Nők, akik férfiként éltek (4)


Halász Kata  2010.9.11. 7:51

Manapság egyre ritkábban tapasztalunk megrökönyödést olyan nőket illetően, akik férfiként érzik jól magukat a bőrükben, és fordítva.

Albert Cashier

Jennie Irene Hodgers 1843-ban született. 1862-ben férfiruhába bújt és Albert Cashier néven az illinoisi gyalogsági ezred katonája lett. A 40 megvívott csata alkalmával egyszer sem derült ki, hogy Albert valójában Jennie, katonatársai nem foglalkoztak alacsony termetével és visszahúzódó természetével. 1865-ig harcolt az ezredben, egyszer elkapták, de sikeresen kiszabadult.

A háború után életét férfiként folytatta tovább, mint templomgondnok, temetőmunkás, valamint utcai lámpagyújtó. Rendszeresen kapta katonai nyugdíját és még szavazni is eljárt. 1910-ben, amikor elütötte egy autó és eltört a lába, az őt kezelő orvos rájött Albert valódi nemére, de megőrizte titkát. Egy évvel később idősek otthonába költözött. Szellemi állapota lassan romlásnak indult, és hamarosan lebukott a gondozók előtt.

1915-ben halt meg, katonai egyenruhájában temették el, sírkövén eredeti és felvett neve is szerepel.

Dr. James Barry

Margaret Ann Bulkley a 18. század végén Angliában született. Karrierje kezdetén a brit hadsereg orvosaként dolgozott, megjárta Dél-Afrikát és Indiát, majd a katonai kórházak főfelügyelője lett.

Ő volt az első nő, aki orvosi diplomát szerzett (igaz, férfiként) a Szigetországban. A katonák jobb ellátásáért, tisztaságáért és a leprások, valamint sebesültek megfelelő orvosi kezeléséért harcolt. Legnagyobb eredménye, hogy elsőként ő végzett sikeres császármetszést 1826-ban. Újszerű nézetei miatt sok támadás érte, egyik ellenzőjével még párbajba is keveredett. Somerset kormányzóval fenntartott bensőséges kapcsolata miatt homoszexualitásáról szóló pamfletekben csúfolták. 1865-ben, vérhasban halt meg.

Valódi nemét először a doktor holttestét a temetésre előkészítő Sophia Bishop derítette ki. A felfedezés sokkolta a közvéleményt, hiszen dr. Barry fél évszázadon keresztül sikeresen őrizte titkát. A hadsereget kínosan érintette az ügy, ezért kartonját 100 évre titkosították abban reménykedve, hogy a világ majdcsak megfeledkezik a botrányról.

James Barry alakja azonban nem hagyta nyugodni az emberek fantáziáját, sokan azt állították, hogy mindvégig tudták, hogy az orvos nő, míg mások szerint hermafrodita volt. A 20. század második felében kiderült a titkos összeesküvés Margaret anyja és nagybátyja felvilágosult barátai között, akik sikerrel segítették a lányt az orvosi egyetem elvégzése során.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Nők, akik férfiként éltek (5)

Halász Kata

A sorozat befejező része.

2010.10.4.  1   


Nők, akik férfiként éltek (3)

Halász Kata

Manapság egyre ritkábban tapasztalunk megrökönyödést olyan nőket illetően, akik férfiként érzik jól magukat a bőrükben, és fordítva.

2010.8.1.    3


Nők, akik férfiként éltek (2)

Halász Kata

Manapság egyre ritkábban tapasztalunk megrökönyödést olyan nőket illetően, akik férfiként érzik jól magukat a bőrükben, és fordítva.

2010.7.11.   


Nők, akik férfiként éltek (1)

Halász Kata

Manapság egyre ritkábban tapasztalunk megrökönyödést olyan nőket illetően, akik férfiként érzik jól magukat a bőrükben, és fordítva.

2010.6.2.    4

A rovat további cikkei

Érzékhiány

Póda Erzsébet

Azt mondják, a nők intuitív lények: előre megéreznek, kitalálnak dolgokat...

2024.10.16.    6


Megint nőies

Póda Erzsébet

Ki a nőies és ki nem az? Mit kell tenni a nőiességért? Egyáltalán: mitől nő a nő?

2024.7.31.  2    15


Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.