Kávéházi hallgatások

Fodor Tekla 2009.3.18. 16:24

Avagy mit tegyünk, ha nem jutunk szóhoz...?

Gondolom nemcsak én szeretek beszélni, csevegni, néha pletykálni és jókat nevetni. Egy vagy több megfelelő barátnővel mindig jól érzem magam, elmondhatom ügyes-bajos dolgaimat, tanácsokat kérek, és természetesen adok is.

Nincs is jobb egy szabad délutánnál, amikor a kedvenc kávézóban, a legkedvesebb barátnőnkkel, nyugis zene és egy bögre tejeskávé mellett traccsolhat az ember lánya. Míg a férfiak a mi beszélgetésünket hallván biztosan elfáradnának és megunnák még az életüket is, addig mi „rettenetesen” jól érezzük magunkat. Elfelejtjük a mosdókagylóban hagyott mosatlant, a munkahelyi gondokat, és mindent, ami nem illek bele az idilli képbe. Pláne, ha egy vagy több szerető, ám rég nem látott barátnővel kezdünk észtosztásba. Férj, udvarló, család, gyerek, anyós... és ez csak pár izgalmas téma, ami a beszélgetés repertoárjából biztosan nem hiányzik. De ennyi mindent egy rövidke kis délután alatt senki sem tud kibeszélni, meg- és átbeszélni, bármilyen gyorsbeszédre is kapcsol. És ne felejtsük el, hogy az asztal mellett mindig legkevesebb két nőszemély foglal helyet.

Sajnos sok ilyen kávéházi beszélgetés alatt előfordul, hogy az egyik fél a hallgatási zónába kényszerül. A másik úgy gondolja, az ő sztorija hosszabb, érdekfeszítőbb és sok esetben szomorúbb is, így általában a hallgató fél kénytelen megtartani magának a mondanivalóját. Mesélje csak el ő el, gondolja, noha belőle is felszínre törne a sok szó, mondat, mely lehet, hogy hetek óta érlelődik. De hiába! Pedig mennyire hatásosabb megoldás lenne, ha a beszélgető partnerek valamilyen úton-módon kompromisszumot kötnének, és mindenki szóhoz jutna. Mert kár tökéletes, nyugodt és pletykálós délutánt eltervezni, ha változatlanul, a sok felgyűlt történeteinkkel térünk vissza otthonunkba.

Ezen változtatni manapság egy új megoldás kínálkozik: a hallgatásra kényszerülő barátnő papírt és ceruzát fog, vagy hogy divatosabb legyek, személyes blogot kreál, és az egész világ számára közzé teszi elfojtott gondolatait, problémáit, vagy épp végtelen nagy boldogságát.

Ám mennyivel egyszerűbb és személyesebb lenne, ha minden beszédre vágyó diszkréten kiharcolná azt a tíz sovány kis percet, és mondanivalóját kellőképpen összesűrítve, de mégis sikeresen a másik tudtára adná -- tudniillik ezért születtek a kávéházi beszélgetések. Hogy hangot adjunk mondanivalónknak, olyan emberek előtt, akiket végtelenül szeretünk!