Anya pihen

Madarász Ildikó  2008.9.14. 19:41

Idén nyaraltunk. Már alig vártam, hogy kipihenhessem magam.

Persze jó előre megszerveztem. A nyaralás előtti napokban megpróbáltam mindent elintézni, hogy nyugodtan henyélhessek a napon. Mindent kimostam, levágtam a füvet, eltettem a meggyet, lekvárt főztem a málnából, szóltam a szomszédnak a virágok és a kutya miatt, utóbbit jól megfürdettük. Kisebb nagytakarítást hajtottam végre a lakásban, mert ugye, ha jön a szomszéd locsolni, nehogy már azt gondolja, hogy én nem vagyok tökéletes háziasszony. Kivasaltam, és meglátogattuk a dédit. Elhatároztam, hogy az idén tényleg pihenek, és nem főzök a nyaralás alatt, inkább vettem fel fizetéselőleget, hogy a tíz nap alatt, napi szinten, legalább egyszer mások főzzenek ránk.
De mivel én olyan rutinos vagyok, gondolok a másik főétkezésre is, és még éjjel (mert, már csak ekkorra maradt időm) összeütöttem egy lecsót, kisütöttem egy kis oldalast, feldobtam egy pörit, és figyelve a változatosságra, meg persze most van szezonja, főztem egy kis borsófőzeléket. Kihűlés után persze lefagyasztottam.
Már szinte mindennel végzetem, a fáradságot nem is érezve – pedig már alig álltam a lábamon – összepakoltam. Mindenkinek, ami kell. Nem tudom említettem-e már, hogy két fiam van. Hát tőlük legfeljebb majd csak reggel, ha felkelnek, kérek beleegyezést az általam becsomagoltakra. Az összecuccolás úgyis rám maradt. De ez cseppet sem vette kedvemet, mert holnaptól nyaralunk, illetve mától!
Két óra alvás után úgy pattantam ki az ágyból, mintha legalább háromnapos wellness után volnék, frissen, fitten, és elégedetten. A szemem alatti fekete táskák meg majd holnapra elmúlnak, mert akkor már ezerrel nyaralunk.
Az autóba szigorúan a párom pakol, mert ennek ő a mestere, én csak a szememmel követem az eseményeket, az agyam meg olyan sebességre kapcsol, hogy szinte szédülök bele. Mindent elraktam? Tamás kedvenc fehér nadrágját is? Ellenőrzöm. Egy gyors vasalóhűtés, még a következő havi csekkeket is a kistáskámba szuszakolom, majd miután rájövök, hogy rossz ridikült választottam, gyorsan átpakolom egy „kétkezes, könyékiges”-be, és már suhanunk is. Szerencsére az utazás jól telt.
Miután a szállásra értünk, kipakoltunk, megegyeztünk a szobákon – no, ez elég nehezen ment – én elpakoltam a fiúk cuccait, és alig vártam, hogy megkezdődjön a nyaralásunk. Megéheztünk. Elhatároztuk, hogy feltérképezve a terepet, vendéglő után nézünk. Kicsit fáradt voltam, ám egy kis séta ugye senkinek sem árt: hát menjünk! Mentünk is, találtunk is, de már alig vártam, hogy visszaérjünk, mert az ágyat szerettem volna a leginkább kipróbálni, és nem csak azért, hogy milyen is rajt a fekvés… Majd holnap tényleg elkezdek pihenni.
S a holnapból ma lett, a mából holnap, majd tegnap, és semmi másra nem vágytam, csak hogy elkezdődjön az én nyaralásom…!
De az én napjaim a következőképpen folytatódtak:
Mihelyt a fiaim kinyitották reggelenként a szemüket (úgy hét körül) már olyan célzatosan kezdtek el mocorogni, hogy még esélyem se legyen tovább aludni, hiába alszom a másik szobában. Aztán meg belekezdtek, először csak érdeklődve, hogy mikor eszünk, mert ők már baromi éhesek, aztán ha nem reagálok elég hamar, akkor erélyesebben közlik, hogy lassan már éhen halnak. Természetesen olyanra volt gusztusuk, ami épp nincs a frigóban, és nem, nem felelt meg nekik a tegnapi maradék kenyér vagy zsemle (pedig este fél tizenegykor vettem frissen, forrón a hiper-szuperben) nekik friss kell.
Szóval még csak reggel fél nyolc, de már mentem a közeli kisboltba reggelinek valóért. Persze egész reggeli alatt azon vitáztak, hogy hova menjünk, holott a legszívesebben visszafeküdnék még szundizni egyet, de az kizárt: menni kell!
Hol ide, hol oda. Általában mindig valamilyen fürdőhelyre.
De nehogy azt gondolja bárki is, hogy szépen feküdtem a napágyon a hasamat süttetve! Azt majd hatvanévesen. Most, mikor még talán számítana, milyen árnyalatú a bőröm (mert, mint tudjuk a sötét árnyalat slankít), ez csak meddő álomkép, mert nálunk az folyt, hogy:
– Mikor megyünk a sodró medencébe?
– Anya! Van már egész óra, mert tudod, akkor megy a hullám? Jössz te is? Gyereee! Nem, én nem megyek egyedül!
– Megyünk csúszdázni apa? Nem erre gondoltam, a kintire!
– Nem akarok a melegvízbe menni! Az csak nénikéknek való!
– Éhes vagyok! Éhesek vagyunk!
– Nem, nem kell lángos, palacsintát szeretnék! Nem tudom, hogy hol lehet kapni! Gyere, keressünk!
– Fázok!
– Melegem van!
– Fagyit is szeretnék a trambuli után! Apa adj pénzt! Nem megyek be érte az öltözőbe! Anya menj be, légyszi, légyszi, légyszi.....
– Labdázzunk! Nincs elég hely! A Balcsi sokkal jobb! Most már menjünk haza!
– Borzasztóan áll a hajam, én így nem is megyek emberek közé, Áki add kölcsön a sapid ! Áki add oda!
– Anya, Tomi el akarja venni a sapkám! Anyaaaa!!!
– Éhesek vagyunk! Éhesek vagyunk!! Éhesek vagyunk!!
Kábé így zajlott egy kis kiruccanás a pihenés jegyében, és a fenti részlet még csak négy órát ölelt át…
De már megjöttünk. Háromnapi mosás és pakolás után kezdtem magamhoz térni...
Tényleg sokfele jártunk, sokat láttunk, a fiúk tele élménnyel. A kirándulás után azt terveztem, majd a következő héten megpihenek, mert mennek a nagyihoz egy hétre. Akkor csak ketten leszünk itthon a férjemmel. Ám a férjem egy napon megpendítette, ha már úgy is ketten leszünk hét napig, akkor kihasználva az alkalmat, hipp-hopp két nap alatt kifesthetnénk a nappalit meg a konyhát. Azután még mindig rengeteg időnk marad a pihenésre.
– Jaaajjj, ne már...!!!

Hozzászólások

@

Küldés