Túljutni a nehezén


Száz Ildikó  2012.10.10. 5:00

Nagyon szép esténk volt aznap a lányommal, az uszodából hazajövet egykori és mai iskolai történetekkel traktáltuk egymást

És ez a kacarászás kitarthatott volna egészen a nappali szobáig, ha az ajtóban nem fogadott volna hamuszürke arccal a férjem. Tudtam, hogy baj van.

A két évtizede Csallóközben élő gyerekkori barátnőmről már az elmúlt hetekben érkeztek aggasztó hírek. Ilyenkor nehéz eldönteni, mi esne jobban: felhívni a családot, érdeklődni a betegnél, vagy csendben imádkozni a kétgyerekes édesanya és feleség felépüléséért. Amikor a férjem elmondta a gyászhírt, nem csak az aznapi este meghittsége törött szét, hanem az elmúlt hetek, hónapok reménye is. Vége. Negyvenkét évesen nincs tovább, nem veszi fel többé a fehér köpenyt, nem gyógyít, nem ölel, nem kérdez ki leckét, és a nevetését már csak felidézni lehet, mellyel betöltötte a közös gyerek és diákkori estéinket.

A gyerekkori barát távozása arra kényszerített, hogy a közösen megélt éveket elkezdjem szépen, lassan bedobozolni. Nem egyik pillanatról a másikra történtek meg ezek a dolgok bennem, egy erre a területre szakosodott orvos barátnőm több alkalommal elmondta, hogy a gyász hosszan tartó folyamat, nem szabad sürgetni, nem szabad elfojtani, megélni kell. Ezért tehát minden ellenkezés nélkül figyeltem, ahogyan szép lassan a hátukra veszik a szavakkal, képekkel, térdkarcolásokkal és meghitt beszélgetésekkel terhes kis motyójukat a hetvenes és nyolcvanas évek. Velük együtt távoztak a közösen töltött vágsellyei és deáki nyarak, osztálykirándulások, kamaszkori nagy felfedezések, bolondságok, hajnali részegségek... És elindultak oda, ahová az ember mostantól már csak úgy lép be, mint a nagyanyja tisztaszobájába. Lehajtott fejjel, nehogy beverje homlokát az alacsony szemöldökfába, csendes főhajtással, nehogy megzavarja az elhunytakat.

Élete utolsó hónapjaiban, heteiben naplót vezetett a gyerekeinek, levelet írt az édesanyjának, talán éppolyan tudatosan búcsúzott, mint amilyen az egész élete volt, mint amilyen a hite volt. Nekem pedig nem maradt más, mint még jobban összekapaszkodni az itt maradókkal.

Meglepett, hogy a a távozása után szavak nélkül is elért hozzánk, gyerekkori barátokhoz az üzenete: nem letudni kell a napokat, minden ébredést szabad megélni, annak örömével és terhével. Nincs idő ripacskodásra, felesleges színjátékra, másoknak megfelelni akarásra. Amikor futok a mezőn, vagy átölelem a lányomat, esténként felhívom telefonon az édesanyámat, és egy fárasztó nap után hosszasan nézem a fűzfa kupolája alól a csillagos eget, egy kicsit helyette, érte is teszem.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.