Néma tanú felvonulás
Felvonulás és programsorozat Budapesten, amely a párkapcsolati erőszak nyomán meghalt női áldozatoknak állít emléket...
A 16 akciónapot 1991 óta világszerte november 25. (a Nemzetközi Nap a Nők Elleni Erőszak Ellen) és december 10. (az Emberi Jogok Nemzetközi Napja) között rendezik meg civil szervezetek és magánszemélyek, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a politikusokra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.
Idén is megrendezik azt a felvonulást, amely a párkapcsolati erőszak nyomán
meghalt női áldozatoknak állít emléket, és a nők elleni erőszakkal szembeni
küzdelem fontosságára hívja fel a figyelmet.
Program
November 25., péntek
* Veled is megtörténhet - Tények és irodalom Hangok a "Fapadról"
18:00 Bálint Ház nagyterme - Révay utca 16., Budapest
Egy beszélgetés a hajléktalanságról és a hajléktalan nőket érő erőszak helyzetekről.
Két író, akik fontosnak tartják, hogy beszéljünk a hajléktalan emberek életéről, helyzetéről.
Három nő, aki megjárta már az ellátórendszer egyik lépcsőfokát, az éjjeli Menedékhelyet.
A Podi. A Fapad. Mi is az?
A RÉS Szociális és Kulturális Alapítvány által fenntartott Podmaniczky utcai Női Éjjeli Menedékhely a nők számára elérhető éjjeli menedékhelyek egyike - a kettő közül. Mert két ilyen intézmény működik az országban. Az éjjeli menedékhely az ellátórendszerben egy olyan alapszintű ellátási forma, ahová az utcán élő hajléktalan emberek tudnak bemenni, s ott alapvető, a túlélésüket segítő szolgáltatásokhoz juthatnak hozzá.
November 26., szombat
* Néma Tanúk felvonulás a párkapcsolati erőszak halálos áldozatainak emlékére
14:00-16:00 Anker Klub (1061 Budapest., Anker köz 1-3.)
Idén is megrendezik azt a felvonulást, amely a párkapcsolati erőszak nyomán meghalt női áldozatoknak állít emléket,és a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem fontosságára hívja fel a figyelmet.
14:00–15:00 Megnyitó az Anker Klubban (1061 Bp., Anker köz 1-3.)
A nők elleni erőszak helyzete 2011-ben: a résztvevő szervezetek beszámolnak az idei évről; megemlékezés az elmúlt 12 hónap alatt párkapcsolati erőszak miatt meghalt nőkről.
15:00–16:00 Felvonulás a Néma Tanú sziluettekkel. A felvonulás útvonala: Anker köz - Andrássy út.-Liszt Ferenc tér
Beszélgetés a Teréz Klubban
A Teréz Klubban az LMBT és a feminista emberek érdeklődésére számot tartó témákat vitatunk meg havi rendszerességgel.
November 27., vasárnap
* Emberi jogi téli vásár 16:00-22:00 Teréz7 - 1067 Budapest, Teréz krt. 7. 12-es kapucsengő
A PATENT Jogvédő Egyesület jótékonysági vásárt szervez a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére.A vásárban apró karácsonyi sütemények, mogyorókrém, karácsonyi dekoráció, hangulatos lumino lámpafüzérek, ajándéktárgyak stb. lesznek kaphatók.
A bevételt a Patent jogsegélyszolgálata egyik ügyfelének támogatására ajánlja fel.
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Nincs felmentés
A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!
2022.4.2. 11
Holtomiglan-holtodiglan
A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.
2022.3.25.
Kényszer és ártalom
A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.
2018.11.25. 5
Pszichopapa
A szikkadt testalkatú, ráncos arcú, a hatvanat jócskán túllépő férfit talán meg se láttam volna.
2016.7.19. 8
A rovat további cikkei
A világ legjobban fizetett női sportolói
A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.
2023.4.2.
Valentin-napi nagy Ő lista
Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...
2023.2.12. 9
Női kategóriáink
Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.
2021.2.26. 26
Egyedül
Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”
2020.10.17. 17
Független
A „függetlenség” kifejezést hallva az utóbbi években valahogy mindenki elborzad.
2020.6.27.
És mivel folytatódik? (2)
A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.
2020.5.8. 9