Mikor egyszerű a hűség?


Huszár Ágnes  2012.8.16. 4:46

Életünk nagyobb fordulóinál újra kell fogalmaznunk néhány dolgot.

Némi átgondolás után le kell porolnunk a rég meghatározott célokat, amikről a mindennapi rohanásban elfeledkeztünk. Utat kell engednünk a vágyainknak, meg kell terveznünk a megvalósítás menetét, és meg kell tennünk az első lépést, majd az összes többit egymás után.

Folyamatosan változik minden, gyakran tőlünk függetlenül: végezzük a dolgunkat, elérjük a kisebb-nagyobb célokat. A vágyaink hajtóerőt adnak a haladáshoz, és közben kell, hogy legyen egy csapás, aminek a két oldalán ott van néhány biztos támaszték. Olyan dolgok, amikhez az ember lánya vagy fia mindig hűségesen ragaszkodik. Jó esetben a hűségünk szoros kötelék az értékrendünkhöz, az elveinkhez, a céljainkhoz, a számunkra fontos személyekhez, és azokhoz a dolgokhoz, amelyekből épülünk, tanulunk, és amelyek huncut örömet okoznak nekünk.

Az értékrendünkhöz és az elveinkhez minden körülmények között hűségesnek kellene maradnunk. Ehhez eltökéltség, makacs ragaszkodás, igazságérzet, becsület, egészségesen működő lelkiismeret, önbizalom, mások iránti bizalom kell. És annak a képessége, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól – vagyis egészséges értékítélet. Az értékrendünk egy gyökér, ami egyenesben tartja az életünket, segít feltöltődni, táplálkozni a körülöttünk lévő világból, és általában azoktól az emberektől kapjuk, akiktől származunk, és akik felneveltek. Az elveket magunkra aggathatjuk, de ha nincs mögöttük egy egyenes, pozitív töltésű értékrend, akkor vajmi keveset érnek. Az elvek a gondolatok és elképzelések (az elmélet), hogy hogyan kell élni, az értékrend pedig részben ösztönös, részben tudatos vezérfonal, ami mentén az életünk a gyakorlatban zajlik.

A hűségünk köthet a céljainkhoz, amelyeket az életünk során el akarunk érni. Ehhez pedig a legtöbb helyzetben ki kell hozni magunkból a maximumot. Erősnek kell lennünk lelkileg, érzelmileg és pszichikailag is. Haladnunk kell az úton, megtenni a kis lépéseket egymás után, és nem csüggedni, hiszen a vágy és a tetteink hajtanak minket a siker felé. Ha mi töretlenül igyekszünk, akkor általában a felsőbb erők (a sors, a hit vagy más elképzelt nagyság) is besegít, és ad egy pozitív lökést. Megtérül a ragaszkodás, a hűség, és elérjük a vágyott célt.

A családunkhoz, a szeretteinkhez feltétlen hűséggel kell kötődnünk. Hiszen belőlük meríthetünk erőt, ők a tükör – az önismeret kialakulásának segítői. Velük tud az ember lánya vagy fia ellazultan, őszintén, nyíltan viselkedni, és így az ő segítségükkel formálódni, alakulni. Gyakran miattuk teszi az ember a dolgát, de nem szabad csak miattuk törekednie. A saját örömére, saját maga épülése céljából is el kell merülnie egy-egy cselekedetben, és közben figyelnie a szívébe zárt embereket, hogy mit jeleznek: jó úton haladok?

Biztos pont lehet az ember életében a partnere: a kedvese, a vőlegénye, a férje. Őt szeretjük, hozzá hűségesek vagyunk, vele együtt tesszük a dolgunkat, hogy boldoguljunk a mindennapi dolgainkkal, a nagy problémákkal is, és vele tudunk nevetni is. Ha a társunkat minden döntéskor és cselekedetkor figyelembe vesszük, és mi is megkapjuk ezt a gondoskodó odafigyelést, akkor a közös élet biztonságot nyújt, és a két ember között kialakul a kölcsönös bizalom.

A hűség kell a biztonságérzet és a bizalom kialakulásához, és ha ez a kettő dolog működik az ember életében, akkor hűségesnek lenni egyszerű.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Híres hűtlenségek

Halász Kata

Bár a hűség témájával foglalkoztunk az elmúlt hetekben, záróakkordként néhány híres hűtlenség kap helyet rovatunkban.

2012.8.30.    2


Három az egyben

Póda Erzsébet

Az emberek már annyi mindenhez voltak és lesznek hűségesek – csak éppen egymáshoz és önmagukhoz nem tudnak azok lenni.

2012.8.24.    2


Engedjünk a kísértésnek?

Jády Mónika

A hűség talán semmi más, mint egy „irodalmi ideálkép”, mondta egykor Karl Grammer fejlődésbiológus.

2012.7.18.    4


Hűtlenség

Halász Kata

Te hiszel a hűségben? A szót sem ismerem...

2012.7.13.    4


(Ön)Hűség

Csepy Enikő

Hűség. Így kimondva/leírva oly keménynek hangzó szó.

2012.7.10.   

A rovat további cikkei