Vérfertőző (v)iszonyok
Hírek Abszurdisztánból (1.rész).
"A bíróság jogerősen két és fél évi börtönre (a maximálisan kiszabható öt év felére) ítélte azt a gyerekorvost, aki négy idősebbik lányával folytatott vérfertőző viszonyt. A gyógyító tevékenységtől nem tiltották el, mert a bűncselekményt nem foglalkozása körében követte el."
Nagy port vert fel az eset, amikor négy felnőtt korú lánya feljelentette a köztiszteletben álló orvost és megvádolták, hogy 1994-től 2000 elejéig vérfertőző viszonyt folytatott velük. Legkisebb húguk megóvása érdekében vállalták a megbélyegző nyilvánosságot, nem szeretnék ugyanis, hogy hozzájuk hasonló sorsra jusson.
Az apa tagadta a lányok állításait, sajtóhírek szerint azt nyilatkozta, hogy gyerekei összeesküdtek ellene. A férfit a környékbeliek konzervatív, hithű katolikus családapaként (öt lány és egy fiúgyermek apja), lelkiismeretes szakemberként ismerték. Mint utólag kiderült, sokan tudtak a dologról: a nagyszülők és pedagógusok a számukra kényelmes hallgatást választották, az anya pedig a támadást! Gyerekei ellen. Hiszen az egyik lány vallomásából kiderült: őket okolta a történtek miatt, merthogy „provokálták” az apjukat.
Itt tartunk most: mindenki mossa kezeit, a bíróság minden tőle telhetőt megtett, a sajtó kedvére csámcsoghatott. A négy szerencsétlen „orvoscsemete” pedig átkozhatja a napot, amikor elhatározta: ország-világ elé tárják „szégyenüket”. Két és fél év négy tönkretett életért! Négy megalázott lélekért! A soha be nem gyógyuló sebekért.
Ráadásul az a „vicc”, hogy csak egyetlen esetben lehetett vizsgálódni, mert a három idősebb lány megrontása már elévült. Akkor meg sem történt? Spongyát rá! Tessék hazamenni és (vérző szívvel) boldogan élni egy szerető férj oldalán, (sebzett lélekkel) gondtalanul gyerekeket nevelgetni. És viselni a keresztet, amelynek súlya még az unokák lelkét is nyomni fogja. Tetszettek volna korábban szólni!...
Ám az abszurdumoknak még nincs vége: a kiskorú gyermekeit megrontó gyermekorvost nem tiltották el szakmája gyakorlásától, mivel a bűncselekményt (ugye a hivatalos verzió szerint csak egyet követett el, hiszen a többi elévült) nem foglalkozása körében követte el, nem hivatásával visszaélve bűnözött.
Akkor például az édesgyerekeit rendszeresen ütlegelő pedagógus vagy a családján zsarnokoskodó rendőr még lehet kiváló és megbízható munkaerő? Lehet-e az ember a munkahelyén odaadó és segítőkész, otthon pedig dühöngő őrült? Bár az utórezgések szerint a dolognak nincs jelentősége, mert ilyen előélettel a doktor úr valószínűleg úgysem talál munkát. Kollégái megvetik, a börtönben sem lesz könnyű dolga – elutasítás és kitaszítottság lesz a sorsa.
A társadalom tehát – még ha suba alatt is, de – betömködi a jogi hézagok réseit. Önbíráskodik. Ez eddig rendben is volna. De mi lesz a lányokkal? Meg a több ezer szexuálisan bántalmazott gyerekkel, akiknek ezek után már semmi reményük nem marad. Hiszen a bűnös öt év után új életet kezdhet, de ők halálukig viselik a lelkükbe égett bélyeget.
Úgy tűnik, a társadalom csak a bűnösök elítélésével foglalkozik, ám az ártatlanok védelméről mintha megfeledkezne!
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
Érzékhiány
Azt mondják, a nők intuitív lények: előre megéreznek, kitalálnak dolgokat...
2024.10.16. 6
Megint nőies
Ki a nőies és ki nem az? Mit kell tenni a nőiességért? Egyáltalán: mitől nő a nő?
2024.7.31. 2 15
Viperafészkek
Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.
2024.1.24. 25
Nők a kutatásban és az IT területein
A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.
2024.1.14.
A világ legjobban fizetett női sportolói
A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.
2023.4.2.
Valentin-napi nagy Ő lista
Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...
2023.2.12. 9
Nincs felmentés
A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!
2022.4.2. 11