Versengés

Póda Erzsébet  2010.7.1. 13:36

Hogyan is lehetnének a nők szexi vadmacskák és tisztes családanyák egyben?

Mi lenne, ha nőuralom lenne – úgy gondoltuk, június havában ezt a témát dolgozzuk fel, kicsit humoros felfogásban. Viszont amikor a cikkek megírására került sor, több kolléganőnk is úgy döntött, nem kapcsolódik a véleménykifejtéshez. Beszélgetéseink közben kiderült, egyesek szerint minden jó így, ahogy van. Mások szerint sokkal rosszabb lenne, ha a nők kerülnének a kormánykerékhez, hiszen lám, milyen utálatosan tudnak viselkedni egymással…! Meglepetésemre még azok a nőismerőseim sem bíznak, vagy bíznának a női vezetésben, vagy szeretnének női főnököt, akik pedig egyébként fennen hangoztatják: ők bizony egyenrangúak férjeikkel, meg úgy általában a férfiakkal. Sőt még azok sem, akik maguk is sikeresek, vagy vezető pozíciót foglalnak el a munkahelyükön vagy a családban. Íme, gondolataikban mereven uralkodik a nézet, hogy a férfi „több”. Hogy mégiscsak jobb, ha a férfi mondja meg, mit és hogyan kell csinálni, jobb egy férfi főnököt körülugrálni és kiszolgálni, mint egy nőit – hiszen egy férfi mégiscsak jobban tudja...

A patriarchális rendszer azt jelenti, hogy egy kisebbség (férfiak) uralkodik a többség (nők) felett: ez a többség az alárendelt, „a második nem”. A társadalmi szerepek évezredesek, mélyen gyökeret vertek az emberi tudatban, néha azt hihetnénk, már a génjeinkben is kódolva vannak, olyannyira ragaszkodunk ezekhez a sztereotípiákhoz. Persze az embernek, úgy általában, kényelmesebb, ha megmondja neki valaki (vagy valakik), hogy mit tegyen, mit tehet. Hiszen ezáltal nem olyan nyomasztó a felelőssége súlya.

Kis túlzással és némi általánosítással a nők sokáig egyáltalán nem rendelkeztek szabad akarattal. A törvény előtt nem léteztek, és még a legalapvetőbb dolgokban sem volt döntésjoguk. Ma már persze más a helyzet, viszont a sok felszín alatt működő sztereotípia, tudatlanság, hiedelem és álszent viselkedési elvárások miatt ma sem lehetnek önmaguk. Leginkább olyan szerepeket játszanak, amelyekről azt gondolják, azt kell játszaniuk, vagy olyasmit tesznek, amit senki sem vár el tőlük. A média (melyről tudjuk: hatalom) például megkívánja tőlük, hogy akcióra mindig kész szexi vadmacskák legyenek vékony derékkal, feszes keblekkel, csábító ajkakkal. A társadalom meg azt követeli, szüljenek mielőbb gyerekeket, legyenek tisztes anyák, jó feleségek, mert hiszen a legfőbb érték a szeretet és a család – a nők pedig ugye érzelmi lények, akiknek feladata a család összetartása. Ezeknek az ellentmondó elvárásoknak már most megnyilvánulnak a következményei: a lányok/nők mindamellett, hogy komplexusaikkal küszködnek, kihívóan viselkednek – közben semmi mást nem akarnak, csak megfelelni és tetszeni a fiúknak, és megfelelni a hamis elvárásoknak. A fiúk/férfiak számára meg egyre riasztóbb ez a fajta női viselkedés – holott éppen ők azok, akik (a reklámok szerint), ilyen nőkre vágynak…

(Ami a nők „érzelmiségét” illeti: ők is emberi lények, tehát éppúgy értelmi ÉS érzelmi lények, mint a férfiak. Egy újabb skatulya, amelybe előszeretettel rakják magukat maguk a nők is.)

Hogy milyen lenne, ha a nők uralkodnának? Talán színesebb lenne a környezetünk, barátságosabbak lennénk egymáshoz, és nem lennének háborúk…? Ha egy hirtelen gombnyomással megváltozna a világ, és holnaptól tényleg a nők uralkodnának, igen, egész biztosan színesebb lenne a környezetünk: szebb, érdekesebb, másabb. De valószínűleg nem lennénk egymáshoz barátságosabbak, tekintve például az iskolás lányok közti áskálódást és gonoszkodó civódásokat, vagy a nők munkahelyen való egymás elleni intrikáit, meg az anyós-meny viszályokat... És háború is lenne – bár nem a szó eredeti értelmében. Mert a nők továbbra is harcolnának egymással, ugyan nem élesre töltött fegyverrel, hanem azokkal a kifinomult fondorlatos lelki módszerekkel, melyeket a patriarchátus alatt voltak kénytelenek elsajátítani.

Nőuralomra csak azért lenne szükség egy rövid időre, hogy egy kicsit megmutassuk a férfiaknak, milyen szemszögből látjuk, láthatjuk most, mi nők, a világot, milyen helyzetben vagyunk. S ha a nők tudatosítanák és megértenék, hogy ők tényleg egyenrangúak a férfiakkal, egyedül is megállják a helyüket az élet bármely területén (legyen az az anyaság vagy a matematika tudománya), hogy nincs szükség az egymás közötti rivalizálásra, sem a versengésre a férfiak, mint uralkodó réteg kegyeiért -- egy csapásra minden megváltozna.

Ha viszont a nők megtanulnának összetartani, racionális (és nem csak érzelmi alapokon álló) döntéseket is hozni, szolidárisan viselkedni egymással, akkor nem is lenne szükség nőuralomra, mert magától helyreállna az egyensúly.

Hozzászólások

@

Küldés