Megosztott felelősség


Nagy Erika  2007.10.13. 19:35

Elválni könnyű, de a közös vagyon elosztása sokkal nehezebb.

Így történt ez az alábbi esetben is.
Szilvi fiatalon, tizennyolc éves korában ment férjhez, mivel útban volt a trónörökös. Pár hónap elteltével lakást is kaptak az önkormányzattól, így berendezhették a közös otthonukat. Egy ideig minden rendben ment, majd jöttek a szürke hétköznapok, kimaradások, bánat, szomorúság és a megaláztatás. A férj egy viharos éjszaka megverte, majd kizavarta Szilvit és a gyereket a lakásból. Gyakori eset, főleg, ha úgy köt valaki házasságot, hogy meggondolatlanul cselekszik. Házasságuk hetedik évében elváltak útjaik. Könnyen ment minden, három hónap sem kellett ahhoz, hogy függetlenként éljék tovább az életüket. Igaz, vagyonmegosztás nem volt közöttük, bíztak abban, hogy képesek lesznek arra, hogy megoldják az ügyet. Tévedtek.

Szilvi úgy gondolta, a lakás őt illeti, a gyerekkel mégsem mehet az utcára. Dani szintén, mondván, az ő apja segített abban, hogy megkapják. Döntöttek, de rettenetesen rosszul. Hétfőtől péntekig Szilvié a lakás, a hétvége pedig Danié. Igen ám, de időközben mindketten párra leletek. És jöttek a bonyodalmak. A hétvégeket Szilvi a szüleinél, vagy a barátjánál tölti, Dani pedig a munkanapokat külföldi munkahelyén, a két napot pedig a közös lakásban. S ez táptalaja lett a további veszekedéseknek. Ez az enyém, az a tiéd, én mosogattam, te miért nem, pörlekedés minden alkalommal.

Mit érezhet ilyen kaotikus állapot közepette a gyermek? Jó ez neki? Semmiképp sem. Meddig lehet így élni?...

Számtalan megválaszolatlan kérdés. A kiutat azonban egyikük sem találja, mert nem könnyű ma egy új lakást venni. Ez pedig, öten egy lakásban, kissé fura, lehetetlen helyzetet teremt. Nincs más megoldás, egyiküknek engedni kell, különben felőrlődnek. Főleg a gyerek. Rá kellene döbbenniük, hogy a gyerek érdekében nincs más választásuk, mint hogy megegyezésre jussanak. A gyerek ugyanis akaratán kívül került ebbe a helyzetbe, ami döntően megváltoztatta az életét, és amivel szemben teljesen tehetetlen és kiszolgáltatott.

Szilvi dolgozik, műszakot vállal, s örül annak, hogy keres annyit, amiből kifizeti a számlákat, és a gyereknek is megadhatja azt, ami jár neki. Az apa pedig rendre megfeledkezik arról, hogy fedezze a kiadások ráeső részét. A könnyű végét választja, pedig jól keres. Jól van ez így? Aligha.

Tudatos és fegyelmezett hozzáállással azonban elérhető lenne, hogy a fájdalmak és sérülések a lehető legalacsonyabb szinten maradjanak. Ehhez azonban ketten kellenek, s főleg egy gyermeke iránt felelősséget érző apa lemondása.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2024.11.20.   


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2024.10.30.   


Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.