Anyanyelven tanulni


Póda Erzsébet  2014.2.7. 6:25

Van, akik számára teljesen természetes, hogy az anyanyelvén tanulhat.

Hogy a szülei is úgy tehettek, és a nagyszülei is. Vannak azonban helyek ezen a Földön, ahol ez nem egyértelmű és magától értetődő.
A Felvidék is egy ilyen hely.
Az emberek fejében valami felfoghatatlan módon (mások szerint a kitűnő, és minden jel szerint sikeres asszimilációs politika miatt) mélyen gyökeret vert, mint valami kiirthatatlan gyomnövény, az a hamis gondolat: hogy annak, aki szlovák iskolába íratja hatéves kicsiny gyermekét, annak utóda biztosan érvényesülni fog a későbbiekben.

Hogy mégis: hogyan fog jobban érvényesülni? Nos, erre még egyetlenegy szülő sem tudott egyértelműen és meggyőzően válaszolni. Az egyik csak hümmögött: a gyerekem rendesen megtanul szlovákul. A másik verte a mellét: Szlovákiában szlovákul! A harmadik azt mondta: mert én is oda jártam, sokat szenvedtem ugyan, de szenvedjen az én gyerekem is, így majd megtanulja...! A negyedik azt mondta: mert én nem oda jártam. Az ötödik felülmúlhatatlan magyarázattal szolgált: azért, mert!


Egyikük érveit sem lehetett megdönteni.

Ismerek szülőket, akik nem tanultak meg szlovákul (az ok ismeretlen), ezért picike, hároméves gyereküket már szlovák tannyelvű óvodába adták. Ismerek szülőt (anyát!), aki azzal dicsekedett, hogy "sokat szenvedett", amíg elérte (kinél, azt nem lehet tudni), hogy a második gyermeke szlovák iskolába kerüljön. (Az első magyar tanítási nyelvűbe jár.) Most büszke a "teljesítményére", de releváns magyarázattal ő sem tud szolgálni. Ismerek szülőket, akik azért íratják szlovák óvodába gyermeküket, mert szlovák környezetben dolgoznak, és szégyellenék, ha kollégáik jelenlétében (akár mobilon) a gyermekükkel magyarul kéne beszélniük.

Ezer érv, egyik sem fogadható el fenntartások nélkül. (Vagy mégis???)
Ezer és ezer kisgyerek, aki nem az anyanyelvén lép az oktatás színterére.
Ezer szülő, akik számára nem nyilvánvaló, milyen gyökerekkel, hagyományokkal és kultúrával rendelkezik.

Lassan ott tartunk, hogy valóra válhat Tolnai Miklós mondata: "Vedd el a nemzet nyelvét, s a nemzet megszűnt az lenni, ami volt: nyom nélkül elenyészik, beleolvad, belehal az őt környező népek tengerébe." (Halhatatlan magyar nyelv)

Szerencsére nincs még minden veszve. Sőt!
„Különös hangsúlyt fektetünk arra, hogy a szülők tudatosítsák: amikor a magyar iskolát választják, minőségi intézményt választanak gyermeküknek” - vallja a Via Nova Ifjúsági Csoportja, amely a Körút a kiútért elnevezésű kampányt vezeti Szlovákiában.

Szorítsunk nekik, hogy az évente megszervezett kampányuk egyre sikeresebbé váljon! Hogy elterjedjen a felvidéki magyar köztudatban ez az interneten talált szép gondolat: ,,Azt a lelket és nyelvet, melyet rövid időre örökbe kaptunk, új szellemmel fényezve, csorbítatlanul át kell adnunk utódainknak. Ez a küldetésünk - áldjon vagy verjen sors keze - ez a mi küldetésünk."




Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Anyanyelven tanulni

Közlemény

Felvidéken egyre kevesebb magyar kisgyerek kezdi az iskolát anyanyelvi intézményben. Megjelent a Beiratkozási Körút idei kisfilmje.

2015.1.20.    17


Magyar gyereket magyar iskolába?

Angyal Sándor

Nem kijelentek, kérdezek. Mert a kérdésre választ a következőkben megszólaló emberek adnak.

2014.1.31.   


Miért fontos?

Ismét az év azon időszakába értünk, amikor a felvidéki magyar szülőnek is döntenie kell, melyik iskolába íratja be a gyermekét.

2014.1.20.   


Körút a kiútért

Sajtóhír

A Beiratkozási Körút célja a felvidéki magyar szülők tájékoztatása és meggyőzése a magyar iskola előnyeiről.

2014.1.13.   


Hol a helyed, facsemete?

Csonka Ákos

Egy terebélyes, lombos erdő közepében élt egyszer egy sudár tölgyfa. (Tanmese felnőtteknek)

2013.2.8.    11


Iskoláink – a jövőnk (3)

Közlemény

A szeretet alapszabálya, hogy adok és nem elveszek, kapok és továbbadok...

2013.2.1.   

A rovat további cikkei

Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2024.11.20.   


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2024.10.30.   


Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.