Képesítés
Mit ér az ember, ha általános iskolai tanár?
Érdekes egyben döbbenetes tapasztalatot szereztem a napokban. Úgy esett, hogy egy ismerős angoltanárnő jelezte: a városban működő esti gimnáziumi angol óráit már nem tartja tovább és kérdezte: érdekel-e a dolog? Örömmel bólintottam volna rá, hiszen két kicsi gyerek mellett a heti két délutánt igénylő elfoglaltság egészen kedvező, még, ha netán vállalkozói igazolvány is kell hozzá.
Mivel ez nyár közepén volt, természetesen nem tudtunk továbblépni az ügyben, mert mindenki a szabadságát töltötte. Augusztus közepén beszéltünk a dologról újra, akkor kaptam meg az illetékes vezető nevét és telefonszámát, aki a szomszédos nagyvárosban él és dolgozik. Az illetőt annak rendje és módja szerint illedelmesen felhívtam és próbáltam érdeklődni a lehetőségről. Mit mondjak? Nem hogy kedves vagy segítőkész nem volt, de magas lóról osztotta felém a kérdéseit. Nevezetesen, hogy melyik főiskolát és mikor végeztem, ja és nincs gyakorlatom középiskolában?! Hát az baj…! Tény, hogy nincs túl sok gyakorlatom „leigazolt” munkahellyel, de két tanulót azért sikerült úgy felkészítenem az idei érettségi vizsgára, hogy négyessel és ötössel végeztek. (Félreértés ne essék: tudom, hogy a törvény úgy szól, hogy a 2009/2010-es tanévtől már nem taníthat senki főiskolai diplomával középiskolában, de egyelőre a 2008/2009-es tanévet kezdjük).
Az ellenséges hangnem ellenére mégis azzal köszöntünk el, hogy meg kell beszélnie az ügyet a helyi iskola igazgatójával, és másnap felhív. Mondanom sem kell, nem hívott fel. Közben még augusztus 20-a is volt, úgyhogy 21-én én hívtam őt ismét. Semmi olyasmi, nem hangzott el, hogy esetleg elnézést kér, amiért nem hívott… Újra a kissé arrogáns hangnemben folytatta, s hangsúlyozta, továbbra is aggasztja, hogy még nem tanítottam középiskolásokat. Megpendítettem neki, hogy végül is, nem muszáj együtt dolgoznunk, hiszen nekem amúgy is kilátásban van egy másik állás, elfogadom azt, és a probléma ezzel megoldódik. Emberünk persze bőszen helyeselt.
Ezek után már csak azt nem értem, miért kötözködött ahelyett, hogy egyenesen elzárkózott volna a főiskolai végzettséggel rendelkező munkaerő elől, és ezt mindjárt jelezte volna is az éppen felmondani készülő kolléganőnek (akitől az információt kaptam). Néhány felesleges és kellemetlen beszélgetést megspórolhattunk volna magunknak.
A történetnek még nincs vége, mert a fent említett kolléganő szerint egyáltalán nincs ember az esti gimnázium angoltanári posztjára – de ez már legyen az „illetékes elvtárs” problémája.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.