Bőröd illata


Nagy Erika  2014.2.26. 4:10

Hogy milyen a bőr illata, azt mindnyájan tudjuk.

A kellemetlen szagokról most nem esik szó, annál inkább kellemesről, vagy az annak gondoltról. Mert ugye gyakran előfordul, hogy az orrunk lázadozik, fanyalog még a legmenőbb illat érzékelésekor is. Hogy a parfüm öltöztet vagy épp vetkőztet, nem tudjuk, de az biztos, hogy mérsékelt használat esetén ékesíti testünket.

Hetente van alkalmam találkozni egy hölggyel (sajnos), aki fodrászhoz menet fél üveg parfümöt locsol magára. Már akkor érzem, hogy közel van, hogy összefutunk, amikor még nem is látom. S akkor, tisztes távolságból még talán kellemes is tudna lenni az illat. Viszont amint közelebb jön, vagy abba a liftbe szállok be, amelyiket előttem használta, iszonyatosan megküzdök azzal a szándékommal, hogy illetlen szavakat használjak. Közönséges, olcsó hatást kelt bennem. Közben prüsszögni kezdek, s a gyomrom is úgy viselkedik, mintha hosszú, tengeri hajóút lenne mögöttem. Ilyenkor úgy érzem, hogy a parfüm zsarnokoskodik a környezetén. Meg azt is, hogy ha az illatnak ekkora jelentősége van, akkor az illatfelhőben úszó embereknek nagy problémát okozhat a saját kipárolgásuk. Sőt, mániásan irtózhatnak tőle, de nem árt figyelni arra, hogy a jóból is megárt a sok, vagyis, a kevesebb néha több. Köztudott, hogy az illatok hatással vannak a lelki egyensúlyunkra. Míg egy kellemes illat javít a kedvünkön, addig az intenzíven átható illat nyugtalanít, s akár rossz hatással is lehet ránk. De az is igaz, hogy minden személy illatválasztása a saját egyedi ízlésén és életstílusán alapul.


Van egy ismerősöm, aki pár hónapja, tragikus hirtelenséggel veszítette el élete párját. Küzd a veszteséggel, fájdalommal, annyira, hogy a férje tusfürdőjét használja. Vagyis csak én gondolom, hogy azt használja, mert érzem, amikor reggelente egy légkörben vagyok vele. Először nem értettem semmit, csak kellemetlen volt, majd másodszor sem, de akkor már megértőbb lettem. Vagyis igazából már semmin nem lepődök meg. Ha egy olyan férfi áll mellettem, aki ápolt, s bőre kellemes illatot áraszt magából, semmi bajom vele. De akkor, amikor ezt az illatot egy női test sugározza pórusaiból, már-már kellemetlen tud lenni. Megértem, elfogadom, de nekem akkor is kellemetlen.

Valahol azt olvastam, hogy a depressziósok több parfümöt használnak, s hogy a depresszió a szaglóérzék gyengülésével jár. De azért azt nem állítom, hogy mindenki, aki nagyobb mennyiségű parfümöt locsol magára a kelleténél, az depresszióval küzdene. Abban lehet valami, hogy valaki a belülről fakadó negatív érzéseit szeretné kompenzálni illetve palástolni parfüm segítségével. Manapság a mértékletesség, visszafogottság nem erény, annál inkább a „légy minél feltűnőbb" jelszó van divatban, és ez a parfümhasználatba is átmegy.

Kérek mindenkit, hogy ne szokják meg saját parfümjük illatát, mert akkor még többet fújnak magukra, s a túlzásba vitt parfümhasználat cseppet sem vonzó. Sőt! Egyenesen visszataszító tud lenni.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.   


Ünneplés

Póda Erzsébet

Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.

2022.12.11.    6