Nevelési hibáink

Póda Erzsébet  2006.2.3. 12:22

Nézzük csak, melyek a leggyakrabban előforduló nevelési hibák, amelyeket mi, felnőttek, elkövetünk!

Nevelési hibákat mindannyian elkövetünk, hiszen emberek vagyunk. De éppen azért, mert emberek vagyunk, figyelnünk kell ezekre a ballépésekre, és meg kell tanulnunk kiküszöbölni ezeket. Tehát ne feledjük: hibáinkból tanulnunk kell, és nem árt tudatosabban élni az életünket!

Az egyik legnagyobb hiba, ha a gyermeket nem vonjuk be a mindennapos házimunkákba. Vagy egyenesen felmentjük őket ez alól. Pedig a gyerekek egész kicsi kortól kezdve szívesen bekapcsolódnak a különböző munkákba. A szülők ott követik el az első hibát, hogy a testi épségüket féltve nem engedik meg a gyereküknek, hogy segítsenek. Pedig így megfosztjuk őket a segítségnyújtás, a munka örömétől. A későbbiekben pedig elvesztik az érdeklődésüket.

A másik gyakran elkövetett hiba, mikor a szülők a saját tulajdonuknak tekintik gyermeküket. Természetesen a saját gyermekük, de nem sajátíthatják ki őket. A szülők feladata, hogy segítsék, védelmezzék, biztonságok nyújtsanak a gyermeknek, de nem birtokolhatják őket, nem bánthatnak velük rabszolgaként.

A válás sok problémát von maga után. Az elvált szülők azzal követik el a legnagyobb hibát, hogy a gyereküket arra kényszerítik, állást foglaljanak – az egyik vagy a másik fél oldalára álljanak. Ez egyáltalán nem tisztességes a szülők részéről, hiszen a gyermekek nem tehetnek arról, hogy szüleik képtelenek egymással élni. És nem a gyerekek feladata a döntőbíróskodás. Elég teher számukra megbarátkozni a válás tényével.

Az elvált nők egyik része (a fiús anyák) a válás után (bár nem tudatosan) a gyereket partneri rangra emeli maga mellé. A gyerek korát figyelembe se véve, minden esetben kikéri a tanácsát, mérlegelést, döntéseket vár tőle. Úgy viselkedik vele szemben, mintha a gyerek foglalta volna el a férj pozícióját. Az ilyen anya a pszichológusok réme. Ők szüntelenül azt hajtogatják: most már te vagy fiam az egyetlen férfi a családban, különben is minden férfi szemét alak, de te fiam, ugye te más leszel, sosem hagyod cserben anyádat… Vannak anyák, akik körülrajongják, kiszolgálják, óvják, védik, elkényeztetik fiukat.

Egyik elvált nőismerősöm például úgy kímélte fiait, hogy semmiféle segítséget nem várt el tőlük. Nem takaríthattak, mert az női munka, nem tanulhattak meg főzni, mert a főzés nem férfias, és nem tanulhatták meg a problémamegoldást. A legbanálisabb gondjukat is ő intézte el helyettük. Amikor megbetegedett és komoly nőgyógyászati műtét várt rá, egyszerűen nem mondta meg a fiainak, mi baja. Megtiltotta nekik azt is, hogy meglátogassák a kórházban. Mondván: nem fiúk szemének való a nőgyógyászati osztály látványa. Aztán persze ő csodálkozott a legjobban, mert a későbbiekben a „kisfiaira” semmiben sem számíthatott. Mikor a fiúk kirepültek az anyai fészekből, az asszony teljesen magára maradt.

Az elvált nők másik része, a lányos anyák, mélységes férfigyűlöletet nevelnek a lánygyermekükbe. Szintén elvárják, hogy a gyermek a támasza legyen. Olyan erősen láncolják magukhoz a lányukat, hogy a későbbiekben képtelen lesz a normális párkapcsolatra.

Természetesen nagyon jól kijönnek egymással, ragaszkodnak egymáshoz. Az anya igyekszik „barátnőjének” tekinteni a lányát, és megbeszéli vele a legintimebb dolgait is. Ez utóbbi azért helytelen, mert a lánygyermek gyakran még nincs lelkileg felkészülve az ilyen jellegű élethelyzetekre. Az elvált anyák érzelmileg magukhoz láncolják lányukat, és tudat alatt azon munkálkodnak, sose legyen önálló – örökre együtt maradjanak. (Ha már a férfiakkal nincs sikere, legalább a lánya maradjon vele.) Ezenkívül belebeszélnek lányuk párválasztásába, nagyon sokszor a fiatal lány, mivel érzelmi világa eléggé éretlen, azt a férfit választja, akit anyja szemel ki számára, holott nem is érez hozzá őszinte vonzódást. (Ez azonban nemcsak az elvált anyákra jellemző, hanem sajnos, az anyákra általában…)

Előfordul, hogy olyan nehéz lelki terheket raknak rájuk, mellyel a lánygyermek nem tud megbirkózni, és a későbbiekben sokáig tarthat, míg önmagára talál.

A fent említett nevelési hibáknál elsősorban a nőket említettük. Azért, mert egyelőre még mindig inkább ők nevelnek, s válás után a gyerek velük marad. A férfiak többsége nem veszi ki a részét a nevelésből – sem a családban, sem válás esetén. Szerencsére ez a jelenség lassan változóban van. Mert a gyereknek két szülője van: apja és anyja, tehát mindkettőjüknek egyforma felelősséggel kell nevelnie a gyermeket.

Foto: Mihály Krisztián

Hozzászólások

@

Küldés