Mese, mese... meskete

Póda Erzsébet  2011.9.1. 4:59

A kedves és szép lány úgy képzelte az életét, mint ahogyan az a mesékben szokott történni.

Jön a jóképű herceg, fehér lovon, magával ragadja, beviszi a házasságkötő-terembe, lesz nagy dínomdánom, majd kilenc hónap múlva megszületik a kis trónörökös, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

A lány ragaszkodott ehhez az álmához.

Jött is a herceg, volt cége, autója, sok-sok pénze. Igaz, inkább csúnya volt, mint jóképű, a gerince sem volt valami egyenes, de ez a szép lányt nem zavarta, mert szerinte nem ez a lényeg.
Bementek hát a házasságkötő-terembe, csaptak nagy lakodalmat, és ahogy a nagykönyvben is meg van írva, kilenc hónap múlva megszületett a trónörökös.

A lány most már úgy élt, ahogy azt elképzelte. Gyereket nevelt, háztartási munkákat végzett a hatalmas kastélyban, rendszeresen jártak kirándulni a szomszédos királyok országaiba, miközben ügyelt a saját és a családja egészségére. Időnként magára is gondolt, ezért néha shoppingolt és kozmetikushoz meg fodrászhoz járt. Nem voltak túl nagy álmai, hiszen amelyikhez annyira ragaszkodott, az már beteljesült. Az ismerősei kicsit irigyelték is, mert gyakran beszélt arról, mennyire boldog és kiegyensúlyozott, számára a családja jelenti a földi paradicsomot.

Egy napon azonban furcsa dolgok kezdtek történni. Először csak egy nyugtalan érzés jelentkezett. Sejtés valamiről, aminek soha nem lenne szabad megtörténnie. Sajnos azonban a gyanú később beigazolódott...
A hercegnek, akinek volt cége, autója, sok-sok pénze, kastélya és immáron szerető felesége és egy trónörököse is, többre vágyott. Még többre. A hercegnek tehát lett egy szeretője is.

A lány, aki már feleség és anya is volt egyben, nem ezt álmodta meg! Az ő elképzeléseibe semmi esetre sem fért bele egy szerető „harmadik" léte! S mivel a férje körömszakadtáig tagadott, nyomozni kezdett. Egy adandó alkalommal megnézte a gazdag herceg mobiltelefonját, amely telis-tele volt szinte már erotikus töltetű üzenetekkel.

A lány egészsége ettől a naptól kezdve rohamosan romlani kezdett. Nem értette senki, mi történik... A belföldi és külföldi orvosok, sőt még a sarlatánok, csodagyógyítók és szellemsebészek sem tudták megállapítani, mi lehet a baja. Csak a fejüket ingatták, majd széttárt tenyérrel közölték a diagnózist: valami ismeretlen, megmagyarázhatatlan kór rágja a szervezetét. Az ismerősök szörnyülködtek és összecsapták a kezüket: „Hisz milyen nagy boldogságban élnek...! A férje imádja, lehozná neki a csillagokat is az égből...! Ők a példacsalád...! Az ő házuk a szeretet fészke...! Mindenki ilyen családról álmodik...!"

Ám a lányt végül a titokzatos kór halálra emésztette.

A temetésen sok-sok vigasztalhatatlanul zokogó ember kísérte utolsó útjára. Sokan sajnálták az özvegyen maradt herceget, könnyes szemmel fejezték ki neki őszinte részvétüket, ő pedig igyekezett az elvárásokhoz méltóan szomorú képet vágni az eseményekhez. Csak az igazán éles szemű, tiszta szívű és józan gondolkodású emberek vehették észre, hogy a szemében nem a gyász könnye, hanem már a következő felvonás eljövendő örömei utáni vágy csillogott.

A szép és kedves lány belehalt abba, hogy nem élhette az életét úgy, miképpen az a mesékben meg van írva.

Pedig a mesék bármikor átírhatók, megváltoztathatók, alakíthatók, kifordíthatók, becsavarhatók, kedvünk szerint tovább szőhetők...

Jó lenne, ha ezt egyszer s mindenkorra minden lány megjegyezné!

Hozzászólások

@

Küldés