Egyiptom művészete (1)

Bernád Emese  2003.9.3. 20:33

Az egyiptomi kultúra értékeinek felfedezése Napóleon nevéhez fűződik.

Egyiptomi hadjáratára magával vitte kora jelentős francia tudósait, akik sokat tettek a valamikori hatalmas és gazdag ókori állam megismertetéséért.

A Napóleon katonái által 1799-ben megtalált háromnyelvű szöveget tartalmazó kő alapján (a francia Champollion által 1822-ben) megfejtett egyiptomi képírás feltárta a többezer éves birodalom titkait és bölcsességét.

Egészen addig a görög-római örökséget tekintették az európai kultúra bölcsőjének. Csak a hieroglifák megfejtése után ismerték fel, hogy a fáraók uralma alatti Nílus-völgyi társadalom magas színvonalú kultúrával rendelkezett. Egyiptom lakói ismerték az öntözéses földművelést, fejlettek voltak matematikai ismereteik, ismerték a tízes számrendszert, gazdasági és csillagászati számításokat végeztek, az évet 365 napra osztották fel, és kimagasló művészeti alkotásokat hoztak létre.

A hegyek és sivatagok közé bezárt Egyiptom számára a Nílus jelentette a megélhetést és a gazdagságot, mert a folyó ismétlődő áradásai biztosították a földek termékenységét. A folyó völgyében jöttek létre az első kisebb közösségek, amelyek fokozatosan két birodalommá, Felső- és Alsó-Egyiptommá szerveződtek, s amelyeket Ménész király egyesített i.e. 3200 körül. Egyiptom történelmét (és művészetét) három nagy korszakra osztják, megkülönböztetve az egyes uralkodókat és uralkodóházakat: Óbirodalomra, Középbirodalomra és Újbirodalomra. Az egyesítő erő mindvégig a fáraó, akinek az ország egységének biztosítása volt a feladata, az ő udvarában összpontosult a kormányzás és a vallási élet.

Egyiptom hitéletének egyik alapeszméje az uralkodó istenítése volt: Hórusz földi képviselőjének tartották, ezért sólyom alakjában ábrázolták. Semmilyen más vallás nem állította tanai és kultusza középpontjába annyira a halált, mint az egyiptomiak. Ennek kifejezői a halálistenek, a halálszertartások, a haláláldozatok, a bebalzsamozás, a sírokba tett tárgyak, a halotti templomok és a Halottak könyve. A halál utáni sors szigorúan össze van kötve az elhunyt testével, ezért nagy gondot fordítanak a tetem megőrzésére. Kivették a test romlandó részeit (az agyvelőt, a szívet, a zsigereket), majd gondosan bebalzsamozták a testet és több rétegben felrakott lenpólyával burkolták be. A múmiákat fa- vagy kőkoporsóba zárták és „örökkévaló lakhelyébe” helyezték, mellétéve mindazt, ami további létéhez szükséges.

Hozzászólások

@

Küldés