Itáliai dívák és házisárkányok

Kottra Éva 2010.6.21. 8:23

Az erősebb nem, vagyis a női nem tűrőképessége és akaratossága nem ismer határokat.

Cleopátrától kezdve egészen a mai francia Premier Dameig a történelem sokszor bebizonyította, hogy a világ két dolog körül forog: hatalom és szerelem; még egyszerűbben a sok pénzt és az intelligens nők körül. A kettő egyben pusztító erővel bír. Még jó, hogy Vénusz esetében a természet gondoskodott az egyensúlyok rendezéséről, s irigységgel is megáldotta őt, így „szanaszét” nem okoznak különösebb gondot hímnemű társaiknak – de ha egy nap összefognak, jaj a kandúroknak!

A vezető pozícióban működő nő, tudjuk jól, tökéletes munkát végez, de nem egyszer, túlságosan szigorú természete banális dolgokon megakad, melyet főleg nőtársaival szemben alkalmaz. Még a legünnepeltebb művésznők sem viselik el egymás közelségét; mint például Sophia Loren, Gina Lollobrigida, Monica Bellucci és Mariagrazia Cucinotta, az Olaszországot képviselő isteni dívák, akiknek erős karakterük, mediterrán vonásaik, vonzó nőiességük és érzéki mozdulataik a világ minden táján elismerésre találtak. Gondoljunk csak bele: egy férfi köztük porszemmé válna! Kerek nőiességük anyai melegséget áraszt, ugyanakkor, alárendelő tekintetük minden hímneműt tiszteletreméltó viszonyulásra késztet. Sofia elsöprő egyénisége egymagában is elegendő, míg Lollo karmai elől jobb, ha mindenki menekül. Bellucci franciás-méltóságteljes magatartása egyszerűen lefegyverző, és Mariagrácia göndör fekete haja és „harapós” fogsora ellen sincs mit tenni.

Általában beszélve: mivel Olaszország hosszában nyúlik el a kontinensen, övezetein belül az alpoki kontinentális klímától egészen a szardíniai sivatagos partokig sok arculattal találkozhatunk. Mindez alkotó, formáló hatással bír az élőlények kialakulásában, az emberi lényt is beleértve. A népek kultúrájának eredetét és szokásaikat a természet, a hőmérsékleti viszonyok, hegyek, völgyek, folyók és tengerek, sőt még a többé-kevésbé burjánzó növényzet is meghatározza. Mivel a nő sokkal érzékenyebb, a hangsúly még erőteljesebben mutatkozik meg nyughatatlan természetünkben. Míg az északi nő hideg természetű, karrierista és szigorúan vigyáz vonalaira, déli hontársaik melegen befogadóak, inkább háziasszonyok és nem szívesen vonják meg maguktól az élet örömeit.

Olaszorzágban nincs szükség szárnyaló képzeleterőre, hogy elképzeljük vajon milyen is lenne a világ a túl hosszú nadrágot viselő dámákkal. Bár az olasz férfi „ketrecén” kívül igazán nagy kópénak tűnik— de csak csak addig, míg valamelyik nőnemű családtag nincs a közelében. Ilyenkor a legtöbbjük ártatlan báránnyá változik. Igazán visszataszító látványnak tartom, amikor nőtársaink óvodás gyermekként kezelik férjeiket, az idős hölgyek pedig örök láncon tartják „bamboccioni”-fiaikat. Erre leginkább a bevásárlóközpontokban figyelhetünk fel, amikor ösztöneinket kevésbé szeretjük kordában tartani. De Marsot sem kell félteni, amint egy pillanatra megszabadul házsártos asszonyemberétől, édes keblekben vigasztaltatja magát, csöndes és kényelmes bosszút állva a megalázásokért. A sokszor házisárkánnyá vált feleséget ezért könnyedséggel cserélik le a melegszívű és vonzó (olasz) férfiak.

Mivel minden akciót reakció követ: jobb ha elhisszük, hogy nőiességünk, ápoltságunk és magabiztosságunk megtartása a legfontosabb feladat, hogy egyensúlyban tudjuk tartani életünket.

Eva Kottrova