Életművészet

Molnár Miriam 2007.6.18. 9:23

Az életművész szónak meglehetősen negatív a konotációja manapság.

Pedig szerintem a legnagyobb művészet az, ha az ember olyan életet tud kialakítani saját maga számára, ami boldoggá teszi.

Mert ha az ember boldog, akkor általában a közvetlen környezete is az, főleg, ha az ember nő, anya, nagyanya, dédanya, testvér, stb. És ha a környezet boldog, akkor az kisugároz a közvetlen környezetben élő emberek környezetére, és így tovább.

Nem csak a „magas” művészet művészet, hanem minden olyan tett is, amelyben van egy kis „isteni szikra”. Ez lehet egy teljes szívvel megírt levél, egy tepsi finom sütemény, egy megkötött pulóver, egy gyermek rajza, vagy gondosan kiválasztott ajándék.

A nők szerencsére értik, hogy a mindennapi, legtöbbször hálátlan feladatokban is van olyan, aki művészetre fejlesztette ki képességeit. Mert: nem mindegy, hogyan mossuk el a tányérokat és fazekakat (az aljukat és szélüket is); nem mindegy hogyan teregettjük ki a ruhákat (a vasalásnál tudjuk meg); nem midegy hogy rendezzük el a ruhákat a szekrényben (ha helytelenül, összegyűrődnek, mielőtt felvennénk őket); hogyan tároljuk élelmiszereinket, vagy hogy van-e otthon elég WC papír...

A főzést és a takarítást is lehet magas fokon művelni, és azokon az embereken, akik veszik a fáradságot és figyelmet, illetve energiát fektetnek ezen tevékenységekbe, ez rögtön észre is vehető. Már ahogy kezükbe veszik a szeletelni való hagymát, vagy ahogy elkészítik a felmosó vizet, már abból lehet tudni! Persze az ilyesmit csak az veszi észre, aki jó megfigyelő, mondhatnám, a megfigyelés művésze, és a nők gyakran azok, mert nem csak egy háztartás sikeres vezetéséhez, hanem a gyerekneveléshez is feltétlenül szükséges, hogy észrevegyünk minden apró kis árulkodó részletet.

Az írok is, az újságírók is jó megfigyelők szoktak lenni, és ha műveszetre fejlesztik képességeiket, nem csak informálnak, hanem megérintik az emberek szívét, talán még sorsukat is, és ez számukra a legnagyobb jutalom.

Minden igazán nagy „művész”, aki nem -- mint ahogy ezt a magyar szó sugallja --, mű (nem természetes) vészeket (katasztrófakat) alkottak, hanem az emberiség számára értékes műveket – szóval ezek a művészek mind azt nyilatkozták, hogy nem is ők alkottak, hanem valami emberfeletti erőnek lettek a csatornái. És ez így is lehet. Nem csak a festészetben, hanem minden másban, amit csinálunk, lehetünk egy magasabb szintű csatorna eszközei. Ettől lesz finomabb az étel, káprázatosan tiszta a ház, élvezetes a könyv, szerető a gyermek, vagy agyonhordott a pulóver.

Nem kell sikeres „műalkotásokat” gyártanunk ahhoz, hogy műveszek legyünk. Elég, ha az életünk tele van igazi, szeretettelljes alkotásokkal.