Anyagias sütemény

Danczi Mónika  2015.11.2. 5:13

Mai anyagias világunkban – hallatszik mindenfelől.

Nekem ez függöny mögött marad. Még akkor is, ha folyton szembesülök vele. Bosszant, kiborít, cirkuszolok, ha szembejön, de akkor sem élek anyagias világban. Most is beültem egy sütire a cukiba. Becipeltem a barátnőmet is.


- Ne már! Ilyenkor? Mindenki dolgozik, mi meg üljünk a cukiba? Erre nekem nem telik. Otthon ennyiért megsüthetnék egy egész tortát.
- Már bent vagyunk, nincs visszaút! A napunknak már úgyis annyi. A találkozónak vége, a munkát elvégeztük. Meghívlak. Csak a miénk ez a fél óra. Dumcsizzunk!
- Na jó, majd én is meghívlak, de csak hozzám haza. Jó? Amikor sütök otthon. Majd kitalálok valamit. Keresek valami különlegeset, hogy ne maradjak adós.
- Hogy ne maradj adós?! Engedd el a témát! Lazíts! És hívj meg haza! Mert találkozni akarok veled és nem a süti a lényeg. És nem vagy adós, hallod?! Ne is törd magad a különleges választással.
- Palacsinta? Péntekenként az az otthoni menü.
- Imádom! A jövő hét péntek tökéletes. Most meg szépen kiszolgálnak, ránk mosolyognak, és mi csak beszélgetünk és élvezzük a sütit. Amire otthon fütyülünk rá megsütni. Mert fontosabb dolgunk van helyette: beszélgetünk. Meglátod élmény lesz! Szép ez a hely. Kiállítás is van a falakon.

A cukrászdában hétköznap délelőtt lévén nem voltak túl sokan. Egy szolid, ifjú szerelmespár, egy kissé slampos, csomagokat szorongató anya a habzsoló fiával. Meg egy kisebb, de annál feltűnőbb társaság. Asztalukon a legexkluzívabb rendelések maradványai. Ruháik a legutolsó divat szerint. Átszabott testek, villogó ékszerek. Hangos kacagással, lenéző tekintetekkel próbáltak fölényt szerezni maguknak, de senki nem törődött velük. Ez nyilván bosszantó lehetett. A szerelmes pár kizárta a külvilágot. Az anya durcásan és gondterhelten, szótlanul várta, hogy fia végre befejezze a kikövetelt élvezet habzsolását.

Mi meg beszélgettünk javában. A jóízű beszélgetést nem lehet megvenni. Hálás voltam a cukrászda tulajdonosának a szép környezetért, és a finom sütiért, ami nagyságrendekkel megemelte találkozásunk értékét. Feltöltődtünk és felvértezve éreztük magunkat a hétköznapok szürkeségének kiszínesítésére. Be is fejeztük, és lassan készülődni kezdtünk a távozáshoz. Anya és fia rég elmentek. A szerelmespár szinte eltűnt a környezetben. Gyors vásárlók közben jöttek-mentek. Csak a feltűnni vágyó társaság körül volt feszült a légkör. A néha ugráltatott felszolgálón kívül továbbra sem figyelt rájuk senki. Egymás locsogását is unták már. Annál jobban lestek áldozatra. Nem volt más dolguk. Nem tudtak kitalálni jobbat. Figyeltek minket is, különösen, hogy indulni készültünk. A változó eseményekben remélték, hogy hátha prédára lelnek. De mi csak cseverésztünk ügyet sem vetve rájuk.

- Olyan jó, hogy mégis bejöttünk! Köszi a meghívást. Én nem tudom megengedni magamnak, hogy cukiba járjak, meg moziba, meg színházba, meg...
- Állj, állj, állj! Azt hiszed, én folyton ezt csinálom? Hogy nekem telik rá? De amire néha telik, azt is csak azért csinálom, mert élvezem. Teljesen mindegy, hogy épp mi az. Te is csinálhatnád. Igazán nem sokba kerül. Ilyen apró bűnözés nem fog csődbe vinni.
- Ha a férjem megtudja, hogy cukiba voltam, biztosan kitör a parasztgyalázat.
- Legközelebb elhozzuk őt is. Nem érdemes gürcölve élni. Én ugyan nem vagyok hajlandó fogamhoz verni a garast, és nem szoktam elkeseredni, ha nem jut mindenre, amire szeretném. Tessék-lássék belövöm a lehetőségeket, és be van fejezve a téma. De amit teszek, annak felszabadultan örülök. Mert élek. Élni akarok!


Úgy látszik erre a pillanatra várt a társaság legékesebb hölgyeménye, és fennhangon bekapcsolódott a témába:

- Én is élek cicuskám, de sosem elégednék meg olyan ruhákkal, cipőkkel, külsővel, mint nektek van. Sőt inkább azt mondhatnám, hogy én élek kicsikém, te meg csak próbálkozol.

Gúnyos, fölényes hangja megdermesztett mindenkit. Még a szerelmespár is abbahagyta a turbékolást, és döbbenten néztek. Barátnőm megszeppent és elszégyellte magát. De én nem ebből a fajtából vagyok. Magvasnak hitt gondolataival a nő kiborította a bilit. Rá is fordítottam.

- A próbálkozás négylábú barátaink műfaja. Én tudok választani, dönteni, és élek. Bele lehet nyugodni. Attól félek ez a társaság ennek soha a közelébe nem jut.
- Azt hiszem, ez kölcsönös – szólt vissza megalázó hangon, és gúnyos kacajjal hátat fordított, hogy sznob társai röhögésében keresse megtalálhatatlan boldogságát. Sokat mondó gesztusa rossz véget ért, mert nagyívű fordulatában sárga szatén blúzára öntötte tejszínhabos kávéját. Dühkitöréssel kiáltott a kiszolgálásért. Társai lenézően kuncogtak rajta. Volt, aki kétségbeesve próbálta törölgetni a bajbajutott ruháját, amíg az érintett rá nem ripakodott, hogy tönkreteszi a blúzt. A kiszolgálás épp rohant szemforgatva, amikor illedelemmel elköszöntünk. A felszolgáló megállt, meghajolt felénk és fennhangon azt mondta:
- Hölgyeim, önöket mindig szívesen várjuk ide vissza. A viszontlátásra! További szép napot! – majd pókerarccal munkája után látott. A szerelmespár fölkerekedett, hogy nyugalmasabb hely után nézzen, mi pedig az anyagias világot hátrahagyva, cinkos kuncogással hazaindultunk, hogy várjuk a palacsinta idejét.

Hozzászólások

@

Küldés