták. Ahelyett, hogy ő is megtalálná az élet értelmét, egyfolytában azon ügyködik: ha ő kesereg, akkor másnak se adassék meg a boldogság, de még csak a nyugalom se.

Kizárólag szánalomra méltóak ezek a nők. Mint ahogy azok a férfiak is, akik vállalják az álajándék-kézbesítő szerepét, ahelyett, hogy nyíltan kijelentenék: ebben a tisztességtelen játszmában ne számítson rájuk sem az elhagyott, sem az újonnan választott nő.

Talán, ha minden embernek sikerülne igazán felnőtté válnia, a fenti helyzetekre nem kerülhetne sor. De az is lehet, hogy értelmes és felelősségteljes tevékenység híján az ilyen játszmák nélkül unalmas lenne számukra az élet.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Furcsa párok

Póda Erzsébet

Furcsa párokkal bárhol találkozhatunk: az utcán, a moziban, a pubban vagy akár a fodrásznál is...

2016.3.17.   


Mentsük meg! Kit is?

Póda Erzsébet

A nyakak és fejek örökös problémái...

2012.1.20.    3


Mese, mese... meskete

Póda Erzsébet

A kedves és szép lány úgy képzelte az életét, mint ahogyan az a mesékben szokott történni.

2011.9.1.  4   


Várakozás

Póda Erzsébet

Az élet sokkal kacifántosabb történeteket tud produkálni, mint bármely emberi fantázia.

2011.6.3.  1   


Fejek és nyakak

Póda Erzsébet

Öten vannak: három nő és két férfi.

2011.5.2.    9


Fáradhatatlan nők

Póda Erzsébet

Szeretjük olvasni, hallani, látni, hogy más nők sem fáradtak el az ünnepi maratoni sütés-főzés-takarítás-vendéglátás ideje alatt.

2011.1.13.  2   

A rovat további cikkei

Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.