A változás kora


Póda Erzsébet  2020.4.15. 22:18

Egy ideje a hazugságterjesztés és a manipuláció óriási méreteket ölt. Bárki lehet tudás és műveltség nélkül is véleményalakító és nézetbefolyásoló.

A tévécsatornák azt nyomták belénk, hogy mindent megtehetünk, amit csak akarunk. A virtuális térben való minősíthetetlen megnyilvánulásainkért sem kapunk büntetést: se pofont, se rosszpontot. Sőt, gyakran a legbetegesebb posztokat kedveli a leginkább a közönség.


Elveszítettük a figyelmünket, a térlátásunkat Mindenkinek a saját világa lett a legfontosabb: az „én” kultuszát éltük. És most itt a nagy helyzet, amikor rá kell döbbennünk, mennyire védtelenek és kiszolgáltatottak vagyunk, mennyire múlandó minden – és bár még azt hisszük, már mégsem tehetjük azt, amit akarunk. Igaz, a virtuális térben javában tart az észosztás, és a Föld valamennyi embere orvosi vagy politikai szakértő, azaz önjelölt világtudós – csakhogy megkezdődött a szabadságunk korlátozása. Persze senki más nem tehet erről, csak maga az emberiség, a kapzsisága, az önteltsége, az arroganciája miatt.

Okoseszközök ide vagy oda, mit sem változtunk az eltelt évezredek alatt. Ugyanúgy vannak köztünk jók és rosszak, okosak és buták. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy míg az egyik csoport jótékonykodik, bevásárol és segít a rászorulóknak, addig a másik tovább felelőtlenkedik. Használt gumikesztyűk, szájmaszkok és papírzsebkendők százai hevernek a fűben, zenétől dübörgő autók mellett buliznak a természetben – rendkívüli állapot idején…

Az ember akkor érzi magát jól, ha harmóniában él, tehát rend veszi körül. Ha tudja, mire képes, hol vannak a saját határai, meddig mehet el sérülés és veszteségek nélkül. „A rend egy ésszerű állapot, amikor minden az ismert, elvárt helyén van, és alkalmas az azonnali hatékony működésre, használatra. A rendet a célszerűség alapján alakítjuk ki, és megelőzzük vele a veszélyeket is.” Még az állatok is rendet teremtenek maguk körül, különféle szokások szerint élnek.

Az ember viszont kapkod, rohangál, nem találja a helyét, stresszes, mert már jó ideje rendetlenségben él – éppen ezért jutott oda, ahol most van. Ezért kapta a leckét, amit mindenképpen meg kell oldania. Nem megmondóemberként vagy önjelölt világtudósként, hanem végre felelősségteljes felnőttként kell viselkedni.

Írásunk a Csallóköz hetilap cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Monitor

Póda Erzsébet

Pár évvel ezelőtt már tudni lehetett, hogy nagyszabású agymosóprogramban részesülünk.

2020.10.15.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2020.10.5.    2


Bánásmód

Póda Erzsébet

Avagy milyen tanácsokat ne adjunk a férjünknek...

2020.10.1.    8


Átverés vagy valóság?

Kovács Márta

Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...

2020.9.9.   


Fogalomvadászat

Póda Erzsébet

Vajon tudjuk még, mit takar a szó: lexikon? Érdekel valakit az évszázadok alatt összegyűjtött írott és lapozható tudástár a digitális korszak idejében?

2020.7.30.   


Szétválasztott családok

Kovács Márta

Nem tévedek, ha azt mondom, nehéz időszakon vagyunk túl. Legalábbis nagyon remélem, hogy túl vagyunk rajta!

2020.5.31.   


Levél az Édesanyának

Póda Erzsébet

Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.

2020.5.2.  2    3


Minden rosszban van valami jó

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Az optimisták által gyakran emlegett közmondás igaz most a koronavírus kapcsán is.

2020.3.21.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2020.3.7.   


Beszűkülés

Póda Erzsébet

Valószínűleg minden kornak megvolt a maga ökológiája.

2020.2.14.   


Kiskorúság

Póda Erzsébet

A vének tanácsáról már a bibliában is olvashatunk, az öregekről, akikre még az uralkodók is hallgattak.

2020.2.3.   


Pozitív igények

Póda Erzsébet

Borzasztó dolog történik velünk: téli időszak lévén hideg van!

2020.1.3.    5