A neorealizmus filmmágusa


Angyal Sándor  2010.1.29. 5:30

Összesen kilencven év telt el azóta, hogy Federico Fellini meglátta a napvilágot az olaszországi Riminiben…

…viszont több mint 16 éve már annak, hogy eltávozott közülünk ez az utánozhatatlan filmóriás. A 20. század második felében megjelenő neorealizmus jegyében kezdett alkotni. Édesapja Urbano Fellini azt szerette volna, ha fia jogász lett volna. Egy alkalommal azonban a lázadó fiatal megszökött egy vándor-színtársulattal, és a család egy jó barátja vitte őt haza. Mindössze 17 éves volt, amikor Firenzébe ment és a 420 nevű vicclapnál kezdett el dolgozni, ahol képregényeket rajzolt. Előszeretettel művelte a rajzolás minden ágazatát. 1938-ban került Rómába, ahol újságírással foglalkozott. Többek közt a Popolo di Roma rendőrségi rovatánál dolgozott, majd a Marc’ Aurelio nevű vicclaphoz került. A háború végéig több forgatókönyv társszerzője volt. 1943-ban feleségül vette Giulietta Masinát, akivel Cico és Pallina című film forgatásán ismerkednek meg. Mesterének Roberto Rossellinit tartja, akinek 1944 és 1953 között csaknem minden filmjében közreműködik. A közös munka és barátságuk hatására érlelődik meg benne az elhatározás, hogy filmrendező szeretne lenni. Álmát valóra is váltotta, nem is akárhogy.

Alkotásának 40 éve alatt összesen 24 egész estés és 3 rövidfilmet hagyott hátra az utókor számára. A filmszakma legnagyobb rendezői közt tartják számon, és ő építkezik leggyakrabban önéletrajzi elemekből (Róma, Amarcord). Szinte teljes mértékben kitárulkozik a nagyközönség előtt. Azonban nem a lélek mélységeit vizsgálja műveiben, inkább a kollektív fantázia világának tobzódó képeit jeleníti meg. Talán éppen ennek tudható be és köszönhető, hogy Fellini filmjei komplex képet mutatnak a 20. századi Olaszország mindennapjairól. Kétségtelen, hogy hatalmas részt vállal ebből a bemutatásból az Édes élet (La dolce vita), mely az akkori felső tízezer életéről nyújt reális portrét számunkra. Éppen így van ezzel az Amarcord is, mely az akkori fasizmus súlya alatt élők mindennapjait mutatja be. Az egybehangzó nemzetközi filmkritika véleményezése alapján azonban mégiscsak a Nyolc és fél Fellini legreprezentatívabb alkotása.

Életművéért 1993-ban Oscar-díjjal jutalmazták. Szerencsétlenség a szerencsében az volt, hogy nem sokkal később egy agyvérzés miatt testének bal fele lebénult. A betegségéről és halál közeli élményéről tervezett filmje sosem készült el, ugyanis ugyanebben az évben, október 31-én, halt meg. A tragédia után az UNESCO Fellini-díjat alapított. Szülővárosában pedig múzeum nyílt, melyet rajongói panzióvá alakítottak.

Fellini életműve egységes egész. Szatirikus, filozófiai és társadalmi érzékenysége segít neki mélyebben látni a dolgokat és a filmvászonra képezni azokat. Megjelenítési módja és a hangnem változik filmjeiben az évek során, épp úgy, ahogy a körülötte lévő világ is. Federico Fellini mégis mindvégig ugyanaz marad, egy mágus, aki elvarázsolta a mozgóképet.

Írásunk a Új Oxford filmenciklopédia, 2004. cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Híres női portrék

Tompa Orsolya

A képi ábrázolásnak számtalan fajtája létezik, de valamennyi maradandó emléket hagy bennünk.

2023.9.26.    2


Magyar névadási szokások

PR-cikk

A szokás, hogy nevet adunk újszülöttnek, állatoknak és dolgoknak, az egyidős az emberiséggel.

2020.8.4.   


Macik, akiket szeretünk (2)

Huszár Ágnes

Van-e híresebb medve a Földkerekségen, mint Micimackó a "csekély értelmű medvebocs"?

2017.7.18.    6


Macik, akiket szeretünk (1)

Huszár Ágnes

Nagy kedvencünk, a Tévé Maci, igaz története. Az esti mese hagyományát a televízió a rádiótól vette át

2017.5.10.    3


Szegények édessége: az egészséges kőtés

Huszár Ágnes

A hat felvidéki hungarikum közé tartozik a paprikás kattancs és a kőtés. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2017.3.29.  1    7


Idesanyám, indítsa el a farom!

Huszár Ágnes

A kurtaszoknyás falvak értékei: népviselete és hagyományőrzése. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.11.23.    40


A bényi kéttornyú templom és rotunda

Huszár Ágnes

A bényi templom és rotunda mellett valahogy közelebb kerül az ember a teremtéshez, az élet lényegéhez. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.10.4.    24


Kettőszázhetvennégy

Huszár Ágnes

Ennyi szóból áll a legősibb összefüggő magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd és könyörgés. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.6.9.  4    8


Felvidéki hungarikumok

Huszár Ágnes

Vajon mit takar a kőttés, kőtés, kattancs, hajtovány fogalma? (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.4.29.    21


Nők és vallások (5)

Kozma Eszter

A keresztény nő életéről, a rá vonatkozó szabályokról és szokásokról sokkal kevesebb információ lelhető fel, mint a többi vallás követőiről.

2014.2.7.    5


Nők és vallások (4)

Kozma Eszter

Az iszlámban a férfiak és nők megkülönböztetésekor kihangsúlyozzák azt, hogy a férfi és a nő egyenlő, de nem egyforma.

2014.1.15.   


Nők és vallások (3)

Kozma Eszter

A hindu vallásban a nő legfontosabb jellemzői a hűség, a férjhez való ragaszkodás és természetesen a tőle való függés.

2013.12.11.