Ólomkatona, gyufaáruslány és a többiek


Cseh Gizella  2010.11.16. 5:50

205 éve született Hans Christian Andersen

A dánoknak is volt Benedek Elekjük. Csak épp Hans Christian Andersennek hívták. Művei, A kis gyufaáruslány, A rendíthetetlen ólomkatona, A császár új ruhája, A rút kiskacsa, a Hókirálynő, a Borsószem-hercegkiasasszony mindannyiunk gyermekkorának kedvenc történetei voltak. Szerzőjük, a dán nyelvterület világszerte ismert alakja, az európai meseirodalom legnevesebb szerzőinek egyike, kétszázöt évvel ezelőtt született.

A szerző 1805. április 2-án látta meg a napvilágot Dánia szívében, a csodálatos Fyn-szigeten, Odensében. Gyermekkorára a szegénység rányomta bélyegét: apja csizmadia, anyja írástudatlan parasztlány volt. Apja gyermekét a francia felvilágosodás szellemében nevelte, de 1816-ban elhunyt. Anyja fiát hitbuzgó nevelésben akarta részesíteni, de a nehézségek közepette dolgoznia kellett, s így gyermekére nem jutott ideje. Andersen az elemi iskola befejezése után munkába állt: egy szövödében, majd egy dohánygyárban inaskodott, később patikustanonc lett. Azonban egyik szakma sem vonzotta. Egy vándor komédiástársulattal való találkozás nyomán akart színésszé lenni. Koppenhágába gyalogolt, ahol a Királyi Színházban kapott statisztaként szerepeket. A színházban hamarosan megkedvelték, de a száznyolcvanöt centiméter magas fiatalember esetlen mivolta miatt igazi színésszé nem válhatott. A színház igazgatója azonban gondoskodott a nagyreményű ifjúról, és beíratta a slagelsei gimnáziumba, ahol 1826-ban érettségizett. 1827-ben pedig már a Koppenhágai Egyetem hallgatója volt.

Andersen már diákkorában írt. Első költeményei az 1820-as évek végén jelentek meg. Versei meghozták számára az elismerést, melynek hatására Párizsba, Németországba és Rómába is eljutott. Utazásai során megismerkedett Victor Hugóval, Heinével, Dumas-val, Liszt Ferenccel és még kora sok nevezetes személyiségével. Egész életében járta a világot, és utazásait rendszeresen útirajzokban örökítette meg. Egyik legnevezetesebb útinaplója az 1842-ben megjelent az Egy költő bazárja. A regényírói sikert az 1835-ben megjelent A rögtönző című regénye hozta meg számára, mely egy, a nyomorból kiemelkedő művész élettörténetét dolgozta fel. 1855-ben jelent meg legigényesebb prózai munkája, az Életem meséje című, önéletrajzi ihletésű regénye.

1835-ben egy rendszeresen megjelenő füzetsorozat számára kezdte el írni gyermekeknek szóló meséit. 1835 és 1872 között jelentek meg művei Mesék és történetek címmel. Andersen összesen 156 mesét írt, és ezeket eddig a világ 150 nyelvére fordították le. Meséi hatalmas képzelőerővel megalkotott kis történetek, amelyek nem nélkülözik a máig érvényes, egyetemes erkölcsi mondanivalót és a humort sem. A közkedveltté vált alkotások hamarosan meghozták szerzőjük számára a világhírnevet. A nemzetközi ismertség hatására Dániában Andersen már életében legendává vált maga a dán király is tisztelői és hű olvasói közé tartozott. Leghíresebb meséit pedig ma már sokan népmesének gondolják.

A magyar nyelvterületet Andersen meséivel Szendrey Júlia ismertette meg az első történeteket, ő fordította le fiai számára és jelentette meg 1857-ben.

Andersen 1875. augusztus 6-án hunyt el Koppenhágában. Sírkövét csupán egyetlen szó díszíti: Digteren (A költő). Ez pedig több mint halhatatlanság.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Híres női portrék

Tompa Orsolya

A képi ábrázolásnak számtalan fajtája létezik, de valamennyi maradandó emléket hagy bennünk.

2023.9.26.    2


Magyar névadási szokások

PR-cikk

A szokás, hogy nevet adunk újszülöttnek, állatoknak és dolgoknak, az egyidős az emberiséggel.

2020.8.4.   


Macik, akiket szeretünk (2)

Huszár Ágnes

Van-e híresebb medve a Földkerekségen, mint Micimackó a "csekély értelmű medvebocs"?

2017.7.18.    6


Macik, akiket szeretünk (1)

Huszár Ágnes

Nagy kedvencünk, a Tévé Maci, igaz története. Az esti mese hagyományát a televízió a rádiótól vette át

2017.5.10.    3


Szegények édessége: az egészséges kőtés

Huszár Ágnes

A hat felvidéki hungarikum közé tartozik a paprikás kattancs és a kőtés. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2017.3.29.  1    7


Idesanyám, indítsa el a farom!

Huszár Ágnes

A kurtaszoknyás falvak értékei: népviselete és hagyományőrzése. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.11.23.    40


A bényi kéttornyú templom és rotunda

Huszár Ágnes

A bényi templom és rotunda mellett valahogy közelebb kerül az ember a teremtéshez, az élet lényegéhez. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.10.4.    24


Kettőszázhetvennégy

Huszár Ágnes

Ennyi szóból áll a legősibb összefüggő magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd és könyörgés. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.6.9.  4    8


Felvidéki hungarikumok

Huszár Ágnes

Vajon mit takar a kőttés, kőtés, kattancs, hajtovány fogalma? (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.4.29.    21


Nők és vallások (5)

Kozma Eszter

A keresztény nő életéről, a rá vonatkozó szabályokról és szokásokról sokkal kevesebb információ lelhető fel, mint a többi vallás követőiről.

2014.2.7.    5


Nők és vallások (4)

Kozma Eszter

Az iszlámban a férfiak és nők megkülönböztetésekor kihangsúlyozzák azt, hogy a férfi és a nő egyenlő, de nem egyforma.

2014.1.15.   


Nők és vallások (3)

Kozma Eszter

A hindu vallásban a nő legfontosabb jellemzői a hűség, a férjhez való ragaszkodás és természetesen a tőle való függés.

2013.12.11.