Klubest, hagyományőrzés és a többi finomság


Nagy Erika  2014.6.4. 2:18

Olvastam valahol, hogy a hagyományt nem kell ápolni: nem beteg az...

Kissé fáradtan indultam a Barátnő Polgári Társulás múlt heti rendezvényére. De bíztam abban, hogy ha elkezdődik, a hagyományőrző lovasíjász, Bial Judit, és a moderátor, Póda Erzsébet, átbillent engem az éberségi szintre, és élvezettel hallgatom majd, kinek mit jelent a hagyományőrzés? Mit képvisel a korhű öltözet, és a hagyományőrző mennyire tudhatja magáénak az akkori életformát?

Most itt egy kicsit elkalandozok, mert olvastam valahol, hogy a hagyományt nem kell ápolni: nem beteg az, őrizni sem kell, mert sehová nem szalad el. A hagyományt éltetni kell, átadni a következő nemzedékeknek. Amikor ezt olvastam, mosolyogtam egyet az orrom alatt, majd elgondolkodtam, hogy talán igazuk van. És Bial Juditot hallgatva egyértelművé vált, ő élteti, teljes odaadással. A kor szellemének megfelelő ruházattal, íjjal, nyílvesszővel, tegezzel, saját készítésű csizmával, s ezeket a kellékeket a jelenlévők is megcsodálhatták.


Jelenlévők – itt egy kicsit megállok, ugyanis volt egy-két pillanat, amikor azt gondoltam, hogy Kőhídgyarmat lakossága két részre oszlott. Az egyik fele korán fekvő és pihen, a másik fele pedig templomban hallgatja az igét. Történt ugyanis, hogy a közelben lévő imaház jobban vonzotta a lakosságot, a sörkert pedig üresen ásítozott. Mondogattam is magamban, hogy ejnye, hol vannak a férfiak? Nem kíváncsiak egy nőre, aki az őseink harcmodorán alapuló harcművészetet műveli magas fokon? Aki vágtató ló hátáról ad le gyors és pontos lövéseket íjjal és nyíllal? Ez hihetetlen volt számomra. Jól tettem, és nem kellett csalódnom. Történt valami. Nyilván itt is úgy gondolták: tíz perc késés belefér. Egyesével, néha párban, de jöttek az emberek. Majd újra és újra nyílt a Kotra vendéglő ajtaja…

A lovasíjász egyik alapfelszerelése a ló. Nyilvánvaló, hogy a rendezvényre a pára nem kapott bebocsátást, de Judit beszámolója annyira hiteles volt, hogy magunk előtt láttuk a bemutatót: láttuk, hogy ilyenkor szinte eggyé forr ló és lovas, nemcsak együtt mozognak, de együtt is gondolkodnak. Mint ahogy Rőth Imrével is, akivel közösen járják az iskolákat, falunapokat, rendezvényeket, hogy megismertessék a közönséget azzal, hova tartoznak, és mi az, amire büszkék lehetnek.

Kőhídgyarmaton érdeklődő közönség volt, annyira, hogy három óra elteltével is nehéz volt megválni tőlük. De nem tehettünk mást, várt ránk egy meghívás, finom vacsorára. Kolléganőnk, Kabók Zita édesapja kitett magáért, mert attól az estétől soha többé nem mondom, hogy nem szeretem a vadból készült ételt. Szememben akkor, ott Kőhídgyarmaton, este kilenc után, ő lett a nagybetűs szakács. Az uborka ízét pedig, ami gondolom, hogy Kabók Zita édesanyjának keze munkáját dicsérte, még ma is a számban érzem.

Felejthetetlen este volt. Sajnálhatja mindenki, aki nem volt részese.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Egészség természetesen

A 23. Barátnő Klubest vendége dr.Tóth Erzsébet orvos volt, aki a somorjai Moziban tartotta meg előadását.

2016.11.10.    25


Harmónia és erő

A 22. Barátnő Klubest vendége Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző volt, aki a somorjai Moziban számtalan kérdésre adott választ a jelenlévő közönségnek.

2016.10.26.    14


Barátnő klubestek Gömörben

Beszámoló a Barátnő klubestek keretében megtartott gömöri könyvturnéról, amelyen kiderült, hogy a nők mindenhol azonos dolgoknak örülnek, és azonos gondokkal küszködnek.

2016.10.12.    17


A fotózás szépségei

Legutóbbi klubestünkön, amelynek helyszíne ismét Dunaszerdahely volt, Virágh Mária fotós volt a vendégünk.

2016.10.3.    10


Egy kötetlen és rendhagyó klubest

Huszadik klubestünkre Dunaszerdahelyen került sor, vendégünk pedig dr. Gašpar Alica pszichiáter volt.

2016.9.19.    16


Zarándokúton – El Camino kalandok

Az idei második klubestünket Kőhídgyarmaton tartottuk, vendégünk Oriskó Erzsébet volt, aki kétszer is megjárta a Szent Jakab zarándokutat.

2016.7.18.    20

A rovat további cikkei

Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.