Mi ezzel a baj?

Nagy Erika  2009.10.9. 13:41

Mikor az embernek gyermeke, vagy unokája születik, olyan szépen megálmodja, hogy ha nagyobb lesz, milyen ruhába fogja öltöztetni.

Hogy a haját megnöveszti és minden nap más frizurát csinál neki, hogy fodros-bodros ruhácskákat vásárol, persze csak akkor, ha lányról van szó és az összes babát megvásárolja, mert ugye a mi életünkből ez kimaradt, vagyis csak a filléres gumibabának jutott hely. Azaz pénz.

S hogy az álmok nem mindig teljesülnek, az ugye nem meglepő. Mert, attól, hogy lányról van szó, még nem biztos, hogy nem a sportos és kényelmes ruhát szeretné. Szeretné? Egyenesen követelné! S mikor babát veszel, csak néz rád, és azt mondja unottan, hogy köszi, majd elgondolkodsz, főleg azután, hogy megsúgja, autónak jobban örült volna. S ha még távirányító is lenne hozzá...!

Majd megveszed az elsőt, mert hát miért is ne, ha erre vágyik a gyermek? Majd jön a másik, harmadik, s egyszer csak azt mondod: elég! Ez azért mégsem járja! Vagy: ha már sport, akkor a lányok esetében a kézilabda jön szóba. Hogy miért, azt nem tudom, de ez van. Mert ugye a gyermeknek le kell vezetnie a fölös energiáját. De mi van akkor, ha egy lány, aki egyébként tökéletes babaarccal, gyönyörű derékig érő hajjal azt mondja, őt inkább a foci érdekli. Fociii? De miért? Csak. Mert az jobb. Hogy miben, azt nem tudja, azt azonban igen, hogy hozzá az áll közelebb. S mit tesz ilyenkor a szülő vagy a nagyszülő? Mindent. Beíratja edzésre, vállalva a plusz megterhelést, mert nem mindenkinek adatik meg, hogy helyben legyenek a foglalkozások, utazni kell több tíz kilométert, meg persze megvárni, míg haza nem jöhet a gyermek Azt, hogy egyedül utazzon, ki meri megengedni? A mai közbiztonság mellett?

Majd amikor elmeséled barátaidnak, ismerőseidnek, hogy hova hordod a gyerkőcöt, s azt tapasztalod, hogy marslakónak néznek, vagy zombinak, te is meglepődsz. Nem érted a kiváltott reakciót. Miért ne? Mi ebben a meglepő? A példát a felnőttek mutatják a gyerekeknek. Mit látnak a tévében, mit olvasnak az újságban? Például, hogy ma már a nő is hord nyakkendőt, hogy akkora bicepsszel rendelkezik, hogy a legtöbb férfi lányos zavarában elpirul mellette, hogy kamiont vezetnek, és nem is rosszul, hogy bokszolnak profi szinten…

Kell még csodálkozni? Nem. Legalább is én már semmin sem lepődök meg. Ilyen időket élünk. Nekem csak az számít, hogy ne én akarjam, ne én erőltessem és ne azt, amin én szeretnék. Ha megunja, vagy rájön, hogy mégsem erre vágyik, akkor nem érhet vád.

Mert ki fogja nőni, mint ahogy én is azt tettem. Igaz, én nem fociztam, de másztam kerítésre, meg fenn is akadtam, ajaj, ki tudja hányszor, amiért persze meglett a büntetés is. Nekem mindig rövid hajam volt, fiúnak is nézhettek, gyakran úgy is viselkedtem, de egyszer ennek is vége szakadt. Hogy mikor? Akkor, amikor elért a szele az első szerelemnek. Jóanyám visszasírta az én fiús korszakomat, s egy idő után összeszedte a valamit alig takaró szoknyácskákat, kijelentve, hogy divatba jött a midi. Meg a smink készletemet, mert nem tudta elviselni, hogy úgy nézett ki a szemem, mintha valaki ököllel csapott volna a szemem közé.

Két véglet. Az egyik, amikor fiús egy lány, a másik pedig mikor már túlságosan is nőies. Ezen a létrán át kell menni. Nincs baj ezzel, talán csak akkor kell aggódni, ha egy lány vagy egy fiú egy bizonyos kor után még mindig furán viselkedik. Ezt, ugye nem kell elmagyaráznom?

Hozzászólások

@

Küldés