A példaképem „én” vagyok

Kiss Adrienn Éva  2013.1.31. 4:18

Példaképünk lehet az édesanyánk, a tanárnőnk, egy énekesnő, egy manöken...

Lehet egy színésznő, egy énekesnő, egy manöken. Aki szép, aki okos, aki híres. Lehet az édesanyánk, akit szeretünk és tisztelünk, a tanárnőnk, akire felnézünk. A barátnőnk, aki megért minket, és mindig támogat. Az én példaképem mégis, én magam vagyok.

Nos, kezdjük talán elölről, mert ez egy kissé furcsának tűnhet. A példakép fogalma nem más, mint egy olyan személy, akire valamilyen pozitív tulajdonsága miatt csodálattal, bizalommal, áhítattal tekintünk. Akiben a jót látjuk, akire hasonlítani szeretnénk, akit úgy látunk, mintha tökéletes volna. Nyilvánvalóan, nem látom tökéletesnek magamat. Nyilvánvalóan, vannak dolgok, amiken változtatni szándékozom önmagammal kapcsolatban. Mégis, úgy gondolom az én példaképem „én” vagyok.

Ahogyan kislányként elképzeltem magam körülbelül ennyi idősen, közel sem így festettem, mint most. Nem ilyen élethelyzetben, nem ilyen környezetben, és nem ilyen gondolkodásmóddal tekintettem akkor leendő személyemre. Ám a dolgok változnak. Ahogyan tesszük ezt mi magunk is. Gyermekfejjel az anyukánk, nagymamánk, az első számú nő az életünkben, az, akire úgy nézünk, mint valami istennőre. Ő ad útmutatást nekünk, ő tudja, mi a jó, ő segít, ha baj van.


De mi a helyzet felnőttkorban? Amikor már nem támaszkodhatunk mindig mindenben az idősebbekre, az okosabbakra? Amikor nekünk, magunknak kell okosnak lennünk? Na, akkor jön el az ideje, hogy mi magunk váljunk példaképekké!

Nem feltétlenül a saját magunk számára csupán. De ez lehet a kezdet. Idővel, ha majd anyukává válunk, a gyermekeink példaképei leszünk. Ha mindent jól csinálunk. Ő fog minket csodálni, ő fog minket isteníteni, ő fog minket példaképének tekinteni. Ehhez azonban nem árt, ha mi is úgy látjuk magunkat, mint egy példaképet.

Véleményem szerint, akkor növünk fel igazán, amikor szükségünk van erre. Ez nem egy életkorhoz köthető, nem is egy élettani folyamathoz kapcsolódó dolog. Mindenkinél más. Amikor azonban megtörténik – mert megtörténik –, akkor bizony átértékelünk mindent. Azt is, hogy magunkat milyen pozícióba helyezzük, és milyen értékrenddel ruházzuk fel. Ha úgy látjuk, hogy amit teszünk, amit gondolunk és amit érzünk, az helyes, harmonikus, akkor közel állunk a tökéletességhez. Ez azonban általában átmeneti állapot, ugyanis mindenkinek vannak rossz napjai. A példaképeknek nincsenek.

Az én példaképem tehát az a személy, aki a legjobb formámban megnyilvánul. Amikor padlón vagyok, ő segít nekem hinni. Hinni abban, hogy képes vagyok felülemelkedni a problémákon. És végső soron egy példakép legfontosabb feladata, hogy hittel és reménnyel ajándékozza meg csodálóit.

Hozzászólások

@

Küldés