A Randizhatatlan

Robert H.Raven 2014.8.18. 3:01

A Randizhatatlan általában dekoratív nő, vagyis a mell-csípő-derékbőség alapvetően rendben van. Viszont van valami...

A női témákkal foglalkozó oldalak elsődleges célja a bátorítás, a pozitívumok megjelenítése. Valamint az összekovácsoló erő felmutatása, vagyis a férfiak kritizálása, közös elmélkedés arról, hogy a nők mennyivel jobbak, szebbek és a mai férfiak nem eléggé életrevalók, de annál inkább mulyák, udvariatlanok és határozatlanok.

Nem mondom, hogy nincs ebben igazság, mi, férfiak, nyámnyilák vagyunk, valljuk be! De ha a kapcsolatok sikertelenségét vesszük, akkor az érem másik oldalán ott vannak a nők – akik hatalmas mennyiségű öngyilkos energiát tudnak felhalmozni. Ez ellen harcolni pedig, bizony, nem egyszerű!

Nemrég a női kitartásról szólt e webmagazinban egy írás, ami egy pozitív dolog. Ám, létezik a kitartóan önpusztító nő is! Ez az a női típus, akibe időről időre sok férfi összefut, és akivel képtelenség kapcsolatot kezdeni, miközben a nő maga szeretne már nagyon egy párt, szerelemet, társat találni.

Nos, ez a típus a Randizhatatlan!

Egy olyan harmincas nő, akihez életében még nem szólt pasi komolyan. Nem szüzekről van szó, sőt, a nő történetében biztos volt egy-két pasi, akivel rövid ideig valamilyen viszonyba, liézonba keveredett. De azok csak rövid ideig tartottak és nem voltak komolyak. Legfeljebb régi, kamaszos „próbáljuk ki egymást, ha már nincs más” típusú kapcsolatokban volt része. A lényeg, hogy komoly szándékú pasi, akinek ő, és csak ő, kellett volna, nem nagyon adódott.

A Randizhatatlan általában dekoratív, vagyis a mell-csípő-derékbőség alapvetően rendben van. Viszont van valami, ami nem vitte a csajok élvonalába. Ez lehet egy nagy(obb) orr, elálló fül stb. Sokszor nem is a külsőről van szó, hanem valamilyen belső tulajdonságról, például introvertáltság, csendesség. Mivel a jelenlegi világ értékrendszere azt tartja, hogy aki hallgatag, az már rögtön balga is, ezért a hölgyünk soha nem került a harsányabb társaság középpontjának a közelébe sem.
Így telt el 30-33 év, s akkor egyszer csak jön egy Jancsi, aki őt szépnek, izgalmasnak, értékesnek találja, és úgy gondolja, hogy lehozná néki a csillagokat is az égről. Meg is közelíti a hölgyet egy burkolt vagy nyílt randiajánlattal: „Ekkor, vagy akkor menjünk el mi ketten, együtt, ide vagy oda!”

Ekkor kettészakad a történet. Az első esetben az történik, hogy a Randizhatatlan nem ismeri fel a helyzetet, ezért nem tud mit kezdeni az ajánlattal. Egyszerűen nincs szocializálva ilyen helyzetekre. Mivel férfiak őt, mint NŐT, valódi érzelmekkel még nem közelítették meg, nem hívták randizni, és legfeljebb a fiúknál csak haver-csaj státuszban volt, hogy azok eljuthassanak rajta keresztül egy másik, bögyösebb, kisebb orrú csajhoz, ezért nem tanulta meg, hogy az ilyen invitálás valójában egy randira való hívás. Nem tudja, hogy ilyenkor csak annyit kellene mondania, hogy „Ok, menjünk!” – és megnyílik az út a férj, család, boldog élet, gyerekek, unokák felé.

Szóval, ahelyett hogy kimondaná azt a két szót, amin talán az élete boldogsága múlik, a következő jövőgyilkos mondatokat préseli ki magából:
a.) Nem érek rá, mert már a barátnőmnek megígértem, hogy vele találkozom!
Azt nem látja át, hogy ugyan a barátnővel iszogatni a szantálfüsttel átjárt teázók mélyén jó, de a barátnő nem fogja a tenyerén hordozni, nem fogja romantikus sétákra vinni, nem lesz a férje, a gyerekei apja stb. Tehát, dobja a randit azért, hogy megbeszéljék, hogy miért nem lehet randizni. Tetszik érteni a paradoxont, ugye?

Amellett, az a barátnő, aki nem érti meg ilyenkor, hogy őt akkor, abban a szituációban miért hanyagolják egy pasi miatt, az nem is barátnő. A szingli barátnőkkel egyébként is vigyázni kell, mert a nők amellett, hogy szépek, önzők és gonoszak is tudnak lenni. Nagyon szeretnek maguk mellett egy olyan embert, aki tőlük, ha csak egy picivel is, de lúzerebb, testesebb, magányosabb, szerencsétlenebb. Gyakran előfordul, hogy a Randizhatatlanunk barátnője abba a cukormázas dumába csomagolva az irigységet, hogy „Csak féltelek, nehogy csalódj!", elkezd dolgozni a kapcsolat kialakulása ellen. Egyébként, ugye, a Randizhatatlannak összejönne a pasi, és ekkor a barátnő lenne az, akire szánakozással lehet nézni.

A második válasz:
b.) Nem érek rá a hosszú hétvégén, mert hazautazom a szüleimhez Rimaborzasztóra. Anya otthon már süti a sóskás pitét.
Ilyenkor fel kellene hívni a szülőket és azt mondani: „Anya, tudom, hogy te már leszedted a sóskát a pitéhez, és a tésztát is bedagasztottad, de előállt egy helyzet. Két dolog közül választhatsz: vagy hazamegyek a pitédhez és otthon szénné unatkozom magam, vagy az olyannyira áhított unokáid projektjének az előkészítésén dolgozom!”

Abszolút biztosan tudom, hogy ilyenkor a becsületes rimaborzasztói nagymama-jelölt azonnali hatállyal megtiltja a harmincas szingli lányának, hogy a szülőfalu 100 km-es körzetébe betegye a lábát. Kivétel, ha a vőjelölttel együtt érkezik, akinek azonmód össze is készít 25 kg pitét, hurkát, rántott csirkecombot.

A másik eset, amikor a Randizhatatlan 13 éves korában kiragasztotta a szobája falára a Take That és Brad Pitt poszterét és az azóta ott van. Mentálisan és/vagy talán fizikálisan is. Most is nedves szemekkel tekint a poszterekre, és arról álmodik, hogy Brad egyszer dobja Angelinát miatta!

Ilyenkor ránéz a teljesen normális, komoly szándékú férfira, aki őt randira invitálta, és azt gondolja „Óh, de hisz ő nem Brad Pitt! De hát, nekem olyan pasi kell, aki legalább 80%-ban Brad Pitt, vagy az a pasi a Hugo Boss plakátról. Az igaz, hogy én sem vagyok Angelina Jolie, de olyan delúzióban élek saját magammal kapcsolatban, hogy ezt a normális pasit simán elutasítom és várom, hogy Brad becsöngessen hozzám!”

És elutasítja az a.) vagy b.) pontban jelölt módon. Teszi ezt, mondjuk, kb. ötször. Mire a pasi lelép és többé felé sem néz. Ezek után Randizhatatlan teleposztolja az összes közösségi oldalt, hogy milyen borzasztóak a pasik, hogy nem mernek kezdeményezni, és ha egy pasi igazán szeret, akkor kitartó és nem adja fel a 6-113. elutasítás után sem!

Férfiként az ilyen nőnek egy dolgot lehet üzenni: „Nagyon boldog szingliségben eltöltött következő 40 évet kívánunk!”

Hozzászólások

k, 18. 08. 2014 11:28:54

nem tudom hogy sírjak e vagy nevessek de van ilyen nö

Krisztina, 18. 08. 2014 13:43:11 Nem értek egyet

Én nem tudom, engem szörnyen elszomorítanak ezek az írások, meg ezek a történetek is. Elmondom, hogy én hol látom a problémát, bár a Times vagy a Business Insider is naponta ír arról, hogy a “Millenials” generáció mennyire szerencsétlen, pedig a túlragozáson túl én csak azt gondolom, hogy egy rakat anyagilag, állásilag bizonytalan ember bolyong kint és persze, hogy nem tudja, hogy hogyan oldja meg a párkapcsolati gondjait. 2 évet éltem más földrészen, más férfiak között, és be kell, hogy valljam, hogy sokkal jobban éreztem magamat. Hogy miért? Azért, mert ott valahogy a férfi egy kicsit még hagyományosabb szerepben van, családfenntartó, eleget keres, és ettől önbizalma is jobban van. Ezek mellett arról is van fogalma, hogy hogyan kell a baltát megfogni, és nem fog rögtön az Arany Oldalakért nyúlni, ha ki kell cserélni egy villanyégőt. Magyarországon ezzel szemben, ahogy végignéztem a férfiakon, nagyon sajnáltam őket. Multiban dolgoznak, a pénz, amit keresnek, nem rossz, de arra nem elég, hogy mondjuk nyugati színvonvalon gondoskodjanak a családról. Látom ezeket a 40-es managereket a multiban. A munkáról, amit csinálnak, ők is tudják, hogy értelmetlen, hozzáadni túl sokat nem kell, csak az embereket lefelé nyomni, de nem lehet kiszállni a kocsi meg a lakás miatt, meg az életszínvonval miatt, amit meg lehet belőle engedni, meg amihez hozzászokott a család. Nem is tudnak olyan magabiztosan udvarolni, nem tudják, hogy hogyan kell úriembernek lenni, mert nem tanította meg őket senki. Apukájuk átlagos ember volt, anyukájuk boldogan főzött mellette, nagyobb probléma sem volt a panellakást, meg a kis kelet-német kocsit megszerezni a szocializmusban. Ők is érzik, hogy a régi modell már nem működik és egy mai csaj már nem vesz be akármilyen vackot (főleg, hogy ő maga ugye mellé gondtalan babázós éveket nem igazán tudna felmutatni,mert a szűkös erőforrások mellett hamar vissza kellene menni dolgozni), mert már nem köteles mindent elviselni, de azt nem tudják, hogy hogyan kell másképpen csinálni. Próbálkoznak az egyenlősdivel is meg minden, de valahogy nem igazán a sajátjuk, meg igazából nem az egyenlősdi hiányzik, hanem a magabiztos úriemberek jelenléte. Az egy kicsit más mint a nemtelen egyenlők együttélése, mert én ezt most valami ilyesminek látom. Én sajnálom, hogy nekem kemény csajnak kell lenni, és azon agyalni, hogy hogyan tudnék külföldre költözni, és sajnálom, hogy ez az életforma olyanná deformál, amitől félőnek tartom, hogy egy úriember meg már engem nem akarna, mert már túl okos, túl talpraesett vagyok. Idén novemberben 30 leszek és jobban örülnék ha elfelejthetném már én is, hogy hogyan kell villanyégőt cserélni, mert tudom, hogy valaki ezt meg tudja csinálni. Egyszer panaszkodtam erről egy angol ismerősömnek, aki azt mondta (50-es pasas), hogy “tudom, hogy mire gondolsz. Magyarországon a férfiak ma olyanok, mint Angliában 20 évvel ezelőtt.” És én ezt látom a szemükben. Sajnálom őket, és átlagos Jánost én is visszautasítanám, mert én nem ilyen életre vágyom, én szeretném, ha tisztelhetném a férjemet, és ő is tisztelné magát.

Picurka, de erős, 18. 08. 2014 15:35:50 Re: Nem értek egyet

Mindenki meséken nőtt fel. Ezek egytől egyig arról szólnak, hogy micsoda kemény legény a férfi, baltát ragad, dolgozik, meg közben olyan érzékeny és érzelmes tud lenni, mint egy tizenöt éves tini. Asztalra csap, nagyon tudja, minden helyzetben mit kell, és pelenkát is cserél, mert úgy imádja asszonyát. Hát egy nagy kakit, azt! Már elnézést. Nincs ilyen férfi és nem is volt soha. A régi nők abban különböztek a maiaktól, hogy dolgoztak, összeszorították a fogukat, elviselték a férfit, aki helyettük döntött, és aránylag korán meghaltak. A tiszteletről annyit, hogy minden párkapcsolatban kölcsönösnek kell lennie, nem pedig egyoldalúnak. Sajnálom azokat a nőtársaimat, akik számára a villanyégő-csere férfimunka. És sajnálom mindazokat a nőket, akik úgy hiszik, attól lesznek nők, ha elájulnak egy férfitól, és attól lesznek nők, ha a férfi dönt helyettük. Hála Istennek meg a fejlődésnek ennek az ideje lassan lejár. Hála Istennek sok értelmes nő van, aki vállalja a saját életéért a felelősséget. És ha ön, kedves nőtársam egy kemény vagány pasasra vágyik, akit tisztelni kell, javaslom, hogy válasszon egy mohamedán vallású férfiút. Rövidke idő múltán térden állva könyörögne egy magyar pasi után. Ha pedig nem, akkor úgy kell magának!

Kata, 18. 08. 2014 16:48:44 Re: Nem értek egyet

Krisztina, igaz amit leírsz de azt nem értem, hogy jön ez ehhez a cikkhez. Szerintem az amit írsz egy teljesen más sztori. Ez itt arról szól hogy a nők között vannak olyanok akik elrontják a saját életüket és nem arról hogy milyenek a férfiak.

Corina, 18. 08. 2014 16:55:15

én ezen sírva röhögök és közbe pár barátnőmre gondolok akik pont ilyenek. nagyon király ez a cikk